jozsefcsosz blogja

Ő most nem az igazságos,

nekünk mégis sok-sok jót hoz…

Valamikor Júdeában,

később Etiópiában

hirdette az igaz hitet,

megérintve éhes lelket.

Az Úr feltámadásával

és Júdás árulásával

választották apostolok

maguk közé… Legyen csak ott,

ahol úgy, mint népvezérek

hirdetik a bölcsességet…

Hogy tartja a népi mondás?

Mikor is jön ez a Mátyás?

Zsuzsanna ha nem tört jeget,

habár jelzett kikeletet:

pacsirták is megszólaltak,

a hó helyén új fű sarjadt,

akkor neki van dolga még:

a telet elűzni végképp!

Igaz, ha nem talál jeget,

csinál még, nem is keveset.

Halász szeme Mátyás-csukát

lát ilyenkor. Az angyalát,

lesz a nyáron kapás, fogás,

Mátyás révén szent hal-áldás!

Őutána szép tavasz jön,

ami mindenkinek öröm.

Látszik kezünk eredménye,

napfény terül a vetésre,

elég kenyeret ígérve,

kacsintva az éhezőre.

Gyümölcsfákon méhek dongnak,

bő termést ígér a holnap,

palántáink szárba szöknek,

köszönve a termő földet.

Szőlő fakad, bor lesz majdan.

Tavasz és nyár barátságban,

szeretetben, szerelemben…

Szívem, dobogj csak e hitben!

               ...avagy a társas lapra írás tízparancsolata

1.            A szavak le nem válthatók, ha üzenni akarsz,

2.            Ha halmozod  a sok ikont, vele érzelmet csalsz.  

3.            Naponta profiloldalad hiába fested át,

4.            A lánykori, szép sztárfotód hazudtolja a mát.

5.            A korod eltitkolhatod, kiderül úgyis mind,

               Hogy mennyi a valódi év… Benned ó-vér kering.

6.            Gyárthatsz tucatnyi videót  „Találtam a neten…

               Magadnak csaphatsz dáridót, csak nem nekem,

                                           szívem!

7.            Bájolgó, hamis képeid szétmarja az idő,

               Küldhetsz kökörcsint, kankalint – lomtári temető

               Lesz mind, tiszavirág, habár neved alatt röpül,

               A jónak álcázott neten torz tükörré görbül.

8.            A szavak le nem válthatók, hát mit ér az „imél”,

               Ha neved beszőtte a pók?  Hiánya nem kímél.

9.           „Kedves barátnő” nem lehetsz, hisz fele sem igaz.

10.          S ha klipjeiddel kéjelegsz, vigyázz, mert úgy

                                            maradsz!        

(Elhangzott 5 évvel ezelőtt, nyugdíjba menetelemkor)

(Mottó: József Attila: Születésnapomra –

Elhangzott egy nyugdíjba vonulási pedagógus ünnepen)

Több évtizedes költemény…

Több évtizede mondom én,

te, ő:

Idő,

visszafelé sose repülsz,

csak szárnyaiddal nekidűlsz

szélnek,

hegynek…

Mentünk utánad és veled,

amíg bírták lábak, kezek,

szavak,

hasadt

papírok, tollak, füzetek…

Eljutott-e az üzenet

fejbe,

szívbe?!

Találkozókon kiderült,

jellemmé miként lényegült

sok érv,

tanév.

Virágba kötött köszönet

pezsdít-e újra szíveket,

s a múlt,

tanult

szokások és tudás-csírák

jelzik-e, hogy a nagyvilág

kering?

Feltolul sok-sok sejtelem,

s a hatványozott értelem

igent

jelent.

A végső válasz ez lehet…

A felnőtté vált kisgyerek

- külön

öröm –

köszön és újra megköszön,

elnézést kér: a csíny – özön

hamis

kavics

volt terveik állóvizén…

S bár bosszankodtunk – te meg én -,

ma már

tanár

nincs, ki ne vidulna ezen.

(Talán ezt itt befejezem!)

Rímek,

híved

Voltam én mindig magam is,

nem szégyen, őszül hajam is…

legyen

ügyem!

Néhányunknak ma véget ér

egy korszak, nem folyó, csak ér.

Higgyük,

vizünk

tóvá, tengerré szélesül,

napunk még sokszor szembesül

velünk.

