kalitka blogja

Otthonunk zugán,

zűrös nap után,

varázsolok gyertyafényes vacsorát.

 Halk zene szól,

bíborfényű bor ragyog;

mikor gondunk lemállik,

a dallam egyet  áhít:

érzést fonna,

lágyan táncba oldva

sodor oda,

hol villódzó mécses  mellett

habjában elmerül, szebb lesz

s tüzében újra éled

test és lélek…

 

Ábrándos gondolat kereste,

festette képzelet,

és játszik vele, hisz csak mese.

 …mégis a vágyott jövő ihlette…

oldhatatlan szív- hit

-idő-

cseppenként higít

 

lapuló álnok

-idő-

feloldja álmom

 

még látszik a máz

nem marad belőle más

felismerhetetlen múltba mosott kulimász

Várok…

autók ablakszűrt zaja

duruzsol halkan

dallam a csendnek

bántó dallama

szünetében vérsustorgás mossa fülem falát

hallgatom

távolodik a tudat

pillanatra feléd talál utat

képzellek: porszürkült üvegen túl

egy mozdulat vonalat húz

kéz int

mosolyt visz

…várok.

 

Anyák napja…

bízom abban nem ez a  néhány óra

mi megmutatja mennyire jó volt az,

ahogy magadhoz ölelve először érezted illatomat;

 a sok nehéz év között lett számos

minek ezernyi pillanatában,

keserédes nevetésben oldódott a mozdult fájdalom

és nyomán felhőtlen vidámság toporgott,

mosolygott melengetőn, mint egy segítségnyújtás,

átjutva a nehézség fekete töviseivel kirakott útján.

Adnom kellene felnőttként gondtalan világot,

de nem telik rá, hisz rád szorult az én világom.

Vagyok neked és te nekem,

egy gondosan megfont időedzett kötelék:

adtál, fogadtam. Viszonoztam…miképpen?

Csak köszönni tudom, amíg lelkem tudattal élem

és fohászom az égig ér:

szeretetem

tartson itt mellettem,

még…még…

 

ahogy

mezőn szalad a játszi parázs,

úgy lobbantja belsőm az illatot hozó szellő

s hívogat téged, mint egy vadászt.

Érzed? Forrón befogadni kész.

Szítva a tüzet, égetve porrá, üzen,

remeg az önkívület. Felizzik a láng

és lázával borul a szoba ránk...