A cukrász

Egyszer volt hol nem volt, élt egy öreg király és annak egyszem lánya. A királylányt Karamellának hívták.
Az öreg király nevezte el őt így mert a karamella volt a kedvence és mert a lány olyan édes és ellenállhatatlan mint egy falat karamella.
A birodalomban mindenki csak Karamellakirálylánynak nevezte. A királylány olyan győnyőrű volt hogy minden férfi és nő a csodájára járt.
Aranyhosszú haja és búzavirág kék szeme volt. ÉS amikor nevetett az egész palota vízhangzott. Olyan tündéri volt hogy ha rosszat is
csinált is apja sohasem szidta meg mert a mosolyával és  kedvével még az öreg mogorva király szívét is meglágyitotta.
De sok irigye volt Karamellának mert ő mindig vidám volt.Sírni is csak örömében sírt. Egyszer történt hogy egy híres-neves cukrász
érkezett a városba. Álruhában és azzal a szándékkal hogy a királylányról elnevezze legújabb és legfinomabb karamellás süteményét.
Mielőtt elnevezné Karamelláról az édességet megakart győződni róla valóban méltó-e rá a királylány hogy a legfinomabb süteménye a
nevét viselje. A cukrász lassan egy hónapja tartózkodott a városban és figyelt.Kileste a királylány minden szokását.
Nagyon tetszett neki ahogy Karamella élt és mindig vidám volt.Mikor a cukrász elérkezettnek érezte felfedte kilétét.
De nem is akárhogy. A város főterén karamellás süteményt kezdett osztogatni a király és lánya tiszteletére.
Amint a király fülébe jutott ez nyomban magához hivatta a cukrászt.Kifagatta a király minek köszönhetik ezt a látogatást.
A cukrász elmondta mi a terve az új karamellás sütijével. A királynak tetszett az ötlet. A cukrász sem volt ostoba.
Megkérte a királyt hogy hagyj ismerje meg a királylányt közelebbről mert így tökéletesítheti a receptet.
De valójában a cukrásznak nagyon tetszett Karamella és csak vele akart lenni. A király bele egyezett de csak azzal a feltétellel
hogy ez alatt az udvari konyhán fogja sütni a süteményeket a királynak. A cukrásznak ez nem volt nagy áldozat mert ez alatt
is a királylány közelében lehet. Karamellát kezdetben nem érdekelte a cukrász. De amint evett egy tortából amit a cukrász készített, egészen
megváltozott a véleménye. Nem volt a tortában semmi egyéb csak az a szeretet amit a cukrász minden egyes szeletbe belesütött.
Ettől a naptól fogva a királylány is ott sürgött a konyhában és mindenáron meg akarta tanulni ezt a mesterséget.
Együtt mentek bevásárolni és szinte mindent együtt csináltak. Már a város az esküvőről pletykálkodott. A cukrász is titokban ezt szerette volna.
De még nem érezte magát elég erősnek és hiába a királylány is úgy nézett rá mégsem történt semmi. Lassan egy éve sütögetett szorgalmasan
ott a cukrász mikor egy királyfi lovagolt be a palotába. Azzal a szándékkal hogy megkérje Karamella kezét. A cukrász bízott benne hogy hogy Karamella nemet mond mert az öreg
király rábízta a döntést a lányra. A királylány két hét múlva igent mondott. Az esküvőre az egész birodalom összesereglett.
Karamella személyesen kérte meg a cukrászt hogy süssön olyan finom tortát mint amilyen csodás ez az esemény.
A cukrász összeszedte minden erejét és tudományát és egy hatalmas tortát sütött. De a torta
mindenki megdöbbenesére sós lett. Mert a cukrász nem csak minden tudományát de a bánat könnyeit is belesütötte a tortába.
Az esküvő után soha többé nem látták a cukrászt de az a hír járja hogy soha nem sütött többé semmit.