|
|
|
|
A VERS VADÁLLAT VAGY HÁZIÁLLAT?
(Lackfi János)
Ezzel a címmel nyitja meg őszi programsorozatát a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör.
A program meghívottja:
Lackfi János, József Attila-díjas költő.
Felolvasással egybekötött előadása közben és után;
beszélget a témáról Papp Für Jánossal és a közönséggel.
A program helye és ideje:
Hajdúböszörmény, 2010. szeptember 30. du. 14.30.
Bocskai István Gimnázium, Bocskai-tér 1.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
|
|
|
|
|
|
szemében még tétovázik az éjszaka
meg sem szólal tanácstalan akár egy temető
a kocsma füstje még egy darabon követi
zsebében hosszasan kotorászik
majd bicikli nélkül indul tovább
egészen addig amíg oda nem ér
a kulcs már nem illik a zárba
a csikk tövig ég repedt ajkai közt
parázslik akár a szeme az elhagyatottságtól
még vár egy kicsit nem sokat
nem veszi észre hogy az ablakban állok
a függöny jól eltakar
s mire az ajtóhoz érek
már átbillen a láthatáron
utána futnék de anyám bent vár
s mi keresnivalóm van a lakatlan éjszakában?
az utcasarkon apám csak egy elfordult angyal
akit mindig szemből süt a Nap
és én állandóan csak a hátát látom
|
|
|
|
|
|
a kasza ívét ne kövesd.
homlokegyenest rohansz
a végképp sötétek mögé.
betontömbök az arcokon.
mindenféle nehezékek húzzák
a félelmet a függönyök mögé.
csak a rések maradnak;
abban is kihúnynak
a denevérsuhanásnyi fények.
az ablaktalan tekintetek
már a létrák tetején állnak.
vagy inkább inognak.
a meg nem foghatóba hiába
és tökéletesen esélytelenül kapaszkodnak.
míg végül a körmök inak
addig nem feszülnek
míg el nem pattan az éjszaka
utolsó fedezéke.
ezután már az következik.
|
|
|
|
|
|
az úttesten heversz
zebracsíkos várakozásban.
végképp tanácstalanság
vakolatlan arcodon.
a mennyezet
és a tűrhetetlen beton közt
vársz valamire
valamire ami nem jön.
a túloldalon senki
fejedet fordítod.
de ott is ugyanaz.
döglött csend a csonkaéjben.
|
|
|
|
|
|
Hold mindenekfelett.
a tetőkön és azon is túl
leszállópályán a tekintet
formák ívek közt
semmi nem szabadulhat
a rések szakadékaiból
minden kapaszkodik
a visszavonhatatlan éjszakába
felhorzsolt körömágy a horizont
önmagára fonnyad-szűkül a tér
s ha elhiszel mindent
ami túl van a túlon:
magával ránt a naplemente
|
|
|
|
|
Kultúra