Arc-poetica

gota•  2015. november 27. 17:42



​Barna köpenybe burkolózva
a szobámba kuporodott a csend,
míg pókhálón mélázva hintázik
egy kósza gondolat idebent.

Asztalomon tolakodó szavak
a mondatokkal dámát játszanak.
A falon fájdalmak libbenek át.
Magukkal vonszolnak szerelmeket
- kínálnak bögréből édeskesert -,
és  többször halt halált.

Elpusztult évek lepusztult bőrkötésben.
Sárgulnak lapjaim.​
Nyikorgó hintaszékben
nyögnek a napjaim.
​Lejárt ingaóra megdermedt kakukkja
kis háza ajtaját magára csukta.

A szám néma kalitkájából
egyre  ritkábban röppen ki a szó,
mert fogy a grafit, fogy a mondanivaló.

Úgy gondolom, hogy nem kell mindenáron
írni, csak egyenes, tiszta ágon,
mert minden szó, amit sárba-húzol,
vagy  kínodban letepersz,
és begyűröd soraidba, - az nem lesz vers.

Azok csak silány, feslett szavak,
mik kopottas mondatokkal pókert játszanak.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mikijozsa2015. november 27. 19:14

Hát igen. Honnan tudjam én . Mit goncol a másikm aki nem én?

pepo2015. november 27. 19:07

Azok csak silány, feslett szavak,
mik kopottas mondatokkal pókert játszanak...