Kovács Zoltán-Zsolt blogja

2009. március 26. 07:55

Köszöntő

Életem első blogbejegyzése nagy fejtörést okoz számomra. Sokszor olvasom az emberek érdekes és hasznos írásait, de most, hogy nekem kell megírni, gondolkodtatóba ejt.   Mivel kezdjem? Mit írjak? Mi az, amit leírhatok és mi az, amit nem?

Azzal kezdeném, ami az ihletet adta. Az pedig C.S. Lewis angol író munkássága és főművének üzenete. A Narnia Krónikái megírása gyermekirodalomként kezdődött, majd lassan a felnőtt embereknek kezdett üzenetet sugározni. C.S. Lewis egyik mondása ekképpen szól: „Az öröm teszi az életet élni érdemessé.”. Olyan mondásáról van szó, amit gyakran mondogatott, pedig élete sokszor göröngyös utakon járt. Mégis sikerült felülkerekednie a negatív értelmen, és sikerült olyan világot kialakítania, ami hagyatékot-pozitív hagyatékot hagyott ránk.

A www.narniakronikai.ro főszerkesztőjeként, sokszor kapok olyan leveleket, amikben az emberek leírják örömüket, az „élni érdemes” gondolataikat. Olyankor mindig én is érzem, hogy valóban élni érdemes. Ellenben vannak olyan írások, amelyekben arra keresik az emberek a választ, hogy ŐK, hogy tudnának örömöt éreztetni magukkal. Eleinte azt sem tudtam, hogy mit írhatnék, hogy ne okozzak még több örömnélküli pillanatot. Utána rájöttem, hogy az igazat kell írni, az őszinte gondolatokat, az élet perceit.

No, ez ihletett engem is meg, hogy osszam meg az emberekkel a C.S. Lewis által megálmodott világot, amiben kevésszer, de annál örömtelibben lehet élni. Fontosnak tartom, hogy ami egyszer „jól” sikerült, azt ápolni és továbbfejleszteni kell. Nagyon kedves számomra a fantasy irodalom. Sok bírált éri, hogy az emberi lelket kipusztítja. Sokszor igaz, de sokszor nem. Vannak olyan fantasy írósok, amelyek csodálatosak és ápolni hivatottak az emberi hitvilágot és mélységeket. Megemlíthetnénk a fantasy két nagy atyját C.S. Lewist és Tolkient. Ha rájuk gondolunk, tudjuk, hogy a fantasy nem rossz, sőt!

A címe a bejegyzésemnek köszöntő, ezért megragadom az alkalmat és köszöntök mindenkit Dunán innen és Dunán túlról. Kárpátokon belülről és Kárpátokon kívülről. Beszélgessünk, gondolkozzunk és tegyük életünket élni érdemessé!