Harminc év

A reggeli nap a szemembe sütött. Izgatottan ugrottam ki az ágyból. Már ötven éves voltam mégis egy kisfiú lendületével szaladtam felöltözni. A mai nap különleges. Olyan vendéget várok aki megváltoztatja az életem. Harminc éve várom ezt a a napot. Már előre megterveztem mindent. Tudom milyen vagyok mikor izgulok. Néha még cipőt is lefelejtek venni ha kapkodok. Két hete például papucsban indultam el otthonról. Akkor is siettem. Mindenki azt mondja hogy ráérek. De ki mondja meg hogy ráérek-e vagy sem. Pont én nem érek rá mert ötven év van mögöttem és semmit nem tudtam felmutatni ezidáig. De talán ma. A konyhába a mosatlan edények hegye várt. Mintha bomba robbant volna. Már mosogatni sincs időm. Talán holnaptól lesz pár percem erre is. Kivasaltam a nadrágom és utána elmentem a piacra. Vettem tejet és virágot. Napraforgót és tulipánt. Egy ilyen csodás napon fel akartam dísziteni a nappalit. Úgy is mostanában annyira elhanyagoltam. Haza értem és elkezdtem takaritani. A vendég délután négyre igérte magát. Addig pakolászok és megpróbálok nem gondolni a találkozó súlyára. Harminc év alatt minden megváltozott. Az emberek jöttek-mentek, a hatalmak cserélődtek én meg csak vártam. Erre a napra. Amint befejeztem mindent amit mára terveztem kiültem a kertbe egy pohár bor társaságában. Mi van ha nem tetszik neki? Az amit mutatni akarok ? Az eddigi életem legfontosabb napja mégis kétségeim vannak. Könnyebb lenne azt mondani hogy nem vagyok itthon és megúsznám a találkozót. Vagy nyissak ajtót és ne is foglalkozzak azzal hogy mi lesz a vége? Elvégre is harminc éve várok erre a délutánra. Az arcom kipirosodott a napsütéstől és a bortól. Arra gondoltam szívesen elaludnék és nem kelnék fel. Soha sem voltam ilyen típusú ember. Mindig tudtam értékelni az apró örömöket és a rosszban meglátni a jót. De ez a helyzet már. Harminc év. Ha lett volna valaha gyerekem már akkor nagyapa lehetnék. De volt egy fontosabb dolog is. Szerettem volna gyereket de máshogy alakult. Képes voltam mást választani a család helyett. Egy olyan dolgot ami fontosabb volt és harminc év után most mutatom meg valakinek. Sokan a nevemet sem tudják pedig itt születtem. Nem jártam külföldön és barátaim sincsenek. Elfogyott a borom. Ahhoz hogy utántöltsem a konyhába kéne mennem. De se kedvem se erőm sincs felállni. Pedig ma boldognak kéne lennem. Az életem legszebb napja is lehetne ha ajtót nyitnék. És megint visszatértem a gondok forrásához. Eddig azt hittem akarom ezt. Erre itt vagyok a cél előtt és visszafelé kezdenék el futni. Csak azért mert ez a könnyebb. Harminc éve dolgozom rajta keményen mégis a mai nap tűnik a legnehezebbnek. Pont amikor nem csinálok semmit. Bort iszok és napozok. Holnaptól szabad lehetnék. Vagy megmutatom neki vagy elfutok a lehetőség elől. Egy olyan lehetőség elől ami soha nem fog visszatérni. Nincs még harminc évem. Ránéztem az órámra. Arra az órára amit húsz évesen adott apám, ő meg a nagyapámtól kapta. Megkért hogy vigyázzak rá és adjam majd oda a fiamnak.Akkor láttam őt utoljára. Kisétált az életemből és soha nem láttam többé. Fél négy volt. Lassan felkeltem a székből és vettem egy nagy levegőt. Megfogtam a borospoharat és neki vágtam a ház falának. Soha nem voltam agresszív. Ez csak egy érzelmi kivetítés volt. Bárcsak a koponyám tört volna annyi szilánkra mint ez a pohár. Elbúcsúznék a világtól csak ne keljen ajtót nyitni. Lassan elindultam a lakásba és ráérősen felöltöztem. Még parfűmöt is fújtam magamra pedig harminc éve nem volt rajtam. Már négy óra volt és az ajtóban álltam. Biztos késik vagy el sem jön. A legjobb az lenne ha el sem jönne. De innen nincs vissza út. Talán akkor ha szívrohamot kapnék vagy őt baleset érné. Inkább velem történjen valami mert őt jobban szeretem annál. Fél öt körül kopogtatnak. Tudtam hogy ő az. Megfogtam a kilincst és kinyitottam az ajtót. Mintha egy új világ tárult volna elém. A remény hogy végre szabad lehetek.Ránéztem és tudtam itt az idő. A szívem soha ilyen hevesen nem vert. Talán akkor mikor egy nyári reggelen elhatároztam hogy belekezdek. De akkor húsz éves voltam most meg ötven. Talán öt perc is eltelt mire kimondtam a végszót: -Gyere be,megmutatom! Ott van a garázsban!