 Kútfejek A blogot szerkeszti:
janow
|
Klasszikusok
|
|
|
And I heard, as it were, the noise of thunder: One of the four beasts saying: "Come and see." And I saw. And behold, a white horse.
There's a man goin' 'round takin' names. An' he decides who to free and who to blame. Everybody won't be treated all the same. There'll be a golden ladder reaching down. When the man comes around.
The hairs on your arm will stand up. At the terror in each sip and in each sup. For you partake of that last offered cup, Or disappear into the potter's ground. When the man comes around.
Hear the trumpets, hear the pipers. One hundred million angels singin'. Multitudes are marching to the big kettle drum. Voices callin', voices cryin'. Some are born an' some are dyin'. It's Alpha's and Omega's Kingdom come.
And the whirlwind is in the thorn tree. The virgins are all trimming their wicks. The whirlwind is in the thorn tree. It's hard for thee to kick against the pricks.
Till Armageddon, no Shalam, no Shalom. Then the father hen will call his chickens home. The wise men will bow down before the throne. And at his feet they'll cast their golden crown. When the man comes around.
Whoever is unjust, let him be unjust still. Whoever is righteous, let him be righteous still. Whoever is filthy, let him be filthy still. Listen to the words long written down, When the man comes around.
Hear the trumpets, hear the pipers. One hundred million angels singin'. Multitudes are marchin' to the big kettle drum. Voices callin', voices cryin'. Some are born an' some are dyin'. It's Alpha's and Omega's Kingdom come.
And the whirlwind is in the thorn tree. The virgins are all trimming their wicks. The whirlwind is in the thorn tree. It's hard for thee to kick against the pricks.
In measured hundredweight and penny pound. When the man comes around.
And I heard a voice in the midst of the four beasts, And I looked and behold: a pale horse. And his name, that sat on him, was Death. And Hell followed with him. Johnny Cash |
|
|
|
|
Most múlik pontosan,
Engedem hadd menjen
Szaladjon kifelé belőlem
Gondoltam egyetlen
nem vagy itt jó helyen
nem vagy való nekem
Villámlik mennydörög
ez tényleg szerelem. Látom, hogy elsuhan
felettem egy madár
tátongó szívében szögesdrót
csőrében szalmaszál
Magamat ringatom,
mÍg ő landol egy almafán
az Isten kertjében
almabort inhalál Vágtatnék tovább veled az éjben
Az álmok foltos indián lován
Egy táltos szív remeg a konyhakésben
Talpam alatt sár és ingovány Azóta szüntelen
őt látom mindenhol
Meredten nézek a távolba
otthonom kőpokol
szilánkos mennyország
folyékony torztükör
szentjánosbogarak
fényében tündököl... Egy indián lidérc kísért itt bennem
Szemhéjain rozsdás szemfedő
A tükrökön túl fenn a fellegekben
Furulyáját elejti egy angyalszárnyú kígyóbűvölő Kiss Tibor dalszövege |
|
|
|
|
NAGY LÁSZLÓ : SZÉPASSZONYOK MONDÓKÁI GÁBRIELRE "Szájából hallottam a Báthori Gábornak : Én vagyok az Báthori Gábor, utánam mindjárást Dengeleghiné." "Hallottam, hogy asszony Dengeleghiné szeméremtestét kökény levével mosogatta gonosz végre" "Hallottam, egy csuprot tartott Imrefiné, melyet forgatva azt mondotta: Gábor, Gábor, Gábor, s úgy kellett jönni a szegény fejedelemnek, hogy csaknem nyaka szakadt." Tanúvallomások 1614-ből Gábriel
Gábriel Gábriel árnyékodért selyemingem ázik el ágy havasán fejedelmem húrjaimon hegedősöm göndörödősöm haramia - hősöm nyári vörös agyagomban lábnyomodat őrzöm látni akarlak sürgetem a sarkad tüzet rakok ropogósat fölteszem a lukasit rácsapom a kupasit lábosban a lábnyomodat főzöm nyergelj s nyargalj paripát sarkalj tűz ahogy a nád-mezőn átropog a háztetőn gyere piros angyal Gábriel Gábriel Gábriel nehogy engem csereberélj
