Jeltelen rejtjelek

  Remegve minden izmok ágán,
talán még majd kihajtanak,
mind kik a porból görbe útra
indultak körödbe, mint vad.

Vadat így kergetnek a rémek
szemükben izzik még a fény,
kiknek a mellük ring egy révészt
átvisznek folyón hogyha kell.

 Tüzünkben érik minden dráma,
halálra koccint a világ,
akiknek kedve mégis volna
elveszik tőlük a pohárt.

 Szememben gyámolatlan ének,
lelkemben folyik most a bor,
én épp úgy ittalak meg téged
miként az élet hozott - büszke úr.

 Kezedbe vett temérdek érem
de ne fizettem érted én,
lángodnak öle minden bérem,
mi elveszejt és oly kemény.

 Szilajnak mondott sok kiválód,
kívánalmakat ont felém,
no de ez némi férfi jellem,
hajoljon minden nő erény.

 Szemedben mégis bármi áron,
felismerve az ősi tény,
uralmad neked itten nincsen
csak játszunk újra költeményt.

(dallamhirtelenség)

( nemtudok címet, csak egy sort kiemeltem)

Mikor a béke szembeköp
és talárt viselnek a szavak,
bíz nem tudni kire bízzuk sorunk,
idegenek marka, otthonunk.

 kiknek paragrafusok és hosszú sorok
paksaméták sara jut,
vajon látják-e a szemet,
mi az asztalon túlról koldult

 valami reményt, erőt, hitet,
biztos kezet az okosságról
s nem kikerülést a mától,
tartóoszlopot imástul...

 de nem, néha a béke szembeköp,
s kiállni magunkért, kötött szög,
tenyérbe fogást, lélekbe marást,
heget hagy, az idomulás,

 idegen helyszavak, magas pokla,
csak végre a kilincset fogva,
már kifelé lépjünk, a folyosóra,
mikor a béke oly nemes.

 rózsagyöngyöket küldtem
Te tudod miről írok,
"elég lenne"

 A fény átkelt értünk éveket
s most úgy nyugszik a szirmok ágyán
hogy a vörös-fehér csillagok gömbje
színeket fest be körötte

 és lám a csend sem nyugodt
valami kérést suttog éjt-nappal
s a "hiszem" szavad felmagasztal
nem enged, kebelre szorít
akarattal

 vágy

 suttogott kiáltások férnek el benne
a cseppnyi kis gömbjeinken
bíz úgy ragyog át a világ
én ringásod is látom

 most

 én tudom
csak Te látod át
egyetlenben odaát
tekintettükör
és rózsa(v)ágy

http://www.youtube.com/watch?v=QKObMyFEnwI

mintha a fény visszafelé sütne
akárha a szél magába fordulhatna
vagy ha a színek összeérve
eltűnhetnének a színtelenségbe

 mintha a folyó visszafolyna
akárha a hang karistolna
és a virágok szárazan születve
de százszínű díszben múlnának nevetve

 miképp az árnyék mi egy pontban összecsordul
a sosem volt fény-képe a test alá lódul
az elnyelt cifraságok állnak egy szoborban,
és szolidan porlik a szél - elmorzsoltan

 rémült lenne a nem mikor születik, nem hiszem,
igaz lenne az igen, szemtelen szedetten
talán foltos ruhájú az égi kalapja
mikor a fény idejét horzsolja  át – valóba

(2012.05.11.) 

 http://www.youtube.com/watch?v=0kM_imb8nQ0&feature=related

 http://www.youtube.com/watch?v=WbAU9p_Kkm8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=q2fj4zWZQyk&feature=related