Szárnyak és könnycseppek

Angelus Domini

Az Úr angyala
  

Tudom, hogy már elég régen

beszélgettünk utoljára,

de őrizlek az imáimba zárva,

veled ébred a napom,

ha reggel kinézek az ablakon

a napkeltére várva,

és csak késő este búcsúzom,

amikor a Hold fátyla 

lehull a didergő téli tájra.

Korábban még úgy néztem

A díszes fenyőfákra,

mintha alattuk angyal járna,

de már nem vágyom 

az égvilágon semmi másra,

se fára, se gyertyákra,

csak hófehér angyalszárnyra:

egy védtelen lélek

itt lent, az őrangyalát várja.

Angyala leszek, és megvédem,

betakarom szárnyaimmal,

ha lelkében fáznak a fények,

legyezem velük arcát,

ha a lázrózsák lángszirmai

sápadt arcára égnek,

és amíg alszik, őrzöm álmát,

mert az álmaiban talán

 még élnek az elfelejtett évek.

Ágya mellé ülök, és mesélek

eget, tengert, napot,

és egy hajót: eltűnik éppen

a kéklő messzeségben...

 Mesélek hitről és szeretetről,

Amitől meggyógyulhat

A beteg test és beteg lélek,

 És mesélek Rólad Uram,

Hogy elhiggye: a csodák élnek!

 

* * *

Bárcsak cserélhetnék veled, én túlélek mindent, ha belehalok is…