A Vándor Meséi

A Vándor VII.

Magányos utamon tovább haladok,
eldobtam mindent mit a sors adhatott,
segítségre soha nem volt, most sincs szükségem,
bár nem látok kiutat: szívem elveszett a sötétségben.
Ám mintha most fény gyúlna..egyre világosabb,
elérhetek célomhoz? Érzem, eljött a nap
hogy megtaláljam azt amit oly sokáig kerestem,
s soha többé nem kell elkeseredetten
vándorolnom keletről nyugatra.
Végre rátalálhatok a boldogságra?
Nem, biztos nem...Ez nyilván csak látomás...
Egy álom, egy gyönyörű kép..Nem lehet semmi más,
az utamon már így is túl sokáig jártam,
s nem találtam soha fényt a sötét éjszakában,
bár az utóbbi napokban mintha minden megváltozott volna....
szívemen felolvadt a jég, idebent is tavasz van újra...!

Vándor VI.

Újra úton, úgy mint régen,
eltűnök a messzeségben,
bágyadt széllel távozom,
s bánat kísér utamon.

Tőrbe csaltak, kihasználtak,
eltiportak, megaláztak,
Útra kelek , mint oly sokszor,
 nem állok meg végleg...sehol.

Újra úton, úgy mint régen,
sehol sem vár senki engem,
bágyadt széllel távozom,
 nem tarthatsz itt...nem hagyom..

A Vándor V.

Itt az idő hogy új útra induljak,
vár rám a messzeség,
Szememből a könnyek kicsordulnak,
Fáj, hogy elmentél.
Magamra hagytál szó nélkül,
s elszorult a szívem.
De mindenki érzései elől menekül,
magam is ezt teszem.
Mindig új útra kelek-
bár sosem tudom, merre-
valahol a világ másik felében
gondolj majd erre.
Gondolj majd rám, a
vén vándorra.
Ki életét arra
áldozta,
hogy békét találjon,
zavartalan békét,
hogy majd egyszer meglássa
boldogtalan útja végét..

A Vándor IV. - A Vándor Imája

Oh, hallgass meg engem, kérlek,
Te, ki odafentről bírálsz minket!
Hosszú út van már mögöttem,
s annál is több áll előttem.
Mondd meg kérlek, merre menjek?
Északnak? Délnek? Nyugatnak? Keletnek?
Merre találom a boldogságot,
melyre szívem oly régóta vágyott?
Mióta otthonról utamra indultam
idegen tájakon mentem, bolyongtam.
Sokszor tévedtem ismeretlen útra
mert azt hittem ott majd rátalálok a jóra.
De nem találtam, pedig mennyit kerestem!
Nyugtalanul telt miatta minden egyes estem.
Hát kérlek most téged, Istenem,
mutasd meg, merre keressem!
Vezess most engem a megfelelő útra,
mutasd meg nekem merre van a haza!
Istenem, irányíts, mondd, merre menjek!
Északnak? Délnek? Nyugatnak? Keletnek?
Merre találom a boldogságot,
melyre szívem oly régóta vágyott?

A Vándor III.

Tehát a vándor békét talált
a messzeségben
De most itt az idő,
engedjék meg nékem
Hogy az Ő történetét elmeséljem

Egy jéghideg téli éjjel
született a gyermek,
Az égen a csillagok
furcsa alakot öltöttek.
Nem volt az csoda,
csak egy rossz előjel,
Az égen, fent a messzeségben
Felragyogott egy halálfej

Gyorsan tanult meg
tipegni, majd járni
Már négyéves korában
megtanult olvasni.
Csodagyereknek hitték,
pedig nem volt az,
Apja halála után a szívén
csak egyre nőtt a gaz.

Szépen, lassan megnőtt,
elköltözött már.
Egy nap jött a levél,
anyja is már a csillagok közt jár.
Szomorúság nyomta
mindig is a vállát,
De erre a levélre
megkívánta a halált.

Összepakolt mindent, s
elindult az útra
Talán egyszer Ő is
rátalál a jóra.
Ebben reménykedett
egészen haláláig
Ma sem tudja senki
Az útja hogyan indult neki...

Elindult a Vándor,
Ő sem tudta merre.
Csak folyton ment a
széllel kergetőzve.
Lezárt lelkének feltépte
minden egyes láncát,
Talán van egy hely,
ahol őt még várják.

Ezzel a reménnyel
vándorolt évekig,
Beletörődött már hogy
mindenhol megvetik.
Volt aki még egyszer
bolondnak is nézte,
Mert a Vándor nem állt meg
se reggel, se este.

A szerencsére bízta
életének sorsát,
Néha fenyegették,
többször kirabolták.
Fáradt, gyötört lelkét
többször szétszabdalták,
így élt a Vándor
mielőtt a lelke felszállt,

fel az égbe, magasabbra
mint a madár,
A menyország kapuja neki
nyitva áll.
Belép rajta csendben,
s aztán térdre borul,
Hiszen hazaérkezett egy
végtelen hosszú útról...