Tavaszi vers-virágok - virág-versek

Gősi Vali

Akrosztichon-Szilánkok

Talán néhány felhőtlen, játékos, könnyed percet megérdemel ez a réges-régi versforma.

Emlékeztetőül néhány gondolat:, avagy kedvcsináló ismertető:

"Akrosztichon:(gör.)olyan költemény, melyben a versszakok (esetleg a sorok) kezdőbetüi összeolvasva egy nevet v. valami mondást tesznek ki (többnyire a szerző nevét). Ha a sorok utolsó betüit alkalmazza igy az iró: telestichon, ha a középmetszetnél levő betüket: mezostichon a vers neve.
Nálunk e verselői játék különösen a XVI-XVIII. században volt divatban (Tinódi, Balassi, Ilosvai, Amade)"

Most csokorba gyűjtöttem, ahogyan régen, az emlékkönyvekben gyűjtöttük a sete-suta sorocskákat:

vágyódó

(fiamhoz -  a hóvirág elé)

H allgatom a csendet

Ó rák napok telnek

V ágyódó

I mámmal

R eszkető könnyű némaságban

Á tvirrasztott éjek

G ond-szőtte magánya suttogja emléked

 

hajnali fénytánc

(A tavasz elé - az árvalányhajért…)

Á lmomban egy pirkadatkor

R éten szaladgáltam,

V advirágok hajladoztak

A rany harmatárban.

L ábam körül lágyan hajló

Á rvalányhaj táncolt,

Ny omában száz tüzes pipacs

H amvas szirma lángolt.

A merre a szem ellátott,

J árták a fénytáncot.

 

Tavaszébredés

(Mirának)

A ranyló ágak moccanása

R igópár násza boldog tánca

A ndalító lágy tavasz-szonáta

Ny argaló víg szél dúdolása

E reszen ácsingó fecskeraj

S árgálló bokron kis csillagmécsek

Ő rködnek szendergő ágakon

Fagyöngy-legendák

(változatok)

1./

F aágon sarjadó sóhaj nyomán

A ranyló fénykönny fák sudarán.

Gy öngyfüzér-bánat lombkoronán -

Ö rökzöld életet hazudó halál.

N émán meghajló fatörzs oldalán

Gy ászcsokor, büszke magány.

*

2./

Fagyöngy-magány  

F aágon sarjadó sóhaj nyomán
A ranyló fénykönny fák sudarán.
Gy öngyfüzér-bánat lombkoronán -
Ö rökzöld életet rejtő talány.
N émán meghajló fatörzs oldalán
Gy engéd ölelést vágyó magány.

*

(Baldur, a béke istene állítólag egy fagyöngyből készített nyíl áldozata lett, de jóságos anyja, Frigg, a szeretet istennője nem akarta bántani ezért a fagyöngyöt, inkább a szeretet jelképévé tette, és azt kérte az emberektől, hogy akik megállnak egy fagyönggyel teli fa alatt, csókolják meg egymást a szeretet és megbocsátás jeléül.

*
A korai kereszténység idején a legenda szerint a fagyöngy egy sudár, magas fa volt. Krisztus keresztjét is törzséből ácsolták, ezért Isten megbüntette a fát, elvette törzsét, és élősködésre kárhoztatta.
Azóta élősködik a fákon, vizet szív el tőlük, rendkívül gyorsan elszaporodik, majd elpusztítja áldozatát...)

*

A NÁRCISZ BALLADÁJA

N em láttad még soha önmagad,
Á lmod, vágyad víztükör alatt.
R iadt szempár tükörképeden,
C élod: tudni, mi a szerelem?
I gaz-e, hogy majdnem elepedsz,
S  mégis önnönmagad szereted?
Z avaros folyóban párod nem leled!

*

(A mitológiai Nárcisz még sohasem látta önmagát, tehát még nem különült el lelkében az én és a más.

Amint epekedve bámul a víztükörbe, és a tükörkép arckifejezésén azt veszi észre, hogy az is ugyanúgy szerelmes õbelé megriad:  mit jelent ez?

Azt, hogy akit hõsünk szeret, arról egy váratlan pillanatban kiderül, hogy van belõle még egy ugyanolyan. Nárcisz "egyetlene" tehát nem egy egyedülálló teremtmény, hanem valaki másnak - természetesen nem tudhatja, hogy saját magának - a tökéletes kópiája. Ebben a különös helyzetben bizonyára villámként csapott mitológiai alakunk agyába a gondolat: miért épp azt szeressem, akit szeretek; miért ne szerethetném ennek tökéletesen azonos mását? Minek alapján válasszak? Nárcisz nem tudott választani, így aztán nem is tehetett mást, mint amit tett: elepedt.)

*

Orhidea-nász

O lyanná nyílsz, mint első csók után

R iadtan rebbenő szűzleány, ki

H ófehér fátylát egy éjszakán

I llatos, rezdülő vágy nyomán

D ús selyem-ráncú baldachin

E lé, szerelmét kínálva leteszi.

A ranyló fény fakad: gyönyörű, új tavasz!

