A Vándor III.

2009. december 22. 13:18

A Vándor III.

Tehát a vándor békét talált
a messzeségben
De most itt az idő,
engedjék meg nékem
Hogy az Ő történetét elmeséljem

Egy jéghideg téli éjjel
született a gyermek,
Az égen a csillagok
furcsa alakot öltöttek.
Nem volt az csoda,
csak egy rossz előjel,
Az égen, fent a messzeségben
Felragyogott egy halálfej

Gyorsan tanult meg
tipegni, majd járni
Már négyéves korában
megtanult olvasni.
Csodagyereknek hitték,
pedig nem volt az,
Apja halála után a szívén
csak egyre nőtt a gaz.

Szépen, lassan megnőtt,
elköltözött már.
Egy nap jött a levél,
anyja is már a csillagok közt jár.
Szomorúság nyomta
mindig is a vállát,
De erre a levélre
megkívánta a halált.

Összepakolt mindent, s
elindult az útra
Talán egyszer Ő is
rátalál a jóra.
Ebben reménykedett
egészen haláláig
Ma sem tudja senki
Az útja hogyan indult neki...

Elindult a Vándor,
Ő sem tudta merre.
Csak folyton ment a
széllel kergetőzve.
Lezárt lelkének feltépte
minden egyes láncát,
Talán van egy hely,
ahol őt még várják.

Ezzel a reménnyel
vándorolt évekig,
Beletörődött már hogy
mindenhol megvetik.
Volt aki még egyszer
bolondnak is nézte,
Mert a Vándor nem állt meg
se reggel, se este.

A szerencsére bízta
életének sorsát,
Néha fenyegették,
többször kirabolták.
Fáradt, gyötört lelkét
többször szétszabdalták,
így élt a Vándor
mielőtt a lelke felszállt,

fel az égbe, magasabbra
mint a madár,
A menyország kapuja neki
nyitva áll.
Belép rajta csendben,
s aztán térdre borul,
Hiszen hazaérkezett egy
végtelen hosszú útról...

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Black2010. február 5. 08:35

hm..nehéz de szabad tetszik

narnia2010. február 5. 01:46

okés :)

ironmf2010. február 5. 01:40

Ó lesz még nyugalom :) Ne szomorkodj, majd igyekszem :)

narnia2010. február 5. 01:27

Hát leshetem én a Vándor következő lépéseit :((

narnia2009. december 24. 20:53

:)

ironmf2009. december 24. 06:30

Köszi a kommentet =) Még rakok fel, csak meg kell írnom őket =D

narnia2009. december 24. 06:08

olvastam mindhármat

a Vándorélet igen nehéz, és sok sok gyötrelemmel van kikövezve, de hidd el, mindig van célja

és nekünk ezt a célt kell megtalálnunk
a menyország meg ráér