POET - Szubjektív (1. rész)

jagosistvan•  2010. május 15. 09:50

Bevezetés

 

Poet. Milyen távolinak tűnik az az idő, amikor először mondtam ki magamban ezt a szót. Még 2007-ben. Mennyi minden megváltozott azóta. Tudnotok kell, amikor én tag lettem már javában működött az oldal. Aktív és kevésbé aktív tagokkal. Az aktívak között már akkor ott volt Juhász Magda néni, Bero, vagy éppen designo.

A Poetet egészen pontosan 2007 májusában Kövesdy Márton hozta létre, azzal a feltett szándékkal, hogy otthont ad, ha még virtuálisan is, a verskedvelő embereknek, kortól, nemtől és származástól függetlenül.

Ez a történet, mivel hogy erősen szubjektív, az én belépésemmel kezdődik. Egyéni és talán, ha mondhatok ilyet, egy kicsit önző szempontból. Akkor, hát, lássunk neki.

 

 

 

1. Kezdetek – 2007. november

 

Minden kezdet nehéz. Az újrakezdés még nehezebb. Szélsőséges dolgoknak kell bekövetkezniük, hogy az ember bármit is újrakezdjen, amit már egyszer önszántából abbahagyott, illetve feladott. Nálam is ilyen körülmények adódtak, amikor újra kezembe vettem a tollat. Nagyon furcsa és mégis egy nagyon jó feeling fogott el, amit már egy jó ideje nem éreztem. Egészen pontosan nyolc éve. Az alkotás érzése. Az, hogy alkottam valamit. Alkottam egy gondolatokból, érzésekből, a lélek fájdalmaiból és örömeiből összegyúrt versecskét. Versnek szándékosan nem nevezem. Ezentúl, ha tudtam időt szakítani, írtam. Így teltek napjaim.  Amikor már kezdtek sokasodni a papír fecnik, egy barátom javaslatára feltettem a számítógépre őket. Innen már csak egy röpke gondolat volt, hogy jó lenne megmutatni a világnak. Mint szerintem sokan mások is, én is úgy kezdtem, hogy beírtam a keresőbe – versek. Kiadott mindenféle híres költők verseit. Na, gondoltam magamban, ezzel nem kerültem közelebb a megoldáshoz. Újra próbálkoztam. Ezúttal elé írtam azt, hogy amatőr. Az első oldal, ami bejött, az a Poet.hu volt. Ekkor 2007. november tizennegyedikét írtak. Dél épp csak elmúlt pár perccel.

Emlékszem mennyire izgultam azon, hogy mit fognak szólni hozzá. Vajon mennyire fogok kiakadni, ha nem felelek meg nekik. Aztán az első válasz megnyugtatott. Csak ennyi volt: Köszönöm. Ezen hozzászólásnál már csak annyi látszik, „törölt felhasználó”. Azért így utólag is… Én is köszönöm neked, számomra már ismeretlen idegen.

 

 

Te vagy...

 

Te vagy a gyógyszerem,
Te vagy a mérgem.
Te vagy a múltam, a jövőképem.
Te vagy az árnyék,
Te vagy a napfény,
Lelkem mélyén a hatalmas szentély.
Tiéd az éjjelem,
Tiéd a vágyam,
Egy hazug ember igaz álma.
Tiéd az életem s a halálom,
Szeretetem és szomorúságom.

 

Az első kritikákra sem kellett sokáig várnom. A következő két versemnél felvilágosított a mára már nagyon jó barátomnak mondható Bódai-Soós Judit, alias juditti. Az első így hangzott: „Egészen jó ez a vers. Talán, ha a szótag-számra is ügyelsz, akkor a ritmus se döcög. Üdv, Judit”

Valószínűleg nem esett jól, mert még válaszra sem méltattam. Akkor itt most megragadnám az alkalmat és bocsánatot kérek tőled Juditom. Bocsánat, hogy paraszt voltam.

