janow blogja

Vakond versbe ásnám magam.
Menedék képpen.
Hátha körmöm kifordít valami szépet.
Mert az ég szemtelenül kék ám!
És így október végén még
a napba is büntetlenül nézhetek...
Vörös október...

Szép is lenne, ha nem vértől lenne vörös
közel száz éve már!
Mi másra gondolhatnál a rubin levélözön
és karmazsin napsugarak helyett?
Népeket nyomorba taszító hagymázos
istenverte téveszmére, mely szörnyeteget
az emberi mohóság balkeze engedett ki,
ahelyett, hogy mélyebbre verte volna a dugót
a szellempalackba némi együttérzéssel. De nem!

Ma  is élesztgeti a Vörös október parazsát,
mely mindig más trágyadomb melegéből izzik fel

újra meg újra.

Kóbor verseskönyv didereg fapadon
- Kehes buszok jó reggelt krákognak -
Párás szemüveg hajol fölé, s egy cigaretta
Együttérző köd pityereg a lapokra

A kehes hajnalba szavak illatoznak
(Ilyenkor szellemet idézni jó)
A reggelbe sorsok lopakodnak
Polgári létről pofázik egy rádió

Gyűrt lelkeket gyűjt egybe a menetrend
Mint szigorú plébános reggeli misére
Nagytőke hengere sajtolja sorsuk
Évszázadok óta koptatott klisére

Csukódik a könyv - (buszajtó nyílik)
A verseket az élet valóra váltja
Régen halott költők legyintését
Odalentről ki a franc látja...

Lomha, sárga buszok legelik egymás füstjét
Köhögteti őket is Isten hidege
A gyárban a profit koboldja kutyulja kormos üstjét;
Az operabál puccos közönsége errefelé idegen
Pedig közel a kőszínház - az országban az első -
Hol a büfében hanyag mozdulattal belső-
zsebből fizeti italát a vezérigazgató úr:
Napi bérét annak, ki gyárában túlórában görnyed
olajos ruhában szerel, csiszol, fúr
tíz deka parizeren, hogy gyerekének jusson könyvre,
tanuljon, kupálódjon, élhetetlen apjánál vigye többre...
Régen éreztem már, hogy
szeretni is tud e füstös város.
Rám boruló házaival
Hegynek csúfolt dombjaival
nyárspolgárok lökdöső gondjaival
éltet e bűzös cso(r)da:
Vihogó diákok - neveletlen csikók
Hajléktalanok - kóbor kutyák
Bávatag munkások - csapzott birkák

éltetnek engem, a károgó varjat...

Tüdőbajjal, s tetvekkel bélelt rongykabát,
Otthona nincs neki és nem várja család.
Egy fagyos fapadon részegen gubbasztva
Titka mélyén embernek álmodja magát.