jegvirag blogja

Megtöri a fényt a meleg,

Ágyam szélén üldögélve 
kavarog az érzés bennem
Bizsergető, s olyan meleg,
elönti az egész testem. 

Csak nézek, nézek, nézek én,
hogyan serdül hit, szép remény,
Csodát lát most fáradt szemem,
nevet mindkét alvó gyermek

Boldogságtól könnyem pereg
övék  minden szeretetem 
tekintetem le nem veszem,
bájos arcukon felejtem

Ma különös fényben ragyognak az égen a csillagok,
diszkó kivilágosítást árasztanak, amerre csak pillantok.
Táncra perdültek a Sputynyikok, s körbe forognak, ahogy a csillagok
Középen a vén hold ropja, mert ma van a Barátom Születésnapja!!!!!

A lélek mindig gyermek marad,

bármily sok a tapasztalat

Lehet roskatag, vagy vén test, 

de a lelke, csak húsz éves

Szárnyalna a madarakkal,

versenyt futva szarvasokkal.

Hegycsúcsáról mélybe zuhan.

S mint a felhő égen suhan

kutatja a boldogságot,

északi fényt, vadvirágot.

Folyton élményeket keres,

s egyet, kit majd nagyon szeret. 

De gúzsba köti sejt, s elme.

Nélkülük, tán más lehetne!

Elfogadja a programot, 

amit az ész fontolgatott

Éldegélnek hárman csendben,

megértésben? békességben? 

Gyűlik, hát sok tapasztalat,

de a lélek ifjú marad...

Mert, mikor megszületünk angyalok vagyunk,
de minden egyes lépéssel tollakat hullatunk.
Hív a hiú világ egyre, csak csábít.
Mindenféle széppel sokszor elámít...

Elfelejtjük azt is miért is jöttünk,
e kicsiny bolygóra , miért is születtünk!
Pedig egyszerű a képlet nagyon,
nem kell hozzá se korona, se vagyon.

Szívet kapott minden földi élet,
Hogy szeressen, s szeretve légyen,
de a buja világ másfelé hajt minket:
talmi álmokat keres, s hamis kincset

Én is egy ilyen tévelygő angyal lettem,
de sóvárgó lelkem néha felébresztem.
mivel angyali pálcámat már nem találtam,
ezért szeretetem rímbe faragtam