kovacsagi blogja

Jagit egy éve ütötte el a villamos és két éve lett kitiltva... :)

Érdemes megfontolni, hogy tartunk-e boszorkányüldözést, mivel könnyen a visszájára fordulhat a dolog - így a boszorkányból áldozat lehet, hófehér bárányka, ez pedig igen messze esik netán az eredeti céltól.

Nem is olyan régen még épp arról panaszkodtam, hogy nyilván öregszem, vagy mi a csoda történhetett, mert alig bírom kivárni még egy jófajta koncert végét is, nem beszélve egy közepesről - hovatovább rendszeresen elalszom azokon a filmeken, amelyek vége fél tíznél későbbre nyúlik, még a jófajtákon is, nem beszélve a közepesekről. Szóval, be kellett látnom, hogy szép hosszú kifutással ugyan, de mégiscsak elérkezett az éjszakai mulatozások, az éjszakai élet alkonya, és ebben nincs is semmi sajnálni való, úgyhogy napirendre is tértem a dolog fölött, teljes elégedettséggel.

Az életkor előrehaladta azonban nemcsak ilyesfajta megéledésekkel ajándékozza meg az embert, hanem például a nagyobb fokú szabadság érzésével is. Mivel nem csak én öregszem, hanem velem együtt gyermekem is, aki határozottan önállósodik, így már akadnak olyan félóráim, amelyeken belül nem hangzik el harmincszor, hogy anya, anya, anya... Ezen még olykor megütközöm, de talán efölött még könnyebb napirendre térni, mint a csendesedő éjszakák beköszöntén.

Nos, mire mindez tudatosult bennem, és a már említett megelégedéssel töltött el, itt az újabb éjszakai program. Nevezhetjük őrjáratnak is, melynek során menetrendszerűen ellenőrzöm a vizesblokkok állapotát, hogy mindenki be van-e takarva, hogy hányason van a gáz, stb. Persze, a vizesblokk a legfontosabb az egészből. Kihagyhatatlan. Lázadni nem érdemes a rendszeres éjszakai felkelés ellen, mert úgyis az a vége, hogy az ember már pisiléssel álmodik, majd riadtan ébred, és éktelen zajokat keltve rohan a célállomásig. Szóval, visszaüt a lázadás. Talán, szándékosan intézi így a természet, hogy egynehány év kihagyás után kellőképpen felkészülve, ráhangolódva(?) nézhessek szembe a rám váró circa másfél-két év nem-alvással.

újraismerlek minden nappal
s örülöm táguló világod
bár veled félem
az olykor nagy vihart
nem féltelek
a létbe kapaszkodsz
nálam erősebben
piciny magból
duzzadt gyökerekkel

az orkánnak is úgy feszülsz neki
mint szívós fiatal fácska
hajlik - nem törik
kérgébe barázdákat
szánt a tapasztalás
ágai bogasodnak
lombja egyre dúsabb
mennyi árnyalat!

nőj kis fa!
őrizd meg
ember-szépségedet

átállítottam jó színesre
a témát és a hátteret
milyen jó volna régi korokban
mondhatnám most hófehér a papír
előttem serceg a lúdtoll
kanyarodik minden s
és mily cirkalmas a k
s talán lefoglalna e szépség
nem ily ijedt és monoton kopogás
döngetné egyre a magam sem tudom már
tán szívem lágy húsát vagy agyam
csontszürke kérges házának kapuját
pedig átállítottam jó színesre 
témát és hátteret
ezek a betűk meg lassan
hemzsegni kezdenek
mint fekete tetvek
fegyencek koszlott rongyain
de lám elmosódik lassan e nyüzsgés
mi fájt - bent maradt