Gyurika kockás füzetéből (1956 emlékére)

2009. szeptember 21. 07:40

Ida néni, szépen kérlek gyereide értem!
Mert itt mindig bántanak, mert mindég bepisilek. És csúfolnak, mert nem tudok beszélni, csak írni. Ezért kaptam ezt a kockás füzetet, mert mikor írok, nem rosszalkodok, csak bepisilek. És olyankor mindig megvernek. És te sarokba állítottad a Kis Bécit is, mikor megvert. Neked írokIda nénii, mert anyukám nem jön, hiába sírok. Azt mondták, hogy végleg elment. Hova ment anyukám, Ida néni?
Mióta azok a gonosz emberek bántották nagyon a fejemet, nem tudom bekötni a cipőmet, meg mindig bepisilek. És beszélni se tudok, csak írni így ni. Pedig nem én gyújtottam fel a pártházat. Azt mondják, azért bántották a fejemet, mert én voltam. Pedig nem én voltam Ida néni, tessék elhinni. És a napköziben se én firkáltam össze a falat. Az is a Kis Béci volt. Biztos ők verték agyon Oprendek Sándortt is és én kaptam miattuk, mint a firkálásért. Meg a Gáti elvtársat se én kötöttem a teherautó után. Én sosem szerettem ilyeneket játszani. Mégis nekem bántották a fejemet.
Ida néni kérem, ha tetszik jönni, tessék elhozni az osztálynaplót és mutassa meg azoknak, akik csúfolnak, hogy ötösöm volt számtanból, meg olvasásból. És még énekből, meg rajzból is. És tessék elmesélni, hogy be tudtam kötni a cipőmet is és sohsem pisiltem be...

Utóirat:

Rengeteg olyan figura szaladgált a gyerekkoromban a városban, aki háborúban kapott légnyomást, vagy a nyilasok, vagy az ávósok verték félhülyére. Vagy egészre. Ártalmatlan, jámbor emberek voltak, legfeljebb gajdorásztak valamit, vagy egyéb ''dilijük'' volt. Olyan is volt, aki abba őrült bele, hogy nem mehetett egyetemre, mert ''osztályellenség'' volt a családja. Kinevettük, meg jókat szórakoztunk rajtuk gyerek fejjel, egyszer aztán anyám elmesélte az egyiknek a történetét...

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

janow2009. szeptember 25. 16:14

Málna, Marie, nektek is köszönöm, hogy olvastátok. Réges-régen mesélték a szüleim, de álmomban valahogy nagyon erősen most előjött, egész nap a hatása alatt voltam, muszáj volt megírni.

Marie_Marel2009. szeptember 24. 21:44

http://blog.poet.hu/Marie_Marel/jobbagy- karoly:-mondjak-_(1956)

Törölt tag2009. szeptember 24. 21:29

Törölt hozzászólás.

janow2009. szeptember 23. 23:51

Arszak, köszönöm, hogy olvastad.

Törölt tag2009. szeptember 23. 23:34

Törölt hozzászólás.

janow2009. szeptember 22. 10:06

Köszi Narni :-) ; :-(

narnia2009. szeptember 22. 07:34

én már sokadszorra olvasom tegnap óta janow

a hatás? .... mint Barbinál .... is is :( :)

janow2009. szeptember 21. 23:47

Köszi Barb neked is, hogy olvastad és örülök, hogy hatott így is, meg úgy is.

szebarb2009. szeptember 21. 11:42

Sírva röhögtem....

janow2009. szeptember 21. 10:35

OK. Gyopi:-)

Edelweiss2009. szeptember 21. 10:00

privátban küldöm a h.sz.-t, János! :-)