kathyeworld

A képzelet haldokló romjain ül most, nem tudom hol,
A jelen furcsa ábrándjait fürkészi látom.
Kis szeme mintha most kijebb mászott volna, 
Bámulná a jelent emlékeit abból tudakolta.

Elfeledte már, mit tudott, s most él,
Fogja, szorítja kezét Valaki még.
Kis szívem ülne a romokon, ha Te nem lennél,
Mert a romból vár lett, amikor megjöttél.

Beléptél egy furcsa kis kapun, amin alig fértél be,
Sötétséget láttál, de hatalmas szívet.
Úgy hallottam Tőled, hogy szerettél már akkor is,
De a kis kapu kiszorított a sötét alkonyig.

Kis motorom, egyre gyorsabban kalimpált,  ha hozzám értél,
S egy nyár elég volt, hogy mégjobban belém szeressél.
S tudnod kell, ha a szemedbe nézek, napról napra,
Szerelmesek leszek csak Beléd, csak jobban... és jobban.

Vonz a kezed, a hajad hogy olyan szép, és egyenletes,
Vonz a arcod, az ajkad, ahogy csókol, olyan szerelmes.
Vonz a szíved, hogy befogadott, és volt helyem,
Vonzol Te magad, Szeretlek Farkas László, kellesz nekem.

Hiszek, egy házban ahol lakom,
Hiszek, egy világban ahol vagyom.
Hiszek,abban ami vagyok, ami voltam,
Hiszek abban, ami leszek holnap.

Hiszem hogy egy találkozás örökké valós,
Hiszem, hogy az emlékem nem csalós.
Hiszem, hogy van aki vigyázzon rám,
Hiszem, hogy megment, ha az elmém megkattant már.

Hiszek, bennük, azokban, akik szeretnek,
Hiszek, tudom akik nem, azok most nevetnek.
De én mindig hiszek, hiszen tudom, hogy van,
Van, amiben higyjek, és hiszem mert hinnem kell majd.

Ülök egy patkán, és köveket dobálok a földre.
A kő leesik,ugrál kettőt, és ráesik egy másik kőre.
Szívembe csap egy villám, és úgy érzem meghasad,
Eszembe jut két tündéri arc, hogy könnye kiszalad.

Anya és Apa, Ti vagytok azok, remélem tudjátok,
hogy fájdalom ha elázik az esőtől gyönyörű fehér ruhátok.
Bearanyozza a napom, ha rám mosolyogtok, felnevettek,
Köszönöm hogy vagytok nekem, és hogy szerettek engem.

Köszönök minden gyönyörű, felhőtlen napot,
Köszönök minden percet, mit két Drága Kezetek adott.
Köszönöm, hogy szerethetlek titeket, és fogjátok a kezemet,
Köszönöm, köszönöm, szeretlek nagyon titeket.

People are think, They know what I feel,

But just they know,but I understand it.

As they see me always thought,

So I can give for the world.

The street under my leg,

The street is begining my head,

My leg is walking the street,

So the world give for me.

This is my life, my feel,

My poem is ending, rhymes are keeping it,

This is happening for me in unknow place

And the end, I promise all will good.

Megérint a reggel, és én fekszem az ágyon,
Verset írnék, de nem jön ihlet, hiába várom.
Tollamból kifogyott a tinta, de megtölteni nincs kedvem,
Ősi, bús elkopott papírom verseim hiányába nem szenved.

Nem éhes most körülöttem semmi a rímre,
Spontán nyögöm a szavaimat egy zenére.
Süvít a szél, játszik a redőnyömmel,
Evezek tovább az evezőmmel.

Nem jön a szó, s megunom a zenét,
Talán az ihlet jobban szereti a mesét.
Észre sem veszem magam, íme a versem írottan,
Ha költőnő nem is vagyok, de kreatív biztosan.