Galateámnak

Úgy léptél be az életembe

mint egy megnyilatkozás,

mégis a rideg logika,

a józan megfontolás,

a bölcs halogatás

megbénított.

 

Te nem adtad fel!

Belopakodtál életembe

újra, mint tanítvány,

mint Galateám ,

s engem Pygmalionoddá tettél,

lettem számodra irány,

te lettél számomra

adomány.

 

Végül megnyitottad

alvó szívemet,

már alvadni készülő vérem

 áramlani kezdett

az életről lemondó testben,

s én újra lettem.

 

Mert hittél bennem

lelkemnek szárnyat adtál!

Bíbor boldogságban

megéltük együtt a csodát,

a szerelmet

s a teremtés áldását,

melyet álmomban

sem reméltem már.

 

Isteni adomány voltál

csodás Galateám!

De visszakért az Isten,

miatta elhagytál.

Nekem maradtál misztérium

in eternum.