justlikeu blogja

Voltatok már úgy, hogy felébredtetek és azt gondoltátok bárcsak ne lenne holnap, bárcsak megállna az idő egy apró percre is...?Én folyton így vagyok.Oly távol állok a valóságtól és mégis közel van és nem hagy nyugodni.Talán nem mindig tudok az lenni aki igazán szeretnék, hisz körülöttem az emberek mind szerepet játszanak, és ez magányossá tesz.Olykor olykor felébredek az álmaimból és a rideg valóság magával ragad és félő, hogy nem maradok az a ki voltam.Mostanában folyton úgy érzem, hogy tennem kell valamit, szinte áhítozom utánna(nem tudom ha ez a megfelelő kifejezés), és mikor már rászánom magam, hirtelen felocsúdok és szertefoszlik az álmom, hogy egyszer nagy dolgokat tehetek. És zavar, igen is zavar, hogy ott vagy és nem teszel semmit, csak nézel némán és én folyton keresem a pillantásodat, és mikor rámnézel megáll az idő...Aztán felébredek...és újra és újra, és nem múlik el...Tudod nem telik el olyan nap, hogy ne várnám a csodát...de úgy tünik rád várni olyan mint esőre aszály idején, hasztalan és időrabló.De tudom, hogy van benned valami több, valami más,de félek attól, hogy túl fontos leszel, és megtudsz bántani, és ez megrémít.Megrémít ez a fura érzés, magával ragad és leránt a mélybe és nem tehetek ellene, mégis olyan jó, olyan jó látni a mosolyod, a pillantásod mintha megváltoznék, mintha elmúlna a magány.Oh miért vagy oly távol?Ne ébressz föl a valóság túl nehéz...