Szűr-reális?

Olvasgatom az adatlapokat  és egyre inkább azt látom, hogy sokakban erőt vesz az aggott csüggedés, sokan képmutatás nélkülözve (képet sem feltöltve) üresen vannak jelen, ritka a szemléletváltós, esetleg vicces írás. Lelkileg fáradtan, csúszva az elkeseredés küszöbén át, kapaszkodva a keserédes jövőt ígérő, igéző szemű leendő társ után epedve, aki az energiavámpírság kiszagolása után eltűnik, mint szürke Petőfi a ködben. Igen, mert eleinte költői ígéretekkel halmoz, szép mesékkel altat, de amint rájön, hogy a másik túl ágybavízelős a kapcsolathoz, és csak a dajkálási folyamatok működnének lelép. Nincs más hátra mint a gyermeteg akarnok ént felnevelni magunkban, és elindulni a pofáraesés hátraszaltós útján. Aki szalajtós az még inkább csigatempóban szeli a távot, és a manapság trendi egyedek nem szeretik amúgy sem, ha valaki nyálas.

Persze az önismeret olyan, mint az Istenhit, és az egyénközpontú társadalomban annyira nem trendi. Egyesek számára blaszfémia, mi az, hogy Valaki rávilágítson, hogy a sorsa pogácsa! Hogy ha a másik beleharap, az azért van mert odatartotta az alfelét riszálva, és stb. Nem itt a gyerekek csak a fenéktörléshez keresnek segítséget ahelyett, hogy lehúznák maguk után a WC-t! Így lesz szépen teletrágyázva az a hely, és ezért jelenik meg egyre több paraszt, mert erre van igény. Igény van az igénytelenségre, és a cél a másik céljainak megreformálása. Lassan közös nevező nélküli matekpéldákká vállunk, többismeretlenes számításaink által. Az egyenlőség kivitelezhetetlen algoritmusában kivonjuk magunkat a páros számok halmazából. Nem beszélve az elszánt kémikusokról, vagy a fizikusokról akik különféle egyenleteket állítanak fel, feltételeket, amik ha kielégülésre találnak akkor jöhet a valódi súrlódás.

Így nem teremnek magvas gondolatok, búcsút inthetünk a szerelmi gyümölcs leszüretelésének, és ama gondolatnak, hogy páratlan kapcsolatban lehetünk társak, szülők, akiknek értelmes gyermekeik születnek. Ez a gyermeteg én ebben az esetben a következetesség és az önismeret hiányát jelenti jobb esetben, rosszabb esetben az elképzelések egysíkú, első szám első személyben megélési szándékát, ahol a másik sajnos mellékszereplő, a dominanciánkat kiszolgáló kutyus. Aztán jön a picsogás, hogy túl mulya, segítőkész, minden mindegy, és társai, és minden csak nem igazi Nő vagy Férfi. De kérdem én, hogy ki akart vegetáriánus lenni, és etetni a másikat is a sok zöldséggel? Na ugye! Kutyából márpedig nem lesz szalonna, így ez a kapcsolat sem nevezhető trendin „zsírnak”! Az megint más, ha felnőtt felelősségvállalás társul a gyermeki játékos én mellé, és a személyiség komplexé válik, de attól tartok ez túl nyilvánvaló, már-már kiszúrja a szemünket, ezért vagyunk erre sokan vakok.

Egy meghitt kapcsolat már majdnem sci-fi, mert az emancipáció még inkább kiélezi a kettős mércét. A férfi meg csak pislog, mint Jézus apák napján. Sokan csak hintik a szent misét, de ördögi tervük hamar lelepleződik, és csodálkoznak, hogy még inkább felszarvazzák eleinte hűség reményét sugárzó társuk, miután szélütést kaptak a hülyeség szelétől. Persze aki félrelép, az bele is rokkanhat, csak nem tud róla, és egy idő után észrevétlenül válik szellemi tolószékessé. Egy társkeresőben, és azért vagyunk jelen, hogy egymást birizgáljuk. A cél a másik nedvessé tétele. Elvégre jó dolog a nevetéstől könnyezni. Persze az alulorientáltak ezt másképp képzelnék el, de hagyjuk az éhes makkokat, hátha találnak kedvükre való malac-kákat. Sokan nem veszik észre, hogy a feldobott labdájuk, már-már fel-fel dobott kő! Aztán amit feldobunk az egyszer le is esik. Van akinek nem a szívéről, hanem egyenesen a képébe, és a pofon tulajdonképpen önkézből származik.