A másik versemnél hasonlót kaptam. Íme: „Tetszik a téma, és annak feldolgozása. Gratulálok!
A szótagszámmal, és a ritmussal itt sincs minden rendben, de szerintem, ezzel együtt is figyelemreméltó alkotás. Üdv, Judit”.

Ez a versem még ma is közel áll hozzám szótagszám ide vagy oda…

 

A csokoládé ház

 

Nézd ezt a romot, nem lakja már senki.
Az udvarát is benőtte a gaz.
Mégis "úgy" tekintek erre a házra,
Mert itt nőttem fel, itt voltam kamasz.
Az emlékemben áll a csokoládé ház.
Gyermek évek tegnapjai
A falakon jönnek át.

Azóta már elenyészett minden.
A kisfiú is elment, messze van.
A hosszú úton régen elindult,
Mely rögös volt, s néha céltalan.
Napokon át kóborolt magában,
Később rátalált egy másik bolyongó.
Azóta is kéz a kézben járnak,
Bár volt néha egy-egy buktató.
A lelkemben még áll a csokoládé ház,
De a valóságban felőrlődött
Az idő vas fogán.

Nézd ezt a romot, nem lakja már senki.
Az udvarát is benőtte a gaz.
A kisfiam a kezemet szorítva
Kérdezi - Apa, itt voltál kamasz?
A lelkemben még áll a csokoládé ház.
Gyermek énem egy kis darabja
Visszaköszönt rám.
Lelkemben még áll a csokoládé ház.
Gyermek évek boldogságát
A fiam kapja már.

 

 

 

 

 

2. Haladunk… 2007. november – 2008. január

 

A következő pár hónap viszonylag csendesen ment el. Írtam és meghívtam ismerősöket az oldalra. Köztük volt Kovács Ági is, akit akkor még csak tanáromként ismertem. Szépen gyűltek a szívecskék és büszke voltam rá, hogy felkerültem a toplistára. Akkor még hittem, hogy ez jelent valamit. Naiv voltam és önhitt. Büszke voltam magamra, hogy egy listán vagyok Petőfi Sándorral. Akkor még minden költő vagy rímvadász egyazon toplistán szerepelt. Még a halott nagyok is. József Attilával és Adyval az élen. Na, kérem, ebbe csöppentem én bele. Felvetődik a kérdés, jogosan? Egy fenét! Volt pár állandó szavazóm, akik folyamatosan törték a szívet. Azért azt elmondhatom a védelmemben, hogy ezek az arcok egyre többen lettek. De akkor sem volt ott semmi keresnivalóm. Úgy, ahogy a többi poetesnek sem. Bár ezt akkor nem biztos, hogy így gondoltam. Éheztem a sikerre. Az otthoni kudarcok éhessé tettek. Elismerést akartam. Azt hiszem, ezzel sem vagyok egyedül.

Az akkori rendszer még kaotikus volt és puritán a maihoz képest. Még nem léteztek fórumok és blogok. Volt a társalgó és a versek alatti hozzászólás. Ennyi. 

 

 

3. Felfelé majd lefelé – 2008. tavasz

 

A sok szavazatnak köszönhetően a csúcsra kerültem. Első voltam a toplistán. Ady és Juhász a levesben. Abban az időben naponta kaptam leveleket, hogy mi a véleményem a költészetről és egyes versekről. Csak néztem a leveleket és nem tudtam mit tegyek. Ugyanis nem volt véleményem a költészetről, se mások verseiről. Egyszerűen nem érdekelt. Nem azért írtam, mert költő akartam lenni, hanem hogy tompítsam fájdalmaimat, szabadjára engedjem eddig fogva tartott énem. Három dolgot tettem. Nem írtam választ, megírtam, hogy mindez nem érdekel, önmagamba nézve próbáltam választ keresni a kérdésekre, és tiszta szívvel válaszolni. Ki ilyen, ki olyan levelet kapott tőlem. Embere és hangulatom válogatta.

