a blog

Már nem meleg a nyár,
s nem hideg a tél,
nincs már rügy a fán,
s nem csíp már a dér,
nélküled...
mint végtelen szünet,
minden elmúlt...

A fák lombja elhullt.
s ha süt is a Nap,
az ég mindig borult,
hisz könnyem,mint eső,
csordult...
s mintha rátörne a fagy,
koppan,s darabokra szakad.

Nélküled...
nem táplál tüzet,
már csak fáj,
s csak jő az apály,
majd kiszárad minden könnyem,
már darabokra törtem,
elmúlok hirtelen.

 Mikor a fa elveszíti levelét ,él nélküle,
 De ha levél a fát,inkább meg-meg rémülve
 kapkod,fuldokol,s végül megfojtja magát,
 már nem hallja senki sem könyörgő szavát,
 csak szép lassan kiszárad,elnémul örökre,
 s bár a tápláló anyaföld fogadja örökbe,
 a fával mindent veszt,a szellőt, a fényt,
 csak hullik a földre már halott semmiként.

"Élek,
s mivel érzek,
néha minden fáj,
de az étkek,
s a súlyos évek,
...és szavak,mit ízlel a száj,
fűszerezik életem,
így a fájdalom is lét elem,
néha a szeretet fáj,
s mint zsarnoki báj,
testvére a létnek. "

Emlékeimben még él e ünnep,
mesés volt s szívemben élt,
a fenyők jókedvet szültek,
a kalács anyám kezében kélt.

Készültem,imádtam e napot,
s ha elmúlt,ismét vártam már,
díszítsünk fát,és a szívet,
érezném ismét,ó érezhetném,bár..

Azóta az évek csak szálltak,
Karácsony,már rég nem látlak,
s ez szívemben néha fáj.

De gyermeki szívem még vár,
lelkem ma újra karácsonyt jár,
kik fontosak,hópehelyként szállnak,

szívemben,ők a vágyak,
létem most hozzátok száll.

Láttam,éreztem és féltem,
voltam egy szikra a fényben,
de voltam a sötétben árnyék,
s ha jövőben újra ott járnék,
akkor éljen emlékem,
...szívemben,s elmémben,
ekképpen:
Egyszer fent,egyszer lent,
egyszer ördög,egyszer szent
a létem,
de érzem,
hogy izzó vérem
hajt,
ontja rám a bajt,
de túlélem.
Hisz szívemben erő,
jellemem nyerő,
mert nem adom fel,
élni tudni kell,
ez legyen erényem,
mert elérem,
mosoly legyen a jel.