jszeicz blogja

Oly egyszerű, s természetes

ha vagy, mint asztalon az étel,

karod nyakamra kulcsolod,

s az élet lüktetését érzem.

 

Hogy létezésed mit jelent

tudom, hiszen szeretlek téged,

hiányodat ha szenvedem,

a lényegét csak akkor értem.

Akkor éjjel bús ösvényt tapostam

gyenge hónak friss fehér leplébe,

nem figyelve már merre megyek,

kóboroltam, róla elmerengve.

 

Az éj sötét falat emelt elém,

felhő lepelbe elbúvott a hold,

s kihunytak mind a csillagmécsesek,

az utcán senki, csak egy szélkobold.

 

El sem köszönt, csak némán elhagyott

a leány, ki több volt, mint barát,

új utak hívták, vagy csak menekült,

nem tudom feledni szeme sugarát.

 

Ilyen, akit egy angyal eltiport,

kiből végül elszállt a léterő,

múzsám neve elszáradt nyelvemen,

de szívem tépte  még a vonzerő.

 

Csak mentem és az éji szél ölelt,

szeretve átkarolt borzongatón,

és lelkemen a magány vesztegelt,

hiánya dallá nőtt vigasztalón.

 

A téli koraestnek

rám borult az árnya,

végre hazaértem. 

B-dúr zongoraverseny,

a rádió játsza, 

visz a zene szárnya

és emlékezem.

 

Az éjszaka csupa csillag,

a szmogot elfújta a szél,

a hold kövéren ballag,

az asztalon kenyér,

vacsoramaradék.

Ízetlen nélküled az étel

és az élet, érzem

szűkül a koszorúér. 

 

Miként a nyitott tenyér

feltárja életvonalát,

melyet belevésett 

a sors,

úgy írok rólad verset,

pőrén mutatva lelkem

magányos kuszaságát

ha nem vagy velem.

 

Fekszem a hűvös ágyon,

az álom elkerül, 

az égen úszó holdat látom,

fázom egyedül.

 

Ma boldog s gondtalan volt ébredésem,

a friss levegőt habzsolva veszem,

nyújtóztatom gerincemet vidáman.

Jó reggelt, vakkant rám a hű ebem.

 

Fák fürdenek házunk előtt a fényben,

hallom dalolni a sok levelet.

Jó reggelt, cinkosan a nap kacsint rám,

muskátlink is vidáman integet.

 

Boldog vagyok most, szinte hihetetlen!

Jó reggelt kedves nagyvilág neked!

Vidám dalom fakad a friss örömből,

amit pacsirta éneklek veled.

 

Jó reggelt, most mindenkinek jó reggelt!

Még harmatos a kert ahol megyek,

az égen közben csodálom a kéket,

új nap, új élet, így köszöntelek!

Már ébren vagyok, de álmodom még.

Pirkad az ég, a hajnal közel,

egyhangúan ketyeg az óra bent,

s kint tücsökhad buzgón ciripel.

 

Kóválygó álmok furcsa reggelen,

szél számolja a fa levelét,

szú perceg a szekrény oldalában.

Ébren vagyok, de álmodom még.

 

A belopódzó hajnalhang szobámban

a kert illatával összeolvad,

már ébren vagyok, de álmodom még,

édesszomorú álmot rólad.

 

Oly ritka vendég vagy Te nálam, s bár

ébren vagyok, de álmodom még,

hogy el ne menj a hajnali fénnyel.

Mert álom vagy csak, múló remény.