helszlo blogja

- Hé papa, ha jó tempóban ezen az úton haladok,

mondja elérhetem én még a hatórási vonatot?

- Édes öcsém, ha én ezt a két kutyámat futni hagyom,

eléred a fél hatost is, még várhatsz is a peronon!

-Hopsza, jöjj fel a kazalra

ide mellém édes lelkem!

-Nem megyek fel Pista bácsi,

mert félek, hogy kárt tesz bennem!

-Én tebenned, kis Juliskám

- csacsi beszéd -, mi kárt tennék?

-Azt amit a Katival tett,

meg Marival, a keszeg pék

leányával Tímeával,

meg a faluvégi jánnyal,

az  Idával és hugával,

a kis szőke Borikával,

-Ugyan cicám, ne gondolj rá,

hiszen neked több az eszed,

és tudod, hogy milyen vagyok,

veled ilyet sosem teszek.

-Miért, én nem érek annyit? 

Hát akkor meg mi a frásznak

kuncsorog itt, hogy magához

a szénakazalra  másszak?

Áron nagy pénzzavarba került! - feltétlenül szüksége van két pengőre.
Jobb nem jut eszébe, elmegy Kohnhoz, hogy kölcsönkérjen.
Kohn figyelmesen végighallgatja Áron mondandóját, majd így szól:
- Figyelj Áron, adok neked két pengőt.
Zálogba itt hagyod a fejszédet, és tavasszal visszaadsz négy pengőt.
Jó lesz így?
Áron is töpreng kicsit, majd rááll az üzletre. Fogja a két pengőt,
odaadja Kohnnak a fejszéjét, és indul haza.
Kohn ekkor utána szól:
- Figyelj csak, Áron! - gondolkodtam.
Zegernye telünk lesz, a tavasz is keservesnek ígérkezik, rossz lesz a
termés. Nem fogsz tudni visszaadni egyben négy pengőt. Adj vissza most
kettőt, és tavasszal így csak kettőt kell adjál, - jobban jársz.
Áron meghányja-veti a dolgot, és úgy ítéli meg, Kohn-ak igaza van.
Visszaadja neki a kapott két pengőt és indul. Hazafelé kicsit még
töpreng magában:
- Hm? Pénzem nincs. Lett két pengő adósságom. S a fejszém is oda... és
mégis minden stimmel.

Hogyha költő lennék kérem,

de nagy lenne a mellényem!

Szakszerűen gyártanám a

verseimet ládaszámra.

Bíz, nem volna alávaló,

ha bejönne alám a ló!

Kezdtem, mint fűzfapoéta,

lettem tündöklő kométa.

Betöltené szívem a lob,

nem járnék én  többé  gyalog,

felvehetnék néhány kilót,

s mosatnám a Renault Cliót. 

Házam előtt vágyakozva

száz kiadó várakozna,

büszkeségemben én tán még

azokra is fittyet hánynék.

Mit söpröget itt szomszédasszony, hajnalok hajnalán,

amikor az ég alján még meg se jelent a pír?

Annyi itt az elszórt papír, hogy sepregetni kell talán?

Ilyenkor az ember gyereke még alhatnék, ha csend lenne,

de a söprűje zajt csap ám, maga meg úgy zihál, mint a medve.

Ezt hallva téli vackán, nem tudom, az is mit tenne,

annyi biztos, hogy egycsapásra felkelne megelevenedve,

s ha begerjedne, tán még emberevésre is vetemedne. 

És mér’ pont az én ablakom alatt teszi ezt, ha kérdhetem?

Nem elég bajom van nekem, a maga kutyája miatt,

aki minden este itt ugat, mintha lesne, a beste,

hogy mikor aludtam el, csak fülel, s tán hallja

a horkolásomat, s azon mulat, hogy felugat?

Hát ne söprögessen kend itt az ablakom alatt

szomszédasszony minden nap, hajnalok hajnalán,

(hiszen még nyolc óra sincs talán), a kutyáját meg vigye

az udvar másik végibe, azt nem hallom.

Ott ugasson minden este

a beste!