kleopatra blogja
Hegy hangja - sivatag fénye
Homok - Kő
Homokfodrok foglya a csend
lázálmaimat fogja a hosszanti dűne
a barázdált bucka szélfútta oázisnak tűnne,
de nyugságunk hiánya maradéktakaróival
kárörvendve kibukkan a
szélárnyékok várakozó alagsoraiban.
Emeletfal a völgy fölött
leheletemből burkolatlan igazság gőzölög
tibeti mantrák napközelségbe olvasztják
a hegységgyökérben megrekedt magmák
elhallgatott válságait.
Szerelmem szerirt szorongat
szélmarta szfinx-sziklák szoknyájánál
bíbor óbor lilája ráfekszik
az alkonyati sivatagra
Hórusz félig lesütött szemével
figyel az égi fáraó
kígyófények arcodat keresve
kúsznak fel a pálmafára, ó!
Kajla Khailasza körül
keringőt köröz
kíváncsiságom
imazászlót lengetve,
térdepelve csúszok
követ kőre halmozó zarándok
lelkem kéregmozgásainak engedelmeskedve.
Szahara szekere északkeleti légköri harmattán
homokparabola-antennák garmadája közt
szomjoltó harmat tán?
Szahara szerelme sivatagi mázat von szemeidre
ha üzenő sziklarajzaimat kereső
angol beteg leszek, ápolsz-e?
Pánamerikai piknik
páneurópai pánsípján
elhalkulnak a köznapi gondok
magasba tereli tekintetemet az Andok
eolikus eolhárfán játszik a
völgyoldalon legörgő szél
szellemhangokat hallgat belőle egy láma
inka tintával írt bölcsességeit fújja fülébe
a Dalai Láma.
Futó homok után futok
félig kötött aggodalmakkal
tájékozódásomat elnyeli a csillagdűne,
porviharom bámész buckákra dőlne,
de látásom tiszta, mint a
kútvíz a rétegek alatt,
főépületem ármánytól mentes
márványpiramis,
melyről lepereg utolsó,
lélekszennyező porom is.
Kalera kérleli kiböjtölt örömeimet
kén-keserves fájdalmaimat
lávaszökőkúttal öntözi
esőköpenyemet zsákmány-éhes
parazitakráterekbe dobja le a vulkán,
mint hurrikán hevületű Dzsingisz kán,
batolit betolat
mélyművelésű aranybányából dorombol
kürtőközelbe dévaj dínom-dánomot.
Az inszoláció kőpattogzó hő-szolmizáció
térfogatvesztését a Tibeszti
karcsúsodva emészti
karavánra kéredzkedve
hajózom a szaharai karneválra
Atlasz-csigolyám
marokkói amulett-marokkőt
egyensúlyoz hűbéres kősivatagok
fénymázas gerincén.
Nomád vágyaim jurta-ágyain hever a Góbi, a
merengő mongol albínó tevék szemében
elsivatagosodás-fóbia
vegetációt variáló
szecessziós szukcesszió szekciót
röpiratokban szórok föld-óvó-helyekre,
légitámadó szirének égi szirénáiból
csapolok elévülhetetlen csapadékot.
Redőteknőben vajmécsesek lángja
ébreszt;
torony-hegycsúcsok közt a homorú hajlat
sosem lát szomorú hajnalt
Nap lángja pirongatja a hóhatár feletti
fehér hegylánc-fejeket,
színeket szít a fényfakadás,
vérrózsát, sáfránysárgát, mandarint...
Odakint pörgő imamalmokat érintenek
lenyugvó gondolataink.
Párizsból szeretettel!
Montmartre-i miliő
Felkapaszkodott fénytünemény
messziről magaslati ködburok;
a nagy boulevard-on búvárkodó,
"bűn"-jelekre leső férfivágy-eső
börzsönylőpiros bűvköröket kutat végig,
a gyúlékony színek
múzeális értékű erotikából
kirakatpert szabadalmaztatnak
a "Szabadosság, Egyenlőség, Testiség!"
Bourbon borban pácolt,
bujakóros jeligéjére.
