Vörös október

Vakond versbe ásnám magam.
Menedék képpen.
Hátha körmöm kifordít valami szépet.
Mert az ég szemtelenül kék ám!
És így október végén még
a napba is büntetlenül nézhetek...
Vörös október...

Szép is lenne, ha nem vértől lenne vörös
közel száz éve már!
Mi másra gondolhatnál a rubin levélözön
és karmazsin napsugarak helyett?
Népeket nyomorba taszító hagymázos
istenverte téveszmére, mely szörnyeteget
az emberi mohóság balkeze engedett ki,
ahelyett, hogy mélyebbre verte volna a dugót
a szellempalackba némi együttérzéssel. De nem!

Ma  is élesztgeti a Vörös október parazsát,
mely mindig más trágyadomb melegéből izzik fel

újra meg újra.