bárkivel
gyöngyszem-szép mesternődet
kuka hajadonra
gyönyörödet gondra
sutababa
butababa
dib-dáb
dib-dáb
nem érti a cifrát
törj be angyal az akolba
inkább
de te ide nyargalsz
ha mondom
nyárdelelő tündöklet
a boltom
így adok
úgy adok
jól tartalak jóval
nem gyüszüvel mérikélek
de ló-zabolával
nyalánkságra
nyiss a számba
itt a mézelt óbor
pörkölt dió szentegyháza
hasadékos
dombor
minden kis csucsorban
égetett cukor van
édességem
édességed
én akit megigézek
bármit akart is
bárhova tart is
úgy megtorpan
úgy ide fordul
alattunk a fekete föld megcsikordul Gábriel Gábriel Gábriel szivárványos úton ide
hét verőér erejével
ágyam havasára
mélyföldi nyüves dögtől
mazsolás kalácsra
száz nyíllövés távolán
át a hegyek táborán
zászlókon tömlöcökön
harangokon bödönökön
át a pénzes örömökön
nyolc boldogsáon
golgotavirágon
árvácskán basa-rózsán
hangyán morzsán
csipkefa csipkéin
szűzeknek micskéin
mókusokon át
ordasokon át
ország aszályán
át a világ ragályán
róka-büdös gyámokon
át özvegyi fátylakon
sisakokon kalapokon
verebeken át
ebeken is át
könyveken patikákon
kígyókon koponyákon
palavesszőn palatáblán
szerkezeten
ábrán
át a bölcsességen
mint a sav a fémen
kovakövön patazaja
a fülemig érjen
hajszálam a gyertya-lángon
úgy elér a távol
nyög a lovad
jön a lovad
nyakaszakadtából |
|
|
|
|
Jn 1,1
Kezdetben vala az Ige,
és az Ige Istennél vala,
és Isten vala az Ige.
Jn 1,2
Ez vala kezdetben az Istennél.
Jn 1,3
Mindenek őáltala lettek,
és nála nélkül semmi nem lett, mi lett.
Jn 1,4
Őbenne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága.
Jn 1,5
És a világosság a sötétségben világoskodik, de a sötétség azt föl nem fogta.
Jn 1,6
Vala egy ember Istentől küldetve, kinek János vala neve.
Jn 1,7
Ez bizonyságúl jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindnyájan higyenek őáltala.
Jn 1,8
Nem vala ő a világosság, hanem hogy bizonyságot tegyen a világosságról.
Jn 1,9
Igaz világosság vala ez, mely megvilágosít minden e világra jövő embert.
Jn 1,10
E világon vala, és a világ őáltala lett, és a világ őt meg nem ismeré.
Jn 1,11
Tulajdonába jöve, de övéi be nem fogadák őt.
Jn 1,12
Valamennyien pedig befogadák őt, hatalmat ada nekik, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, kik az ő nevében hisznek,
Jn 1,13
kik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfiú akaratából, hanem az Istentől születtek.
Jn 1,14
És az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék; és láttuk az ő dicsőségét, telve malaszttal és igazsággal. (Káldy bibliából) |
|
|
|
|
|
Sej-haj, szeressük egymást, nemzedékem,
hisz azt mondják, mind egyformák vagyunk,
miként a kanadai ötös ikrek,
avagy Frigyesnek díszgárdája és
bírálóink előtt csoportban állunk,
akár a rekruták a sorozáson.
Költők vagyunk-e, vagy futballcsapat,
regatta, körmenet, népünnepély,
költözködő darvak tömött phalanxa,
vonúló hangya-sor, marhák a réten?
Csicsóné három lánya mi vagyunk-e,
hogy egy-szoknyát húz ránk a kritika?
Hogy mit firkál ez és az: csillagokról,
mezőkről s más íly apolitikus
vacakságról: ugyan kit érdekel?
Itt nincs jó és rossz költő: nemzedék van
s mi a közös vonás: csak ez a lényeg.
Hát fölvonúl a teljes nemzedék,
rájuktekint a sasszemű biráló
és az eredmény - áj-váj! - míly siralmas:
«Miféle csöndes generáció ez?
ehhez képest az aggok menhelye
vad táncmulatság és csöndháborítás -
szegény fiókák, még annyit se tudnak,
hogy egy költőnek rosszalkodni illik,
sok újat hozni, mit ne értsenek,
Petőfi és Ady is így csinálta,
itt ez szabály s a szabály, az szabály.
De hajh, ezek formával bibelődnek,
a multat bálványozzák és az élő
politikától elhúzzák az orruk,
az életnek hátat fordítanak
s elkorcsosult, távlattalan világban
füszállal és bogárral édelegnek.»