Vörösbegy madárlátta
járőrszolgálatra a
Pigalle-ra kiáll
a Mulenrúzs kirúzsozva malmozik
a boldoggáavatási ceremónián
estére kelve (vagy fekve).
Tantrikus szentleckék
készenléti metszéspontján a Sexodrom,
az előírt útirányról dezertálok,
áramvonalas hajszálaimat
rokokó hullámokba besodrom.
A Megszentelt Szív kupolája alatt
kétszáznál több lépcsőre töltött
lőgyakorlattal hadgyakorlatoznak
hegymászó szerencsevadászok
Montmartre-i miliő millió
bolt-ozataiban viszonteladják
Kárpát-medencéjük euróalapú,
trianoni gyámköveit.
Párjavesztett Costa Rica-i fülbevalóm
helyett fülbemászó, narancs-szín-tartó
ékszerem rámtalál az
indiai Fény Ünnepének
nyitott műhelyében.
Mondd már, Montmartre!:
- Mártír matériáid meddig boncolják
amortizálódó, de nem moralizáló
függő-kertjeimet?
Festők terére navigál az
impresszionista múlt
illúzionista utóélete,
idegen vezetőm
nem hagy hidegen,
harmonika élő hangjára
rostálok csíracsalogató,
téltemető harmóniát.
Az életről a párizsi Concorde tér apropóján
A párizsi Concorde
Kardinális szívörvénybe szédülnek
a helyzetjelző fények,
a beazonosítható lajstromjelű
útkeresők leszálló fényszóróikkal
a futópálya középvonalára igyekeznek
tartani az irányt
a nagy párizsi
coeur-forgalomban.
Egymáshoz közeledve
ütközési zónákban rögtönöznek
a berozsdásodott radartól
zavarodott robotoló pilóták,
hívójelükre senki sem válaszol
csak az átesésre figyelmeztető géphang
szem(ély)telenkedik a fék-szárnyaszegett
repülőről leváló légáramlásról.
Műhorizontjuk római diadalmenetre
egyensúlyoz a Diadalív csillámhatáráig,
s a parlagon hagyott
kitérő reptér válaszútja
a Tüilériák holdviolaillatú
tüllruhájába veszik.
Concorde-i koordinátáink
az obeliszk-origó körül
fej-vesztve menekülnek
az áskálódó szélnyírás
taszigáló tolóereje elől.
Felhajtóerőd Concorde-ja
összhangzattanom akkordját
kétvonalas C-re hangolja,
ablakrepesztő rezgésszámot
detonál váltóáramú szólamom,
MACH-számot is kétszeresre túlszárnyal
az atommag-szaporító hangrobbanás.
Repülőm magassági kormánya
bólint a vakleszállásra
pedálozva fordulok
függlőleges vezérsíkkal
a megjelölt iránysávra
s bedőlök a csűrő-csavaró
bot-kormány miniszterelnöki
leszállási engedélyének.
Ramszesz szesztilalmas figyelőtornya
kontrollál: a 31-es jobb pálya az enyém,
ötszázon a felhőalap,
forgalom jobbról-balról:
Apache, Chinook, Szikorszkij,
Zeppelin és A kis herceg,
uniós francia, marseille-i algíri,
budapest-bamakói,
renegát szenegáli,
mikrobusz, Airbusz, IBUSZ,
charter, londoni double decker,
kínai fapados.
Le kell szállni végre, fogytán a kerozin,
így hát tizenöt fokkal lehajtja
tűhegyes orrát a büszke madár,
nem hordja fenn tovább,
elhal a céltalan körözés, légörvénykedés,
e bajkeverő bravúr, e flanc,
s jó kilátásokkal érkezik földközelbe
az Air France.
A Concorde konkordáns partokat hidal át,
futóműve rohanvást érint
hézagosan települő diszkordanciát.
Deltaszárnyaimmal takargatom
sebezhető szent erdőségünket,
közelkörzeti frekvenciádra állítom
középhullámú rádió-adásom
estharmat-szűredékét,
s az elhatározási magasságból
tovább süllyedek
várakozó pályaküszöböd
fénykiválasztó varázsszőnyege felé.