valamik :)

gondol a szív és dobban a gond
percenként a Holdra ragyog.
bajban az élet a rét is csak béget 
a hullámzó bárány-habok.

sárban a lépted, fűben a képed, 
percenként a Holdra ragyog.
hízik a csönd, az éj hidegében,
a szaladó bárány-habok.

néma a táj, a bajok ködében,
percenként a Holdra ragyog.
gyilkol az est, és a vak sötétben,
az őrjöngő bárány-habok.

csöppen a múltba, fehér koszorúra
ház tetejére a napfény.
olvad a hajnal sose-volt bajjal
elönti szépen a kétség.

száműzött tánccal, bujdosó lánccal
nyakában lüktet a mély.
s majd felébred, nyakából letéped
és felkel majd az éj.

magam elhagytam az utcán 
valahol,
talán az ajtód előtt
pamlagon.
összeszed majd egy
házmester, hideg
lépcsőfokon

a hónap gyereksora én vagyok
talpam alatt a lét ropog.
szóban forog minden vágy,(szólok)
ha hív a halálos-ágy.

az oldalára dőlök egy 
valóságnak.
rágyújtok lassan,
és pihenek.


százéves koromnak titánja kattogok,
repedésein szívemnek gyémánt gyöngysorok.
szavaim után az üres epekedés
marnak, mint vágyaim névsora és

gondokba öntöm a fantáziát 
mint tepsi-forma félelem egy sütőben.
vadul, lábbal tapossák dagasztják a múltat.
s letűnt koromnak agg-botja eltörök.

(cseppenként szórnak éhes disznószájakba,
zaboláznak hegyomlást beleimmel,
várakat rombolnak gerjesztett haragommal,
és világbékét szítanak ha alszok.)