janow blogja

Hűvös csendben, illő bájjal
játszó fényben lengedező
gyöngyöket fűzött fák ágára
könnyeiből a tavaszi eső.

Ázik-fázik ember, állat
sártengerré vált a mező,
de gyöngyöket fűzött fák ágára
könnyeiből a tavaszi eső.

Csalhat kedves, bánthat rossz sors
Csábítgathat bús temető
ha gyöngyöket fűzött fák ágára
könnyeiből a tavaszi eső...

Ha kis kockás füzetem
az életem volna
utolsó lapjaira
tollam mit is róna?

Először pár oldal szerelmet
illatos virágú májusi kertet.
Hozzá egy jó függőágyat,
játszó gyermekeket - ki tudja hányat!

Dalt is kottáznék; lágyat altatót
vagy éppen tüzes mulattatót,
verssel szórnám meg a kiszabott világot
örüljön velem aki csak látott.

A végére érve meg hátradőlnék
- mint ki borából jót nyelt -
megnyugodva írnám:

Ez a lap is jól telt!

nem akarom mázsás pillák
giccses kifordult álmait
felrúgom mint bolondgombát
a nyugalom kárhozott árnyait
akár simogató kézbe harapva is
válaszokat keresek
kiköpöm a langymeleget
kutatom azt a keveset
mi mégis minddennel ér fel
mitől megpattan az érfal
olvad a bronz, robban a galaxis...
nem, nem a bölcsek köve érdekel
(mire való a hatalom, mindentudás)
a tetves húgyszagú ÉLET vonz
semmi, de semmi más
a pokolbéli pöcegödör szélén
ha a cigiszünetnek vége
s merülni muszáj
az se bánt
csak valakinek
elmondhassam
mily érdekes is
mennyire más
odalent

odaát

Undok keserű káosz kerget
Hajamra ragadós köd ülne...
Életem aljas gondot szülve
Kényszerít egy menedék verset.

Juszt sem hagy elmélyülni a zaj,
se a bántóan kéretlen fény;
- Az ember csak gyarló ösztönlény -
A hívságok füstje soványra aszal...

Próbál lehúzni kavargó örvény,
Kínálja magát megásott talaj -
Talán mégis csak létezik ösvény

Mely valami jó irányba szalajt.
Az élet nekem már így is tömény:
tollam talán megtéveszti a bajt...

Minden bajból minden rosszból
Életen át dohos gondból
Lábalunk, lábalunk
Hisszük, majd kilábalunk

Visztulától pusztulásig
Árpád-háztól szegényházig
Lábalunk, lábalunk
Egyfolytában lábalunk

Sivatagból pusztaságba
Bozótosból tüskevárba
Lábalunk, lábalunk
Egyfolytában lábalunk

Sűrű lápból ingoványba
Mocsarakból híg posványba
Lábalunk, lábalunk
Egyfolytában lábalunk

Félhomályból szürkeségbe
"életéjből halálfénybe"
Lábalunk, lábalunk
Egyszer csak kilábalunk!

Az idézett sor Csécsei János/Soultribe ötlete.