*

Ezt a gyönyörű, különleges virágú növényt leggyakrabban a szépséghez, a nőiességhez kapcsolják.

Kellemes, és édes illatuk miatt az "illatok királya" címet adományozták neki. A leggyönyörűbb, legkívánatosabb nők illatát "orchidea illatú"-nak nevezték. Ezek a Cymbidium nemzetségbe tartozó kínai orchideák a Jance völgyében élnek vadon, de már ősidők óta a Sárga-folyó mentén is termesztik. Egy-egy különlegesebb színű virágért Kínában mindig óriási összegeket áldoztak a gyűjtők. A régi forrásokban gyakorta az igazi barát, a tökéletes jellemmel rendelkezők jelképei voltak. Az évszakok közül a tavaszt szimbolizálja. Az "orchidea-szoba" a fiatal lányok lakrészének neve volt. Leggyakrabban mindig a szépséghez, a nőiességhez kapcsolják, erre utal az is, hogy az orchidea jelentésű lan írásjegy kizárólag női utónévként

jelenhet meg. A vázában ábrázolt orchidea az egyetértés, harmónia jelképe.

Szivárvány utasa

Írások mesélnek legendádról,

Remény, bölcsesség, s hűség virága,

Istenek hirnöke - igaz, bátor!

Szivárványon utazó szép nimfa!

(Egyetlen virág sem tükrözi olyan hűen a szivárvány szépségét, mint az írisz, melyet arról a nimfáról neveztek el, aki a görög mitológiában az istenek hírnöke volt, és a legendák szerint a szivárványon utazott.)

Bódító szépség 

Játékos, bájos, rafinált lányként
Állsz a tavaszban - rózsaszín, s kék szépség!

Célod a hódítás, de az időd véges,
Illatod csábító, kacér vagy, s negédes.
Nem nyílik más virág s nincsen ilyen kényes
Több a kiskertemben, mely ifjú szívtől véres!

(A jácint illata édes, erős és különösen rafinált.

A legendák szerint a béke és az erő jelképe. Neve, Hyacinthus, a görög Huakinthos latin változata, egy ifjú neve, akinek halálát egy diszkosz okozta, a testéből kifolyó vérből pedig egy virág nőtt.)

A pipacs haláltánca

Pirosló fényárban élheted

Irgalomból nyert létedet.

Pajkosan hajlongó siralomtáncban

Alig rezzenő szirmaid ránca

Cinkos halállal elsimul,

Sírodra harmatkönny, s fény borul.

(A mitológiában a két növény a mák és a pipacs  az alváshoz és a halálhoz
kapcsolódik. A pipacs azonban a kiontott vér szimbóluma is. (A keresztény
irodalomban az a felfogás terjedt el, hogy a pipacs a keresztre feszített
Krisztus véréből sarjadt.
A római mitológiában Ceres Proserpinát keresve járja be a földet, de nem
lel nyugtot és nem képes elaludni. Ekkor azonban az istenek úgy rendezik a
dolgot, hogy Ceres léptei nyomán mákvirág és pipacs fakad, amit ő
összeszed, míg végre megnyugszik és elalszik. A pipacsról a rómaiak azt
hitték, hogy az maga Ceres (és néha Diána), mert legtöbbször
gabonában terem. A növekedésnek és az érésnek, de egyben az alvilágnak is
istennője. (Istennője továbbá az anyaságnak és a házasságnak)

(Forrás: Internet, Nagy Növénykönyv)

A KANKALIN-legenda

Kulcs a mennyországhoz

Az „égi-kincs”- virág,

Napfényes tavasz-hír:

Kis Szentgyörgy-virág.

Aranysárga, bordó, sárga, kék, fehér,

Lila színek kavalkádja - végtelen remény!

Igazi csoda vagy, kis varázsnövény, ki

Nappal, éjjel gyógyír, s szép álmot ígér

 

Isten kedveltjei: IBOLYÁK

 

I stenek kedveltje, ki e nevet hordja,

B ékés, tiszta lelkét rejti, s önmagát áldozza

O da, hol a hűség várja: ő a „virág, maga.”

Ly ukas ingedre is hálafoltot hímez,

A ngyal-kék fényével melengeti szíved.

*

„Az ibolya a rejtett erény és szépség jelképe - szerénység, hűség, a virág maga. Mivel egyike az első tavaszi virágoknak, a görögöknél a föld újraéledésének jelképe is. A keresztény mitológiában a lila színe és illata miatt lett az áldozatosság megtestesítője.

Isten kedveltje - A kék ibolya pedig a hála virága. ... Jelentése virágnyelven: „Mennyországom kulcsa angyali tisztaságú szívedben rejlik”

*

Ibolya-láng

 

I rgalomért remeg ibolyaszín fénye,

B oldogtalanokért tavasz-ébredéssel

O mlik lábad elé. Angyal tisztasággal

Ly ukacsos, hűs földre, fűszálra hajolva

A lázattal áldoz: önmagát kínálja.

*

(„Az Ibolya Láng az új korszak - a vigasztalásnak, a tapintatnak és az ünneplésnek a fénye, ” hirdetik az angyalok küldöttei)