kepzelet-tortenetek-fabulak

JohanAlexander•  2021. április 22. 16:05

II. Isten ostora Rómában

Wass Albert: "Magyar mondák Isten ostora" csodálatos műve nyomán.


 

Hun Király előtt hevert az ismert világ.

Ahány tartomány, adót mind néki fizetett,

Csupán egy volt még az Örök Város, Róma, 

bízva erejében eddig ezt még nem tette meg.

Indult a had, jöttének délen hamar híre ment.

Concordia és Pádua népe menekült,

özönlött a Hun, ki merne ellenállni!?

Brescia, Cremona a Hun Király előtt,

kegyet remélve, nem merte kapuit bezárni.

 

Ellenállás hasztalan, jól tudta ezt Róma.

Ősi város kőfalai alá harc nélkül értek.

Százezer Hun lovastól körbefogva,

Isten Ostorától kegyelmet reméltek.

A szittya had már harcra készült,

ám nyugalmat intett a Nagy Király.

Érezte, hogy türelme megtérül,

mert jól tudta Róma, zárt város kaput kitár.

Nem született ember, ki ellenállhat

és megállíthatná e hatalmas sereget.

 

"Magától megnyílt a főkapu, 

és fehér zászló alatt megjelent 

Isten szolgája, Leó Pápa."

Meztelen lábbal, egyszerű hófehér csuhában,

mögötte száz pap zsoltárt kántálva,

által a mezőn, félelemtől majd halálra váltan.

Atilla éjfekete ménjén feléjük indult.

"Félúton találkoztak, Leó pápa és Isten ostora,"

Atilla világ urához méltón kimagasodva,

míg Leót belepte az Örök város pora.

 

"Aztán Isten szolgája fölnézett,

egyenesen a félelmetes Attila szemébe

és szelíden mondta"-Meglásd fiam!

Majd leszármazottaidnak lesz abban része,

hogy majd egy utódom kegyeiért remegve,

megszentelt koronát kér az egyháztól fejére,

Isten áldását kérve nemzetére és

ki adná meg azt? Elriad rettegett nevedtől!

Mert ha most elpusztítod Rómát,

nem részesülhet ekkora kegyből!

 

Elgondolkodott ezen Isten ostora.

Előre látva, mit hozhat századok sora

és a szent ember nyílt szemébe nézve,

az ősi kard visszakerült hüvelyébe.

"- Eredj vissza a városodba, szent ember, 

és adj hálát Istenednek, amért’ 

kegyelmet találtál Atilla előtt."

Csak a hit mely adhat ekkora erőt!

Megfordítva lovát, háttal Rómának,

szólt: -Indulunk. Vége a csatának.

 

Puszta kézzel intett. Pihent a szablya.

Az Öreg Isten is pont így akarta.

De zsákmány nélkül, mégsem térhettek haza!

Éppen útba esett Velence gazdag városa.

Tengert, s lagúnákat által úszta hunok sok lova,

és mit leltek aranyat, ezüstöt, kincset,

szép fehérnépet mind szekérre tettek.

Kárpátok ölelte hazába visszatértek.

Isten ostora végre megpihenhet.

E történetek előtte tisztelegnek.

 

Legyőzhetetlen kard többé nem került elő.

Valahol hüvelyben lakik e rettegett erő.

Sokan hiszik, hogy ez csak elképzelt monda,

mégis leletek igazolják sorban,

hogy kit egykor barbárnak nevezett a papság,

arról valahol írva van az igazság.

És egyszer talán, az ősi pápák rejtett pincéjéből,

előkerül egy féltve őrzött, letagadott írás.

Hiszen Rómának, Ő megkegyelmezett

és pont az szórt rá átkot a tisztelet helyett!

 

2021.04.16.

 

Az idézetek Wass Albert gondolatai.


JohanAlexander•  2021. április 20. 12:04

Atilla kardja Galliában


 

WASS ALBERT: MAGYAR MONDÁK 

ISTEN OSTORA című írásának felhasználásával.

 

Nyugat felé sújtott az ősi szablya.

Hun csatakiáltástól az Alpok is remeg!

Árvízként zúdult alá Thüringiára,

a harcban edzett, rémisztő sereg.

Barbár, sem Gót többé nem állhat ellen,

Szajna és Rajna népe, Atilla hűbérese lett.

 

Hatalmas kőfalak reszkettek.

