jszeicz blogja

Mint egy gyermek a vad meséktől, félek,

mert színeiben fakul meg az élet,

jövőnk előtt bús felhők lebegnek,

törpék egymás nyakába lihegnek,

hát nem a kor, de meddősége fáraszt,

mely nem jövőre, csak múltra ad választ.

Húsvét táján feltámadást várunk,

helyette csak a Golgotán járunk.

 

                     Szeicz János

Sikolt agyunkban gondolat,

ajkunkra fagynak a szavak,

lelkünkben döbbent rettenet,

mert kitaszít az üzenet.

Ez hazánk jövője lehet?

 

A hit, remény és szeretet

szöveg csak, nem cselekedet,

de családban a mérge hat,

szétmar rokoni szálakat,

vérkapcsolat is megszakad.

 

Öregnek sem jár már kalács,

nem kell többé a bölcs tanács,

gyanús az orvos és tanár,

mert megélni külföldre jár.

Párthű marad, aki szamár.

 

Sírásó is magának ás

új vermet, lakhelye helyett,

melyet banktól hitelbe vett,

de a végrehajtó kitett

aprót, nagyot és a hitet.

 

Egy a fontos e világon:

mocskos pénz és a hatalom,

nem számít szülő sem gyermek,

dolgozzál és halj meg csendben.

Rutinos vagy túlélésben.

 

Rendszereket elviseltél,

háborúkat sem te kezdtél,

mégis mindig te vesztettél,

hiába is apelláltál,

hitvallásból kimaradtál.

 

                 Szeicz János

 

Azt mondták, mehetsz!

S leparancsoltak a katedráról.

Mert csökkenteni kell…

Csökkenteni a tudást?

Az alkotásra képes fiatal

lehet a jövő,

ki rendbe hozza mindazt,

amit elcsesztek az ősök,

és mi,

a jelenkor felelősei.

 

„Túlnyitott a gondolkodásod,

kritizálod a tantárgyi programot,

no meg zabolázhatatlan

öreg vagy,

aki nem csak tudást ad,

de gondolkodni tanít,

fertőzöl… és pénzbe kerülsz,

nem sokba, de mégis…

menj, pihenj, hallgass

és érd be ennyivel.”

 

Megyek!

De jön utánam sok-sok fiatal,

aki mesterének tart.

Ez lesz majd az új iskola,

mint Szókratészé

az Agorán,

és ingyen!

Mert a jövő nem múlhat

kufárokon.

 

                     Szeicz János

Sok írástudó menekül

a magánélet börtönébe,

mint menedékbe, így merül

talán végleges feledésbe.

Hiszi, neki így nincs bilincse,

s nem számolja, mibe kerül

a hallgatás súlyos törvénye,

babérjain ha csendben ül.

 

Mai eszmék káoszában

alattomos homály így terjed

demagógok frázisában.

Sok szegény már halálra dermed,

munka nélkül odúkban tesped,

s voksát szórja elbutultan.

Nekik kellene segítened,

ha nem lennél bátortalan.

 

A Dunán még most is úszik,

mint régen,  kirágott dinnyehéj,

piros belét mások eszik,

hogy ne érje fogaidat veszély,

kevés maradt, de az még fehér.

A víz közömbösen folyik,

s marad neked zöld dinnyehéj.

Zászlónk színét ezek teszik.

 

                   Szeicz János

Szürkék és kopottak

a falak,

az utcát por, sunyi

korrupció lepi.

 

Küllemre Balkán,

mégsem az,

mert kedélye más,

csak távoli rokon.

 

Depressziósok

népe ez,

mely a múlton mereng,

nem tud örülni már.

 

Mert jövőképe

nincs közös,

a jelent szétverik

vadul a pártviták.

 

Sok melldöngető

szónokol,

egymást hazudva túl

a voksodért koldul.

 

Szabad vagy ember

azt hiszed,

de új eszméink is

álnok utópiák.

 

           Szeicz János