g.ligetig blogja

Nem vágytam egyébre,
csak adni. Csak adni,
hogy engedd meg végre
magam megmutatni.

Apám! Én nem ilyen lovat akartam!

Apám!

Csak hazudtad?

- Vagy Te sem tudhattad,

Téged is becsaptak -

amikor azt mondtad:

csak azért dolgozol,

hogy egy szebb jövőt

építsél nekünk.

Veled is, velem is;

elhitették velünk,

hogy az "eszme",

majd a tőke

tesz sokat érettünk

- szabadakká leszünk,

boldogan élhetünk.

Másra sem gondoltunk

folyton csak dolgoztunk,

„nemesítő munkánk”

felzabálta testünk

- majd’ belegörnyedtünk.

Elhitették velünk;

a sok az érték

- a valós mérték -

a több a jobb nekünk.

Elhitették velünk;

hitünket felejtsük

- Őket eltemessük,

kik választottak eszmét;

kiknek igazukért

életüket vették.

Kiknek hős halála

csak annyit adhatott,

hogy én már hazámban

szabad szolga vagyok.

Kistarcsára, Recskre

már rég lakat került,

ám tettével a gazember

máig sem szembesült.

Apám!

Gyönyörű éveink

- nyolcvannyolc tavaszig –

elhitették velünk;

örökkön-örökké

együtt lehetünk.

De Apám,

a még "vidám"

nyolcvannyolc tavaszán

el kellett indulnod

végtelen utadra.

Ki gazdag, mert van hite

- úgy mondja:

Urunk így akarta.

Nyolcvannyolc tavaszán

 indulhatott el egy

várva-várt változás.

Azon a tavaszon

hintette el magvát

a „rendszerváltó” charta.

Az ostoba ember,

- a szegény hitetlen

megtévesztett dőre -

s az új rend hazug

haszonélvezője,

úgy mondja;

népünk ezt akarta.

Apám!

Légy most velem,

mondd meg nekem:

mit válaszoljak

gyermekeimnek?

Mit feleljek nekik,

ha majd megkérdezik:

Miért is engedted,

hogy elorozzák tőlünk

a boldogabb jövőt,

az életteret?

Igaz felelet

egy, csak egy lehet;

Áldott-vert nemzetem

csak úgy lehetne boldog,

- végre attól volna más -

ha ledobná ezredéves átkát;

ha lenne igaz Rend, Hitelesség, Elszámoltatás...

(2006. november 4-én)

Gyimóthy Gábor : Nyelvlecke
(Firenze, 1984. X. 12. )

Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, a ki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?