izush. blogja

Andrej ne! Kérlek! Nem hagyhatsz el! Nem teheted, hiszen szeretlek! Könyörgöm Andrej! Ne! Suttogta a nő végső kétségbeesésében. Sajnálom Rosalie de ennek így kell történnie mondta a férfi érzéketlenül. De Andrej! Gondolj Nataljára, Szófjára és Alekszejre! A gyerekeinket nem hagyhatod el! Nem, ezért viszem magammal őket mondta a férfi sötét szemekkel. Nem, nem és nem sikoltotta a nő. Andrej! Hiszen szeretsz! Andrej zokogta a nő. Állj fel jött a semmitmondó mondat. Ne alázkodj meg még jobban sziszegte a férfi dühödten. De amikor a nő nem így tett a férfi hasba rúgta. A nő felsikoltott fájdalmában. Andrej nyögte. Miért? Suttogta. Meg kell halnod! Morogta a férfi de az utolsó szó végére elcsuklott a hangja. Andrej suttogta a nő alig hallhatóan mikor a férfi ismét megrúgta csak most a mellkasát. Andrej nyögte a nő, Szeretlek! Mire a férfi lába megállt a levegőben. Mi? Kérdezte fájdalmasan. Szeretsz?! Ne szeress mondta a férfi a könnyeivel küszködve. Így is alig bírom megtenni. Ne suttogta a nő amikor a harmadik rúgással eltörte a férfi az egyik bordáját. Andrej abbahagyta. Nem bírta tovább. A szeretett nőt kellett volna megölnie, de nem volt hozzá elég ereje. Az apjának igaza volt, túlságosan is gyenge. De nem bírta megtenni. Nem akarta hallani a nő sikolyait, a hörgéseket, a nyögéseket és végképp azt nem mikor a nő azt mondja szereti. A férfi szeméből egy könnycsepp buggyant ki. Ha ezt az apja látná... A saját kezével ölné meg őt is és Rosalie-t is. Sőt még lehet hogy a három gyereket is megölné. Mért pont most kellett ránk akadniuk? Kiáltotta a férfi elkeseredetten. Nem nyögte és térdre borult a nő előtt aki már nehezen lélegzett. Aztán úgy fél perc múlva már nem is lélegzett. A férfi odakúszott a nőhöz. Sajnálom Rosalie! Annyira sajnálom zokogta nem akartam ezt, kérlek ne haragudj rám susogta a könnyeivel a nő hófehér és a fájdalomtól eltorzult arcát nézve, és adott ez csókot a homlokára. Egy darabig ott ült a szerelme holtteste mellett. De utána rájött, hogy el kell tüntetnie. Felvette a karjaiba és elindult vele az erdő felé. Annyira borzalmas volt az egész, hogy szinte fel sem fogta, hogy mit tett. Nem érzékelte a külvilágot, nem érzékelt semmit, elzsibbadt. A szíve tájékán. Hideg volt és esett a hó, de a férfi ingben volt. Leült a fa tövéhez a karjaiban a nő élettelen testével és várt. Várt a megváltásra, ami majd elmossa a fájdalmát. Csak ült és várt. Végül elgyengült a hidegtől de kitartóan tartotta a nőt a karjaiban. Elálmosodott és lehunyta a gyönyörű smaragdzöld szemeit. Úgy érezte, hogy csak álmodja és majd ha felkelt, akkor ez csak egy rémálom. De nem kelt fel. Soha többé. A gyerekei a nővel a kezében találták meg halálra fagyva.
Neki már csak a halál volt a megváltás...

Hmm. Egy egyperces gondolat az élet legfontosabb dolgairól.
Nem is tudom. Rengeteg ember van a földön és mindenkinek más a legfontosabb. Nekem személy szerint egyetlen dolog a fontos, hogy megtaláljam, az igaz szerelmet. Semmi más, számomra a többi tényező, elhanyagolható. Lehet, hogy ez őrültségnek hangzik, de számomra ez a legfontosabb. Lehet, hogy más az életét, tartaná annak, vagy esetleg a pénzt. De kérdem én, minek az?! A pénz múlandó és ha egyszer hozzád jut, akkor előbb-utóbb másnál landol. Vagy esetleg a külsejét, vagy valamilyen érték/vagyon tárgyát. De a szépséget az idő vasfoga megcsonkítja. A érték tárgyak vagy a vagyon tárgyak s múlandóak. Elég egyetlen rossz mozdulat és összetörhetnek, elveszhetnek.

Nem akarok senkit meggyőzni a magam gazáról, csupán annyit kérek, hogy gondoljatok/gondoljanak bele.

A kis hang, az ami elsuttogja, minden nap, elismétli, minden órában, minden percben, hogy tökéletlen vagyok, hogy ostoba vagyok és hogy sohasem fog senki szeretni, és hogy Ő is ezért hagyott el. S én olyan ostoba vagyok, hogy hiszek ennek a kis hangnak, elhiszem minden hazugságát, minden félrevezetését, s e hang minden hazugsága, s félrevezetése egy tőr csapás, az így is vérző szívemnek. Fáj a hirtelen jött borzalom, s nem tudok mit tenni. Esetleg, könyörögjek NEKI? Azt már nem! Nem akarom hallani a hangját, mikor lenézően közli, hogy ennek a kapcsolatnak értelme: nincs. Semmi sem vigasztal. Minden összetört. Mindennek vége, s nem tudok már tovább harcolni, nem vagyok már elég erős.
Összeomlottam, kész vége, ennyi.

Úgy érzem, itt a világvége, s ha már a barátaim is elpártolnak tőlem, mindenem oda lesz. Nem lesz semmi ami elválasszon a céltól. Próbálok erős lenni, de néha összeomlok. Próbálok mindent kibírni, de néha nem sikerül, és elsírom magam. Próbálok mindenkinek megfelelni, de néha pont az ellenkezőjét érem el. Próbálok TÖKÉLETES lenni, de sohasem sikerül! Ez tör össze! Ez fog megölni , s túl jól végzi a dolgát, egyre hamarabb, szinte sürgetve, suttogja, hogy hamarabb vége lesz mint gondolnám. Szeretnék boldogan megöregedni az igaz szerelmem oldalán, de ha a kis hangnak igaza lesz, ami egyre nagyobb valószínűséggel tölt el, az álmomból semmi sem lesz.

Érzések és érzelmek.
Próbálom összekapni magam, hogy elég erős legyek, de nem biztos, hogy menni fog. Hiszen most minden közbejött. Nem tudom, hogy sikerülni fog-e, pont most, mikor Ő szakított velem, és össze vagyok törve, a szívem millió kis darabkára hasadt szét, amit majd csak más valaki tud újra összeilleszteni. Ez az érzés olyan mintha valami szorítana belülről, nem tudom, hogy mért fáj, nem kézzel fogható, egyszerűen csak ott van a mellkasomban, hihetetlenül borzalmas egy érzés. Próbálok tanulni, megfelelni mindenkinek, de egyszerűen sohasem sikerül, ha ennek teszek jót akkor, az annak lesz rossz. Sohasem tudom eltalálni, hogy mit kéne lépnem. És egyszer ettől fogok porba omlani. Ez fog tönkretenni, hogy nem tudok mindenkinek megfelelni. Sőt mikor Ő szakított velem, az már csak 'hab' volt a 'tortámon'. Eddig volt kinek a vállán kisírnom magam, akiben tényleg megbíztam, és akit tényleg szerettem. Most már Ő sincs itt nekem. A legjobb az lenne ha véget vetnék ennek az egész szenvedésnek. Vagy talán új fiút kellene keresnem?, de nem szeretném úgy mint Őt.