A hipermarket parkolójában

Az októberi alkony vörösborától mámorodott ősgyíkhátú kék hegyeim az Alföld harmatába fúrják bánatos fejüket; megunták, hogy hiába várnak. A munkanélküli körtöltés ölelgetné a várost, de az a tavaszi árvíz miatt hányingerrel fordul el tőle. Pedig most a Sajó sem félelmetes. Unottan kanyarog vigyorgó zöldes örvényeivel; szikkadt partvonalaival próbálja tagadni, mekkora tébolyult állat volt pár hónapja...
Nem! Ő aztán végképp nem!

- Nem látod hullámaim nyugtató aranyát, ölelgető kanyarjaimat?

- Hát nem! Takarodj még a híd alól is! Legalább elmostad magad után a dögöket?  -

Eltűnik a balfenéken sértődötten.
Én is belefúrom magam a város egyenkocka szemétdombjába dühösen.