A Hun nevétől rettegett Bizánc.

Római légió harcra készülődött,

mert Atilla lerohanta Galliát.

Gall síkságra érve Isten Ostora,

szekérből, s nyergekből dombot építtetett,

a catalaunumi síkságot,

saját szemével figyelhesse meg.

 

Furcsa zajjal jött akkor az este.

Sok madár rebbent fel furcsa zajra,

a légiók hadrendbe álltak rejtve,

szándékukat az éjjel eltakarta.

Pajzs a pajzson, harcos kezében karddal,

támadásra készen csendben lapított,

Hun táborból nem szűrődött zaj sem.

De az esti szél vésztjóslón suhogott.

 

Sűrű köddel érkezett a hajnal.

Sok rómainak keze reszketett,

kelet felől a Nap vakító korongja,

ontotta fényét, épp hun királynak

farkasprémes süvege felett.

"Egyszerre csak kürtszó harsant valahonnan. 

Egy pillanatra kettévált a köd, 

s az elmeredt szemű római légiókkal szemben",

egy szablya villant a Hun sereg fölött!

 

Most újra földre szállt a köd függöny.

e szittya had eltűnt szem elől,

"- Isten ostora és halál-lovasai..."

Hallatszott suttogás a légiók felől.

A vészjósló tejes ködbe meredve,

megérezték a halál iszonyú szelét,

s a feloszló párán keresztül a Nap,

vakította el a légiósok szemét.

 

"- Huj-huj! Huj-huj! Huj-huj!"

Lecsapni kész volt Isten Ostora,

"Százezer ló dübörgő patája.. ",dobbant,

s a dögevőket reggelire hívta meg,

ezernyi nyílvessző gyilkos zápora.

"Ember ember ellen, ló ló ellen: 

folyt a csata egész napon át."

Hálál-hörgés fedte el kardok csattogását,

Gall síkon egész napon át.

 

Az éj sem hozhatott már nyugalmat.

"Az elesett harcosok lelke harcolt tovább."

Sok ezer hun vitéz vértől ázó teste

festette vörösre akkor Galliát.

Az Öreg Isten magához fogadta,

ki porhüvelyét harcban hagyta el,

vihette szolgának minden ellenségét,

kinek az életét harcban vette el.

 

Aztán a Napunk újra égre hágott.

Atillát látta csak és győztes hunjait,

a catalaunumi harcmezőről,

az éji szél fújta el légiók roncsait.

Még hátra volt egy szívszaggató,

fájó de nagyon fontos feladat.

Végtisztességet hősöknek megadni,

kiknek a lelke nem, de testük ott maradt.

 

Zsákmányt ezer szekérderékkal,

szép kelméket és csodás prémeket,

aranyat ezüstöt és brokátot,

behódoltaktól szerzett kincseket,

szállított a Kárpátokhoz sok szekér,

gazdagítva harcos nemzetet.

Szép-hazába térve megpihennek,

mert csikorgatja fogát már a tél.

 

Semmittevésnek bizony gyorsan vége.

Új fegyver kell, a régi már kopott,

ezer csikó vár harcra, betörésre,

mert állomány csatákban nagyon megfogyott.

Mikor az év majd új tavaszra vált,

Atilla elindul de most már dél felé.

A télen pihent Hadúr kardja,

most suhint ismét, egy újabb cél felé.

 

(az idézetek, Wass Albert szavai)

 

2021.04.14.

 

JohanAlexander•  2018. március 14. 17:04

“… Decretum..Ugros..."

“… Decretum..Ugros eliminandos esse..”


Nem látott a Föld még ekkora hadat.

Vége láthatatlan gyilkolni vágyó sereg!

Százezernyi Frank, Bajor, Germán támad,

Árpád hős népe, most mi lesz veled?

Ister két partján, mint pusztítni' vágyó sáskahad,

mindent eltipró áradatként, ellenetek úgy halad.

Királyuk Gyermek Lajos, az aljas hitszegő,

Kurszánt orvul megölted, semmit ér szavad!

Luitpold őrgróf fővezér, északról masírozott,

Theotmár érsek a déli partról támogatást adott!

Ister vizében flotta úszott, Sieghardt vezette száz hajó.

Biztosak voltak győzelmükben, többen vannak, ez látható.


Árpád vezér Fehérvárról, lovasokat küldött szerte-szét,

-Jöjjön mind ki hadra fogható, ki szereti óvja nemzetét!