Igy szól a nagyfejű. Mit is feleljünk?
Szemünkre hányja a viselt cipőt,
pedig az ő lábujja kandikál ki.
Petőfiéknek fővonása volt
a «népi», «egyszerű», «természetes»,
így hát nyomukban ez lett követelmény -
Adyék «újak» és «szokatlanok»,
«egyéniek» - hát fiaik mitőlünk
szokatlant és egyénit követelnek:
jőjjön az új, a botránkoztató,
tandemben jőjjön «zseni» és «tehetség»
és kész az útlevél a Helikonra.
De nem ismétlő-pisztoly a világ:
van-e ma szükség és mód új irányra?
hogyan próbáljunk ablakot beverni
ott, hol már minden ablakot bevertek?
s míly lázadás az, melyet hagyomány
s illem kiván? ha az ablak-zuzás
kötelező, úgy akkor lázadunk, ha
azért se vandalírozunk. Világos.
S hogy egyformák volnánk s egymásra-nézők?
Jékely, Vas, Dsida ugy illik össze,
mint sárgadinnye sóval és tubákkal.
«Politikátlan» korosztály vagyunk? ha
«szociális» versünk mind megpipázzák,
a plajbász csúcsa elkopik, fogadjunk.
Hibátlan forma-művészek vagyunk?
(«hibás, mivel hibátlan»: furcsa szempont)
de hol a mesterség roppant tökélye?
hisz legtöbb versünk jambus s még ez is
göcsörtös, mint a Hátulszent Domonkos.
Van egy régebbi versem törzsökös
görög-magyar mértékben: sapphicumban
- birálóm formajátéknak nevezte -
rossz verslábak terén nábob e dal
s bukfencmesternek számítok vele.
Álomvilágban élünk? - hiba volna? -
«Petróleumszag s kávésbögre - zsíros
papír és tört kenyér» (Zelk verse): bájos
vágyálom...! Lám, ki fart vet a valónak,
nem a poéta, de a kritikus.
És játszunk, csip-csup dolgokkal? Igen:
atom, dióbél, Puck és gyönge árnyék,
ringó kecsesség, hajlós, mint a nádszál,
fény tánca rengeteg tükör között,
virág, leány, szerelmes folytatódás,
romlandó csipke, romlandó acél,
vérrforraló és nyugtató ütem,
éles csikorgás, tompított dübörgés,
ezernyi köldök, kapcsolat, kihullás
és száz titok nyomán ezer titok,
ég és pokol! - ezt kívánd láncra verni,
parányban kívánd elfogni a mindent
és Jupitert aranyeső-alakban.
Mit bánom én, hogy versed mért s kinek szól,
csak hátgerincem borzongjon belé.
Csak épület legyen, zárt, teljes egység,
sokrétü, mégis áttekinthető
s nem kérdezem, hogy vajjon lakható-e.
Csak minden szónak fénye, súlya, izma
legyen helyén s mindannyi talpra essék,
miként izgalmas, hajlós macskatest
s még azt se bánom, ha semmit se mond.
Csak szép legyen, csak olyan szép legyen,
hogy a könny összefusson a szememben,
ezt add nekem, e gyilkos rebbenést,
mi oly szép, hogy szinte kibírhatatlan,
ezt a csodát, nagy művész, add nekem
s mit bánom: jobb- vagy baloldali vagy
és társaid kik és a swifti tyukmonyt
hegyes vagy tompa végén bontod-e
és hány fogad van és őrült vagy-e
s még azt se bánom, hogy mi a neved
és nem veled, csak műveddel törődöm.
Ugy irigyellek, egiptomi költő!
kis munkás voltál és megrendelésre
szóltál királyok, istenek nevében
s egy szót se ten-lelkedből és talán már
ükunokád se tudta nevedet,
de műved él, a névtelen csoda
s ne érdekeljen senkit, hogy ki voltál.
Lyukas szépség ura, tökéletesség,
csak egy csöppecskét adj ambróziádból
s én elfelejtem még azt is, hogy élek
s hogy azonos vagyok sajátmagammal.
Az ég: két-féltekéjü Janus-arc,
örök igaz s hazug: csak ő vezessen!
Ó, szépség lázmérője, hátgerinc,
te néma bölcs: te légy, te légy birálóm!
|
|
|
|
|
|
|
Egyéb