13 facsemete

1986 június 1.

A gyárudvaron 13 facsemete sorakozik. Mellettük lépcsősor visz a domboldalra, ahol furcsán elcsavarodott vasgerendákból álló oszlop emelkedik. Rajta polírozott rozsdamentes acéltábla 13 névvel. Kettőt ismerek.

Hét évvel korábban, 10km-rel távolabb

Az öreg Csapóval a gyárudvart sepertük. Önként, unalomból. Feladatunk a berendezések felügyelete, tennivalónk csak üzemzavar esetén adódik. Hál' istennek simán megy minden, hát sepregetünk, mert rend a lelke... Negyvenfokos kánikula van, nehezen telik az idő.
    Egyszer tompa morajlás töri meg a csendet. A föld is beleremegett. Megijedünk, mert a "bazár" - a vegyipari készülékek sora- tonnaszám rejti a fokozottan robbanásveszélyes alapanyagokat. Körbeszaladjuk a négy emeletes épületet, semmi rendellenes. Látjuk, amint kollégáink a szomszéd üzemben hasonlóképp rohangálnak, mint pók a falon. Szó szerint. Perceken belül megtudjuk, náluk sem történt baj. De akkor mi a fene volt ez?!
Tekintetünk a hegyoldalra téved, majd meglátjuk az ocsmány, piszkosfekete gombafelhőt emelkedni a hegyek mögül.
10 km-re innen egy eldugott hegyi falu határában van egy robbanóanyag gyár. Hát ők voltak...
    Másnap a hírekben kurtán ennyi szerepelt:
Robbanás történt egy Borsod megyei vegyi üzemben, 13 ember eltűnt.

1986 június 1.

A felrobbant üzem szomszédságában dolgozom. A völgyet, ahol  az üzem megbújik, erdő övezi. Ebédszünetben néha kijárunk szedret nassolni, vagy vadvirágot szedni a kollegináknak. A fák között tonnás vasdarabok: méteres tengelyek, fogaskerekek, tartályok, gerendák. Némelyik készüléken ott a kétfejű sasos címer és a dátum:1939. Az öreg szakik ilyenkor mesélnek:
- A nácik Balatonfűzfőre telepítették a trotilgyárat. A háború után, a feszült Jugoszláv - Magyar viszony idején,mikor Titó " láncos kutya" lett, áttelepítették Rákosiék ide Borsodba. Politikai foglyok emelték az épületeket. Kubikolt itt fiam miniszter, író, költő, ügyvéd, mindenféle "osztályellenség". 1979 júniusában az utolsó napjait élte az üzem. Nem csak a robbanás miatt. Másnap akarták végleg leállítani. Már az utolsó kilókat járatták  ki a gépekből, mikor felrobbant. A 13 ember tényleg eltűnt. Nem meghalt. Akkor mondják így,mikor egy katasztrófa áldozatait nem lehet azonosítani. Ujjpercekből, húscafatokból, csontszilánkokból ugye ez lehetetlen. A temetésük is csak jelképes volt. Két embernek nem is kellett volna ott lennie, illetve nem nekik kellett volna akkor dolgozni. Az egyiknek nem jött váltótársa, mert csontrészeg volt és nem engedték be a rendészek. A másiktól cserét kért a váltója, mert délután váratlan dolga akadt, és nem tudott előre szabadságot kivenni. Őt eléggé megviselte a dolog lelkileg.
    A romokat nem kellett eltakarítani, mert csak egy kráter maradt az üzem helyén. Egy szupermarket simán belefért volna. A kráter betemetése után ültettük a facsemetéket az eltűntek emlékére. A megcsavarodott csőhíd tartó oszlopot meghagyták mementó gyanánt.

Rajta  fényes rozsdamentes acéltábla, 13 névvel. Kettőt jól ismerek: iskolatársaim voltak