Tehát a csúcs. Mire felértem és szétnéztem róla, már nem is érdekelt. Az önvizsgálatoknak meglett az eredménye. Rájöttem, ez az egész semmit nem jelent. Elsősorban magának ír az ember. Mit számít az, mennyi szív van a vers alatt, ha önmagaddal nem vagy elégedett. Mert eljött ez az érzés is. Az elégedetlenség önmagammal szemben. Jobbakat akartam írni, és jobbakat is írtam. Még mélyebbre ástam magamban. Egészen a gyökerekig.

Annak idején volt itt egy ex-újságíró, kinek feltűnt, hogy nem reális a toplista. Meggyanúsított több embert, köztük engem is, hogy manipuláljuk a toplistát. A vitát Márton zárta le. Új toplista lesz. Anno én jeleztem Márton felé, hogy nem szeretnék semmiféle listán sem szerepelni. Ez az akkori rendszer miatt nem volt megoldható. Ma meg már nem érdekel annyira a dolog. Hát, így telet el 2008 tavasza.

 

 

4. Ismerkedünk – 2008. tavasz-nyár

 

A tavasz vége felé már kialakult egy klikk, akik rendszeresen barátkoztak egymással a társalgóban és a versek alatt. Jó hangulat volt. Már az volt az elsőszámú kikapcsolódás, hogy esténként összeröffenünk a társalgóba. Csak néhány név a teljesség igénye nélkül: Sodrelap, Holdsugár, Soultribe, Bero, Für Janó, Szebarb, Juhász Magda, Marie Marel és jómagam.

Megfogalmazódott néhányunkban egy ötlet. Mi lenne, ha találkoznánk Szegeden? Először négyen voltunk. Szebarb, Varga Nóri, Soultribe brádör és én. Mire találkoztunk, lettünk vagy tizenöten... Ugyanis terjedt a hír, hogy találkozó lesz a napfény városában. Itt megint csak felsorolnék néhány nevet. Szebarb, Varga Nóri és a férje, Soultribe, Bajó Alex, Bódai-Soós Judit, Marie Marel, Holdsugár, Sodrelap, Varga Z. Lajos, Kovács Ági, Jagos István, Beró, Balázs Laci, Für Janó

Azt hiszem remek esttel zártuk, azt a napot.

 

Folyt. köv.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mikijozsa2023. január 21. 19:22

. Jagos eleinte nem is kart válaszolni a hsz-emre, mindig azt hitte én csak zavarni akarom, nyilván azért mert némelyeket zavart az a tény, hogy én rövid hsz.eket. kommenteket írok, mert ők dumálni szerettek volna, jó hosszasan... a másik - Mari Marel eleinte barátságos volt velem, később gyakran mogorva hsz-eket írt nekem, :) ennek ellenére jó szíve volt

Mikijozsa2023. január 21. 19:04

az a jó, ha vannak barátok, mert ha nincsenek nem érdemes verset feltölteni

vadrozsa2010. május 29. 16:51

De jó volt , hogy betértem ide olvasni!:)
Értelek és érzek pár olyan dolgot is, amit itt boncolgattál.
Nem rég beszéltünk is az írásról, hogy magának ír az ember.:)
a szubjektív vélemények, az önképünk, a baráti hozzászólások,mind fontosak, de nem mindig reálisak. Sok minden nézőpont kérdése.

Sokat gondolkodok én is mostanában a mai versekről, az emberek hozzászólásairól, a véleményekről.
Úgy látom sok minden a pénz miatt történik.
HA van pénzed van jó pár szerkesztő aki jelentkezik arra, hogy kiadja a verseidet, esetleg anatológiát. DE!!!!hogy azok a versek, mit adnak az embernek, azt az olvasó fogja eldönteni. Így ma nem nagy ügy egy kötet ! Néha viszont torzulnak az emberek énképei, a pénz csináló beválogatás miatt.Van ilyen is!Akinek nem inge ne vegye magára!

