Prózák, és 2009-ig versek.

A Szépszakállú herceg várában
Fény van, és lezárt szobák.
Egy ajtót a róka nyit meg
S én mosolyogva megyek tovább.
 
A következőt ő zárja mellé
Így oda is besandítok.
Továbbmennék csukott szemmel?
Nem. Kulcslyukakon kukucskálok.
 
Szépszakáll szépen elcsendesedik
Hozzám sajnos alig szól már.
Szép arcán a derű elül
Bizony szívem érzed? Itt a kár.
 
Pedig ő Szépszakáll, nem Kékszakáll
Én meg nem vagyok egy Judit.
Ezért engem be nem zár
Nem zár, de egy nagy ajtót kinyit.

Árva szívem éltél
Mennyit vándoroltál
Szerelmet vetettél
Fájdalmat arattál
Új talajra leltél
Újra reményt szórtál
 
Várba bezáródtál
Majd elmúlt a teled
És ismét dobbantál
És játszottak veled
És learatódtál
Vetették szerelmed
 
Szerelmed vetették
Jégbe zárt termésed
Elvitték elvitték
Elvitted elvitted
Éltesd még éltest még
Őrizzed őrizzed

Jég
 
Fehér csillogás
Győztél
Nem megyek tovább
Így is
Áthat még a tér
Kihűl
Tőle már a láng
Igen
Benned megfagynék
Hiszem
De arcom felragyog
És ég
Látványod hatalom
Szép jég
Jaj nem megyek még
Megyek
Nem
Nem megyek
Még

Most szó nélkül elengedlek
Szóval akartam
Szép volt csillagközöt szelni
Erős karodban
Szépen együtt töltött órák
Szálljatok széjjel
Én némán búcsúzom Tőled
Te tenger kéjjel
Lépsz az új felé
Mint felmarkolt homokszemek
Ujjaidról én
S hullasz már Te is kezemből
Látványok vagyunk
Te jégből én szerelemből
Lábnyomot hagyunk

Hogy összecsendüljön az elfogadás
Egy hely kellett csupán, s a kör közepén
A titok nézett körül immár, nem én.
Az ész és szív úgy ölelkezett össze
Mint ahogy a forró nyarunk emléke
Nyúlik be e gyümölcsérlelő őszbe.
 
Kik itt voltak nálam három délután
Úgy hiszem végleg szívemben maradnak.
Ma erkélyen üdvözöl a napsugár
Gondolataimba az őszi szellő
Belesimogat, s Téged nézlek Kedves,
Fényben izzó behunyt szemhéjam alatt.