Napszél és holdárnyék

A kék madár és a szabadság

Ahogy tiszta vizű forrás
oltja az utazó szomját,
 A remény is úgy fest
Ragyogó szivárványt
A viharfelhők falára,
Csillogó félköríve alatt
 Mintha egy jókedvű
Angyal muzsikálna.
A felcsendülő dallam,
Mint fogságból szökött
Kék tollú madár trillája,
Ahogy egy közeli ágon
köszön a nagyvilágnak.
 Nem siet még tovább,
A szabadság megvárja,
De már ízétől bódultan
Rebben apró szárnya.
Int a nyugvó Napnak
És köszönti a Holdat,
Felfedez egy csillagot
De azután elhallgat,
Mintha elfáradt volna,
Vagy csak oda vágyna,
Ahol meleg fészek várja
És egy puha tenyér
 biztonsága...

~~~~~~

Szivárványt festek

 Állok az ablaknál,
az eget bámulom,
vidám esőcseppek
koppannak az ablakon.
A Nap fényszikrákat
szór a beborult égre,
a sötét felhők falán
álmok táncolnak
a néma fény-zenére.
Mélyet lélegzek, félek,
de mégis újra belépek
álmaim nyitott kapuján.
Megérkeztem. Újra élek.
Érzem befogad ez a világ.
Kezemben ecset és festék,
egy kis hófehér virág
elhozza a tavasz üzenetét,
virágos rétekről mesél,
csupa mosolygós emlék,
mintha most is ott lennék.
Vér pezsdül. Vágy ébred.
Egy érzés magával ragad,
felkap, mint a szélvihar,
kimondanám mi ez,
de még nincs rá szavam.
Szivárványt illesztek
az égre éppen felettem
és ettől megjön a kedvem,
hogy a fehér virágszirmokat
is színesre fessem.
Becsukom a szemem.
Ecsetemet belemártom
a festékekbe vakon
és amikor újra kinyitom,
vörös foltok lángolnak
az ártatlan szirmokon!
Megijedek. Rettegek,
hogy valami elmúlt végleg
és egy korszak lezárult,
olyan ez, mint amikor
néhány vércsepp
egy megrontott szűz
porcelán testére hull.
Déjà vu? Vagy mégsem?
Láttam már eztvalahol,
amikor körülöttem minden
vérvörös lángokba borult,
pedig tudom, soha semmi
sem történik meg velünk
kétszer ugyanúgy.
Lélegzem. Újra álmodom.
Arcok villannak fel sorban
a megszépült múltból,
egy különös tabló képei
egy kalandos vándorútról.
 Elvesztem az időben,
csak keresem önmagam
e rám szakadt korban,
ez az álom is felzaklat,
de mégis minden úgy jó,
ahogy éppen most van...

Ugye te is?
 
Hiszek egy Istenben
És a keresztségben,
A feltámadásban
És a síron túli létben
Hiszek a fényben
És a szép mesékben,
Hiszek a feledésben,
És az utolsó percig
Őrzött szép emlékben.
 
Elhiszem, hogy az Úr
Erős vár az égben,
Néha mégis úgy érzem,
Túl kevés időt adott,
  Hogy mindent megéljek,
És mert hosszú az út,
Amin az országát elérem,
Talán addig sem kell
Mindig szentként élnem.
 
Ugye te is elhiszed,
Hogy Isten figyel rád?
Küld majd egy álmot
Vagy egy furcsa jelet
És hirtelen érthető lesz
Ez a színes kavalkád
És értelmet kap az Élet.
Ugye pontosan tudod,
Hogy miről beszélek?
 
Hiszem, hogy mi mind
Angyalok vagyunk,
Nem látszik a szárnyunk,
Mert beleszületünk
A halandó emberlétbe
Ha leszállunk a Földre
Egy-egy hullócsillagon
És visszajutunk az égbe
A legutolsó napon.
 
Ugye te is elhiszed,
Hogy valahol vár ránk
Egy csodálatos világ,
Ahol nem öltöznek
Őszi színekbe a fák,
Ahol sosem jön el a tél,
Nyár van, örökké nyár 
És összeér a türkiz ég
És a végtelen óceán?

 Egy pohár mámor
 
Álmom a holdfénnyel ébred egy furcsa éjen,
amikor ölelnélek és hallgatnám szívverésed!
Ujjaimmal olvasnám ütemét és kacagnék,
mert ugyanúgy ver éppen, mint az enyém,
kezed a kezembe venném és szorítanám,
hogy többé semmi se választhassa szét!
Felfedezném veled házunk felett az eget,
bár minden csillag kacéran felénk integet,
azonnal kiválasztanánk a legkisebbiket!
Elneveznénk, mint egy új hajót
vagy egy kedves háziállatot,
utána bámulnánk
ahogy az éteren
átragyog!
Csillagfényből
szőtt boldogság
 töltené meg
az álom-mámor
kristálypoharát
és talán már
nem fogna el
a jól ismert
kétkedő érzés,
hogy mi lesz,
ha kiürül a mámor-pohár,
mert nem jöhet keserű ébredés
egy ilyen csodás álom után!

Valahol vár egy híd

Lelkem hullámzó víz,
egy fájó emlék miatt
már hetek óta nyugtalan,
valaki a múltba hív,
aki egyszer réges-régen
eltűnt nyomtalan.
 
Váratlanul érkezett,
démoni volt a tekintete,
de angyalként viselkedett,
szárnyakat kaptam tőle,
hogy együtt járhassuk be
a végtelen kék eget.
 
Egyetlen szó nélkül
dobott el magától végül,
mint megunt játékszert,
már hosszú évek teltek el,
de még hinnem kell,
hogy visszajön egyszer!
 
Talán csak egy álom,
de mégis úgy várom
az utolsó nagy utazást,
mert valahol vár egy híd
és egy eltévedt szív
átkel rajta és hazatalál.