janow blogja

A sötétségpaplan
nem lepi bokánk:
csillagok alól rugdalunk hideg semmit.
Amit mégis takar, régészeké...
Hisz a vázainkra feszülő
mulandóság miatt
nem ölelhetünk teljességig.
Egyszer majd megláthatják
egymásra tapadó csontjainkat,
De az addig vezető törekvés:

Az csak a miénk!

"B" változat

Atomjaira hullt a világ,
a plazmafelhővé lett éjszaka
mégis csak a bokánkig ér,
rugdaljuk alóla a csillagos semmit.
Amit mégis takar, régészeké...
Hisz a vázainkra feszülő
mulandóság miatt
nem ölelhetünk teljességig.
Egyszer majd megláthatják
egymásra tapadó csontjainkat,
De az addig vezető törekvés:

Az csak a miénk!

Szeress, ha lelkedben lakok
S rezdülnek éjjel a csillagok
Ha fáznak az újabb hajnalok;
Úgyis, ha magányod én vagyok

Szeress, ha világod itt hagyott,
Ha eljönnek érted az angyalok.
Szeress, ha én is meghalok;
Mert a nemlétben is ott vagyok!

Csak a távolság tudja igazán
mennyire őszinte és mély,
mikor könnyek mögül titokban
hajnalt csókol szemedről a fény

- ég a gyertya ég -
aludj még

Talán a kitartó éhezés hozza el
az igazi beteljesülést,
mikor valamennyi villám otthonra lel
csíráztatva doromboló napsütést

- ég a gyertya ég -
maradj még...

(harmadik kategória: álmodok a nyomor)

Micsoda tavaszt szerettél telembe
Bársony bizalmat tárva végtelenbe
hite(l)t nyújva péntekeknek
rontottál toronymagas bálványt
Igazzá hitted nekem a szivárványt
Most érdemes csak fél(te)ni!
Sárkányölővé válni
Vérző térdekkel felállni
küzdeni sunyi érdekkel,
Kitartani ínszakadásig

Mert fel(ett)em te vagy:
a jobbik, a másik!

Ne úgy, mint én téged:
Mint kit izzani vágyás éltet.

Úgy szeress, mint

Rokkant maradék lábát,
Szegény a bádogházát

mint

Juhász bitangolt nyáját,
Paraszt leégett tanyáját

mint

Szeszbeteg az utolsó kortyot,
Kehes kéményseprő a kormot.

Ha nem tudsz így szeretni,
Mondj le rólam

Mint lábát elharapó, csapdába szorult róka,
Délibábról a beépített róna

mint 

Rákbeteg fél tüdejéről, s
Botcsinálta költő

Hátralévő idejéről!