Júlia naplója
SZOMJAZUNK
2012. május 22.
SZOMJAZUNK
Szomjazunk
megértő jó szóra,
szomjazunk
megértő mosolyra,
szomjazunk
reményre és hitre,
szomjazunk
szépséges zenére,
szomjazunk
bőséges vetésre,
szomjazunk
szép-igaz versekre,
szomjazunk
örök szeretetre,
szomjazunk
igaz szerelemre
szomjazunk
szomjoltót szomjazó
szívekre!
ÓVÓ SZÉP SZAVAK
2012. május 22.
ÓVÓ SZÉP SZAVAK
Vágyunkból születtél,
lányunkká lettél,
féltő szókkal óvtuk
tétova lépésed,
esdő szívvel hívtuk
tiszta nevetésed.
Óvott az igaz szó,
ám nem hittél benne,
nem tudtad mi a jó,
kételkedtél benne,
szeretettől védve
szálltál védtelen fészekbe.
Magunk vagyunk immár,
te és a családod,
árva szívem nyitnám
örömmel hozzátok,
levelem is írnám,
hogyha olvasnátok.
Ne feledd a szép szót,
amit tőlünk kaptál,
mindig őrizd a jót,
és ha bajba jutnál,
érjen az üzenet
bízva hozzám fussál!
VÁSÁRI FORGATAGBAN.
2012. május 21.
VÁSÁRI FORGATAGBAN
Itt minden olyan bódító,
kis szívemet meghódító,
rengeteg a zajos sátor,
elfog a tömegben a mámor,
repülök léggömbök szárnyán,
vásárfiám megtalálnám.
Öklömben fényes ezüstpénz,
csöppnyi lényem derülten néz,
óvó szemek távol vigyázzák,
választom a vásárfiát.
Játszadozni odahaza
ihol van a sok-sok baba,
rongyból lencsit kifizetek,
menten szüleimnél termek.
Vigasság után ragyogok,
régi májusok hol vagytok?
Megtalál ma is a vásár,
nosztalgiás kirámolás,
sátor, nyüzsgés, ahogy illik,
a lángos is nagyon ízlik.
Van itt minden, bőrös és szűcs,
amott villog a köszörűs,
ott harsog a kikiáltó,
mindenki nosztalgiázó!
Elpihenek az árnyékba,
elúszom régi májusba.
LOMTALANÍTUNK.
2012. május 12.
LOMTALANÍTÁS
A tegnapi nap nem volt sima ügy. Nyüzsgés, ilyen-olyan zajok lentről már hajnalok hajnalán. Kíváncsi voltam, mi ez az irgalmatlan mozgolódás így korán szombatra virradva, és útra készülésem befejeztével, ajtót zárva, megfogtam az előkészített, kidobandó szemétcsomagom, elindultam a kukák felé. Nagy a felbolydulás a limlomok körül... Barna bőrűek hada ugrál a kidobott, de sok használható dolgot tartalmazó hegyeknél. Lomtalanítás van! Egy kis purdé elibém is szalad, ki akarja venni a kezemből a kidobandó csomagom, hogy majd segít. Én elkerülöm, de alig bírok odaférni a szeméthez, hogy lazán odalendítsem a többihez az enyémet. Közben egy másik csillogó szemű, bodros fekete hajú apróka csak úgy játékból jól eltalálja a hátamat valamivel. Játszik a lelkem, élvezkedik a kacatok tetején talált kidobott nem tudom mivel. Rászólni? Ajjaj! Anyuka megrakott biciklijét támogatja a háttérben, és kiguvadt szemekkel figyeli, ki mit hoz. Én meg sürgősen elkotrok dolgom után, kerülgetve az útakadályt...
Nap közbeni dolgom elintézve idehaza egy rokont riasztok, lenne szíves segíteni lomolni nálam, és levinni a nehezét. Készségesnek mutatkozik, gyorsan rendet vág kamrámban, és szakaszonként lehordja a kiválogatott nehéz dolgokat. Időnként vigyorogva jelenti, hogy nagyon sok a szeméthegyet leső odalent, és jól meglepődnek, amikor ő célirányosan a kocsijához viszi a csomagot... Én meg megkönnyebbülök, hogy megszabadultam régi emlék-lomoktól, és nem kell kerülgetnem sem fent, sem lent...
ÁLMODÁS
2012. május 15.
ÁLMODÁS
Álmodnék
de nem merek,
álmaimtól
tán félhetek.
Íme, kopogtat egy álom,
zörömböl az éjszakámon,
töpreng szívem és nyugtalan,
öreg lakattal zárva van.
Ha egy mosolygás ráakad,
felkattan-e ez a lakat,
felold-e szilárd szavakat,
lebont-e szilánk falakat?
Ha megvalósul az álmom,
hozzám simul mindenáron,
mit bánom én a falakat,
hadd törjön hát az a lakat!
Álmodni
ma már merek,
érzésektől
nem félhetek!