Megyünk,

szemünkben harmatcsillogás,

szívünkben bú s viszontlátás:

kevély

remény…

Társak, mindenért köszönet. -

Jelentsen sok-sok örömet

taní-

tani!

Kissé tudok már angolul,

úgy-ahogy értselek,

képernyődre ha fény tolul,

így köszönök neked:

Fogadd szerény üdvözletem

e csendes éjjelen

szobámban, te vagy mindenem…

Tündökölj fényesen!

Barátom légy barát helyett,

kit régen várok én,

reménykedem, hogy majd a Net

elhozza kék egén.

De addig is segíts nekem

legalább hajnalig,

maradjon  álmomban velem

száz kattintásomig!

Hűségesen ápollak én,

és „karbantartalak”,

csak vágyaim hírkábelén

küldjek barátomnak,

az igazinak – egy „ímélt”…

Ezért most megbocsáss,

nem jól  mondtam imént.

Maradj csak szürke társ,

hisz minden on-line-kapcsolat

áramtól s tőled függ,

s ha elszállna a gondolat,

kattintom billentyűd,

már röppen is a drága szó, 

a képre írott vers, 

új klippel frissült videó,

mit a Google-tól nyersz.

Igen, a barát Ő lehet

Vonal túlsó végén…

Érzem, már nem mondhat nemet,

ikonból látom én.

Habár e sok jel annyit ér,

mint sok valódi szó,

mely száján hallhatón kifér,

mégsem megnyugtató!

Őszintesége nem szilárd,

kopott frázis talán,

nem szállna túl egy kézfogást

új élet hajnalán.

Nos, akkor társ vagy jó barát

Vagy te, számítógép?

Vagy számító – nem látva Mát –

én lettem…Profilkép

máris messzire dobható,

hisz nem lehet hamis,

és réges-régen tudható,

Ő is csak annak hisz,

ki ha mindent azért nem is,

de azt a keveset,

amit gondol, amiben hisz,

elküldi most – veled!

Tehát maradj PC-barát,

mert csak Őt várom én,

hű gépi lelked járva át,

képernyőd szőnyegén!

Te majdnem érző gép, maradj

puha kezem alatt,

szerelmemhez új erőt adj

s valódi társakat!

Ha megszülettünk, közeledni vágyunk

jó anyánkhoz, mint virág az ághoz.

Évek rohannak, szélesedik vállunk,

szeretete már csak távolról vonz.

Majd később enged, elenged e mágnes,

biztatássá érik minden intés.

Saját utadra olyan hamar rálelsz!

S úgy megritkul a vágyott érintés!

Emlékké szürkült bennem  is a kis ház,

vályogfészek, udvarán a kúttal…

Mi hajtott jobban: valódi? -, tudás-láz?

Tanítónőm vagy jó apám lágy szóval?

Ez is, az is…Már elmosódott bennem,

mint ősszel a bús fecskecsicsergés.

A mássá levés agyamban, szívemben

múlt szeleteként is vad dobpergés…

Mindannyian  úgy igazán felnőttek

akkor lettünk, mikor ŐK elmentek,

de mozdulataink, csikorgó sejtek

őriznek bennünk két igaz’ szentet.

Szinte még mindig hallom aggódásuk:

-         Ne izgulj! Aztán jó tételt húzzál!

S ha hozzájuk bújt drága unokájuk:

-     Lecke helyett olykor nem játszottál?

Találkozás jelenné váló múlttal –

ritka érzés, furcsa ismétlődés…

Én amikor álmodom iskolámmal,

újra elfog valami bizsergés.

S az alma mater kopott padja mentén

küldött – kapott papír-puskák képe

összefonódik kisdiákom hetykén

ellőtt cetlijével…Hát miért ne?!

Találkozni a jó diáktársakkal

öröm nekem mint mindannyiunknak,

akik több évtizedes puttonyunkkal

hátunkon köszönünk most a mának.

Barátaim, hát még ezt is megértük! –

rebegem a szólammá vált mondást.

S ha felnőttkorunk éveit idézzük,

diákmúltunk sem szenvedhet csorbát.

                         Igyunk hát, társak, hűs vérünk buzogjon

      sokáig! – kívánom…S halk reménnyel        

      már képzeletemben kis unokám látom          

      matrózblúzán MLG-s jelvénnyel!                 

(Magyar László Gimnázium)