Lehet sokszoros túlerő, honvédő sereggel nincs aki felér!

Árulásnak szörnyű a jutalma. Megfizetünk mi most mindenért!-

Negyvenezer vitéz nyergeli lovát a pusztán, közelít az est,

dicső csatában életét áldozni ha kell, hazáért egy se rest.

Huj- huj! Csatakiáltásuktól ég mint mennydörgés remeg!

Lovak patája szikrát hányva dobban, csatába indul a sereg.

Árpád az élen, nyomában negyvenezer íjnak mestere,

minden szív egyszerre dobban, három hős fiával és ővele.

Négy részre vállnak, egy részben tízezer vágtató lovas,

vállukon íj, kezükben kovács alkotta pengeként a vas!


Sieghart száz bárkáját, hátán cipelte a vad folyam,

nem tudhatta, figyelik a partról, biztos vesztébe rohan.

Hiába rejtette éj komor sötétje, éles szemektől el.

Parton felizzott tízezernyi tapló, vészjósló szikrája,

izzott az ég, csillagok fényét ezernyi lángoló nyíl nyomta el.

Tűz hullott az égből, égető felhő szűnni nem akart.

Ropogott árboc, recsegett gálya, a mélység várta,

vízből halálsikoly, sok fuldokló érezte, messze még a part.

Nem volt szerencsés az sem ki végre partot ért,

ott szablya várta, így nem tűz oltotta ki életét.

Maroknyi emberével tán' Seighart volt ki futhatott,

így elvesztett hajóhadáról, királyának hírt adhatott.


Theotmár érsek, a déli parton, hada vagy harmincötezer,

békésen pihent éji táborában, hisz' magyaroktól víz választotta el.

Árpád vezér a vén folyamon, éjjel úsztatta át seregét,

Theotmár nem sejthette, nyílzápor teszi pokollá reggelét!

Nem tudhatta mire képes, e harcban edzett szittya had!

Életére, otthonára törtek? Meg tudják, adós nem marad.

Mire nap égre hágott, a földön mást nem láthatott,

tízezer vértől vöröslő germánt, melyek testébe száz nyíl harapott.

Csak Magyar volt kit lélegezni látott, szemükben nem volt gyűlölet.

Megtették mit megkívánt a nemzet, utódok igazolják majd tettüket!

Harcuknak messze még a vége. Északi parton jő a fő sereg!

Nem múlt veszély, karjuk kemény bár fáradt, de félelemtől nem remeg.


Átkelt hát újra nagy folyón, e harcban edzett rémisztő sereg,

Liutpold őrgróf nem nyerhet csatában, ezt majd saját bőrén érzi meg!

Mint visító gyilkos, Nap sötétítő felhő, nyílzápor rájuk úgy csapott,

hullott a Frank, pusztul bajor és Germán, ellenállni egyik sem tudott.

Egyszer tán' megfordult a kocka? Maroknyi magyar, ravasz cselt vetett,

menekülést színlelve elviharzott, csalva csapdába zavart sereget.

Felbomlott rendezett sora, győzni, gyilkos vággyal rohant a Frank,

már késő, kapta oldalról és hátba, bevált a csel, halálba rohant.

Úgy érzem, erről bizton' beszélne, ha tudna, a Dévényi-szoros,

bár tudjuk jól erről szólni, több mint ezer éve, nem ildomos.

A nyugati támadó seregnek, elestek vallási, s világi vezérei,

Pannóniának végleg nekünk maradtak megszentelt, ősi bércei!


Makacs volt a dölyfös német, veszteni, sehogy sem tudott!

Összeszedte még ki létezett és mozgott, mindnek kezébe fegyvert adott.

Ennsburg felé szaladt a frank, nyomában kegyetlen halál haladt.

Gyermek Lajos még feláldozni küldte, testőreit, s a tartalékokat.

Megállíthatatlan fergetegként zúdult rájuk, magyarok győztes hada,

király trónját hátrahagyta, keserves tanulsággá vált kilencszázhét nyara.

Lech folyóig üldözték azt, ki életben volt, s még futhatott,

vesztes Lajos, pár emberével, szerencséjére Passauig jutott.

Még sem volt a győzelem teljes mesélték, Árpád végzetes sebet kapott,

mint előtte Attila Isten ostora, dicsőséggel Hadak útján vágtatott!

