istim12 blogja

 Börtönben voltam amikor a gyilkosság megtörtént. A hír megdöbbentett, felkavart! Valami kényszerített, hogy versbe öntsem fájdalmamat.

                              Egy veszprémi kézilabdás halálára

                  Nézem a zárkában a megszokott barna arcokat,
                  a gyilkosság híre, mindre fehérséget tappaszt!
                  Elítélik ők is, ezt a barbár cselekedetet,
                  Nem értik, de tudják, mindannyiukra mondanak most kinnt itéletet!

                  Elátkozták, rég, ezt a szerencsétlen népcsoportot,
                  hisz évszázadok óta, nekik semmi jó nem adatott!
                  Pedig van múltjuk, zenéjük, kulturájuk,
                  Mégis máskép akarnak élni, ez a hibájuk, ez a vágyuk!

                  Együtt vagyok velük, s nem értem, minek a nagy mellény,
                  Ő sem más, mint én, egy egyszerű emberi lény!
                  Tudom, hogy Isten mindenkinek szabad akaratot adott,
                  De vannak korlátok, melyett a közös emberiség szabott!

                  Nem elég most, ideiglenensen, adni nekik egy segítő kezet,
                  Gyökereinél kell kezelni, e furcsa, nehéz helyzetet!
                  Fel kell emelni őket, s egyben letörni szarvukat,
                  Így nem lesz jövőben kéz, mely vádlón rájuk mutat!

                                                                                                   2009 02. 08.

 Az elmúlt évtizedben sok olyan borzalmas dolog történt, amikre emlékezni kell, amiket nem szabad elfelejteni, bármennyire is fájdalmas. Ilyen példáúl a móri vérengzés, a Kozma gyilkosság, s nem utolsó sorban a romagyilkosságok.

 Én megprobáltam a helyi sajtón keresztül, elborzadásomat, fájdalmamat, versekben a nép elé vinni, de sajnos elutasítottak. Remélem, hogy itt a POET oldalain, előbb-utobb, sikerül ezeket az érzéseimet megosztani mindenkivel!