Télesti magány

2011. december 7. 09:30

A téli koraestnek

rám borult az árnya,

végre hazaértem.

B-dúr zongoraverseny,

a rádió játsza,

visz a zene szárnya

és emlékezem.

Az éjszaka csupa csillag,

a szmogot elfújta a szél,

a hold kövéren ballag,

az asztalon kenyér,

vacsoramaradék.

Ízetlen nélküled az étel

és az élet, érzem

szűkül a koszorúér.

Miként a nyitott tenyér

feltárja életvonalát,

melyet belevésett

a sors,

úgy írok rólad verset,

pőrén mutatva lelkem

magányos kuszaságát

ha nem vagy velem.

Fekszem a hűvös ágyon,

az álom elkerül,

az égen úszó holdat látom,

fázom egyedül.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

K.Eszter2012. január 5. 23:10

A versnek nincs baja - ergo a főszerkinek van... valószínűleg. :) A vers szép szomorú.

jszeicz2012. január 5. 22:18

Szerintetek ennek a versemnek mi lehet a baja, hogy napok óta a főszerkesztőnél landol?

jszeicz2011. december 7. 17:05

Kedves Virág, kedves Eliza, köszönöm, hogy meglátogattatok!

virag912011. december 7. 16:26

Szívemhez szólt, hallgatom a zongora ''szavát''s fázom :)

Eliza.2011. december 7. 16:24

''Ízetlen nélküled az étel
és az élet.''
Szépen leírt fájdalom, bánat..

jszeicz2011. december 7. 15:21

Csak szomorkás, meg lehet szokni.
Köszönöm kedves Mária!

csillogo2011. december 7. 14:56

Szomorú...na de szépen írva!:)
Grt.

jszeicz2011. december 7. 09:53

Köszönöm kedves Kinga!

Kicsikinga2011. december 7. 09:48