Én úgy érzem, ha nem is leszek soha jó költő, de ha adok valami pozitívat az olvasónak, valami megoldást mutatnak majd soraim, vagy netán magamnak adok valami jót( hívó lelkemnek), megérte már írni.
Alkotásaink sokasága és az évek során felfigyelünk majd arra, fejlődünk.
Ha nem is leszünk híresek, kit érdekel!!!
Engem már rég nem!!
Fejlődni akarok, tanulni, azon vagyok, de az elismerést úgy is a jövő fogja adni.
Néhány profi alkotó pedig sokszor elfogúlt kritikát ad, nem pozitív építő jelleget sajnos.
Így csak azokat fogadom el , akik tényleg normális ember módjára akarnak segíteni,kritkájukkal. Azon vannak, hogy tanítsanak!

A másik, hogy pénzes pályázatokra sem nevezek be.De ez csak az én véleményem.

Viszont örömmel olvastam, hogy mennyi jó ismerősre is leltél itt!Már ezért is megérte itt lenni!


:)
Üdv.:Marika



juditti2010. május 17. 00:41

Drága Jagi!
Azóta már én is túl vagyok a szótagszámokon. :-D
De szép is volt az a szegedi találkozó! Olyan volt, mint egy szerelem...

ZETA2010. május 16. 10:13


Kedves István!
Úgy néz ki nem vagy egyedül én is, újból kezdtem a versírást úgy negyven év kihagyása után. Talán a rendszerváltás hatott rám. Nem tudom, hogy történt csak jött az érzés magától le kellett írnom. Ilyen gondolatok jöttek, mint ez a vers is:

HOGYHA NEKEM -

Hogyha nekem hitem volna
Én lennék a hit folyója.
Hinni tudnék bármily jóban
Megfürödnék a folyóban.

Van tudatom csak hitem nincs
Pedig tudom legnagyobb kincs,
Mert akinek hite van nagy
Érte nyugodtan meghalhat.

Hittel hinni úgy kell hinni,
Mert nem elég csak elhinni.
Hinni lehet szépben, jóban,
Megfürödni a folyóban.

Van egy hitem, bár nem hiszem,
Hogyan lehet hittel hinnem.
Hittel hinni igazságban,
Hogyha kérdik, hogy az hol van?

Minden csak úgy megtörténik
Attól függ, hogy honnan nézik.
Lehet, hogy az csak bennem van,
Higgyek így hát önmagamban?

Hittel hinni önmagamban,
Megbízni az igazamban,
Akkor lesz majd igaz hitem,
Mások szavát is elhiszem.




RAGYOGÓ A NAPSUGÁR

Ragyogó a napsugár
Tőle zöldül a határ,
Megigézte szívemet
S bent érzem a meleget.

Minél inkább melegebb
Annál jobb volna veled.
Napba nézni nem lehet
Megvakítja szememet.

Behunyom a szememet
Oly jó volna te veled,
Átrepülnénk az eget
S megfognám a kezedet.

Hát én is így estem be a Poetba. A csillagszemekből kizártak, mert nem elég jók a verseim. Szerintem ez csak egy jó indok arra, mert politikailag nem fértem a szerkesztő felfogása szerint be. Féltették a honlapjukat. (volt is benne valami)
A Napkorongban is szoktam írni néha hatszázharminc versem, van ott. Hát ez van.
Volt egy blogom itt a Poeton nem úgy működött, ahogy kellett volna így kétszer is, kitöröltem a verseimet belőle. Igaz már nincs, mert meg is szüntettem. Nem tudom elviselni, ha valami nem úgy működik, ahogy kellene.
Bocs. Hogy ilyeneket írok.
Üdvözlettel: ZETA