Holló Piroska

Aki a világba nem látja meg a szépet, s jót,

Az nem érdemel emberi szót,

Vigyázzunk egymásra, s utat mutat nekünk az ég,

Csak meg kell tartanunk azt , amit ígér.

A szeretet a világon a legtöbbet ér,

Megtartani nem könnyű, nagyon nehéz,

Tartsd meg a kezedbe, őrízdd a szívedbe,

S meglátod meg lesz ennek a gyümőlcse.

Messze szálló hosszú évek,

Csak a messzeségbe nézek,

Mennyit ér egy ember élet?

A holnaptól miért félek?

Régmúlt idők, szebb napokat hoztak,

Volt akkor még, ki a kezemet fogta,

Azóta már elengedte vénülő kezemet,

Nem is találom most már a helyemet.

Messze szálló hosszú évek,

Mit hoztok még nekem, félek,

Boldognak lenni oly jó érzés,

Miért ily bonylúlt ez a kérdés.

Tavaszi fák rügyezése,

Szívemnek hangos lüktetése,

Hová tünt életemből a ragyogás,

Helyét átvette a fájó zokogás.

Leszakítod a virágot az illatáért,

Pedig élni akar ő még a világért,

Benne van minden szép és jó,

Életünk és az elúszott hajó.

Merengve nézem e szál virágot,

S látom benne az egész világot,

Mit szirmai rejtenek, ne feledd,

A szeretetet sugározzák te neked.

Mikor eljőn az este, a nap nyugovóra tér,

Felnézel az égre, s látod életed mennyit ér,

A nap sugarai bearanyozzák szomorú életed,

S meglátod a boldogságot, szívedben a végtelent.

Őrizdd a napnak jótékony hatását és ne feledd,

A jó Isten vigyáz rád és mindig ott van te veled,

Vigyázz e kincsre, s kísérjen béke és szeretet,

Mert ez az élet és ezt te soha nem feleded.

Ki vagyok én? Ezt a kérdést felteszem,

Megtalálom-e egyszer az igazi énemet,

Csalódott, vagy szomorú, vagy boldog,

Ki dönti el ezt a nehéz dolgot?

Ha nevetek egy álarcot viselek,

Bűneimet, bánataimat cipelem,

Ha sírok az álarc lehúllik,

Mert igaz szívből minden elmúlik.

S, ha nevetni látsz egyszer,

Jusson eszedbe majd ezerszer,

Az álarc alatt ember lakozik,

Aki fél kimondani, miért bánkódik.

S, ha sírni látsz engemet,

Ne sajnálj, láss enbernek,

Szíved tárd ki mindig előttem,

Soha ne törj pálcát fölöttem.