Beszélik végső nyughelyéül, temették Hun király sírjához közel.

Szellemük védte Pannóniát, százharminc évig idegen nem érhette el.


2018.02.28.


Ister: Duna egykori megnevezése

Kurszán: A Magyarok meghívott, majd legyilkolt követségének vezetője


JohanAlexander•  2018. március 10. 13:28

Emlékek

Emlékek


Vagyok, kit nagyvilág Pesten lepett meg,

mikor a fényre kidugtam fejem.

Visítva bújtam volna visza,

nem engedtek, lefogták kezem!

Féltőn szorított Jó Anyám magához,

hisz alig várta jöttömet,

hiába ordítottam: Viszavágyok!

Nem értették könyörgésemet.


Nem tudtam semmit a világról,

mégis éreztem reszketek!

Édesanyám kezét úgy vágytam,

mert jól tudtam, védelmet lelek.

Pár hónap múlva totyogni kezdtem,

csábított minden mi kőrbevett.

Ismerkedtem környező világgal,

nem kerülte semmi figyelmemet.


Telt az idő, tapasztalatom egyre nőtt,

elmémben ismerős szavak ragadtak.

Megértettem jelentésüket,

fejemben egyre többen maradtak.

Ha akartam tudtam már kérni is.

Sejtettem ha beszélek,

minden mit mondok, előre visz,

még csak kis totyogós voltam,

de olyan ki már tudásában hisz!


Később lett kisautóm, mely' gurult gyorsan,

pöttyös labdám is, mely' vidáman pattogott,

utcánkban volt sok kis barátom,

kikkel kis énem fogócskázhatott.

Sőt egy jó meredek utca!

Ott szánkóztunk ha leesett a hó.

Esténként, lefekvés előtt ha elfáradtunk,

mesével altatott el, a rádió.


Nem volt akkor még Tv-nk sem,

mert nekünk arra nem telhetett.

De volt színes ceruzánk, rajzpapírunk,

azzal játszottunk, számítógép helyett.

Patakot elgátoltuk minden évben,

Pécel után, Rákoscsaba fölött,

telente hatalmas jégpályát csináltunk,

ott korcsolyáztunk a nádasok között!


Álomás mellett a "Béke" strand volt.

Víze nagyon koszos volt, (és) vagy jéghideg!

Inkább ezért, mi láb teniszeztünk.

Azt választottuk, megfázás helyett.

Odajárt sok ismert focista!

Martos Győző, s az Ebedliék.

Boldogság töltött ha velük játszhattam,

visszaemlékezni, erre jaj de szép!


Mikor a múltra visszanézek,

ezernyi emlék rám köszön.

Kisautóm, barátok, pöttyöslabda,

egy pár pillanatra visszajön.

Dermesztő víz, az árnyas strandon.

Szívmelengetőn a kulcsos korcsolya,

jó néha visszaemlékezni, ma is arra;

mi vissza már nem jöhet soha.


2017.10.08.

JohanAlexander•  2018. január 10. 14:30

Csak egy gyűjtögető



Tegnap erdőt jártam, ismertem egy mókust.

Odújában óvott, milliónyi koldust!

Megosztott ő mindent, mit ehetne télen.

Miért éheznek még? Nem is nagyon értem!?


Tele van a kamra, minden jóval, széppel,

meg is vizsgáltam hát, mert rá vitt a kényszer!

Volt ott új mosógép, számítógép, lap-top,

csak azért, ne lássák. Van ki mindent ellop!


Kenjétek a hajra szép statisztikátok!

Valóságban élek, éhezek és fázok,

nem lehet megenni azt, amiről írtok!

Ti csak jót röhögtök, míg népemmel sírok!


Kerestem kenyeret, tejjel és tojással,

disznóhúst sem leltem, olcsót azt nem láttam!

Találtam kiírást, sok kemény üzletre.

Akartam pályázni? Pár haver elvitte!


Most csak azt mondjátok, tán rémeket látok!?

Vagy értelmezésben, én mindig hibázok!?

Félek ez valóság, nem lehet tagadni.

Mikor fogjátok már végre abbahagyni!?


Tegnap erdőt jártam, láttam halott mókust.

Odújától óvott, milliónyi koldust!

Osztott volna mindent, mit ehetne télen.

Ezt mért nem látjátok! Nagy baj ha megkérdem!?


2017.01.07.