fogdbe blogja

Épp most tanultam a szívről.Tudod a működéséről...de rájöttem,hogy az enyém nem olyan,mint amit a könyvekbe leírtak.Mert amikor meglátlak, nem olyan ütemben dobog odabenn ahogy az a megszokott.Sokkal hevesebben,sokkal élénkebben dobog.Csak gondoltam elmondom,hátha a Te tankönyvedben is más van!:)

Gyerekfejjel, azt hisszük,ha megölelünk valakit,akkor békénhagy,és tovább játszhatunk.        DE amikor felnövünk,szeretnénk ha a világból valaki megölelne,és nem mással játszana...

Megtaláltam a másik felemet...erre félek ,hogy elveszítem és inkább elvágom a kettönk közti kötelet.Normális vagyok?Biztos,hogy nem.Ha valaki egy golyót lő felé...én elé állok és hagyom a golyó a szívembe fúrodjon oda ahol ő lakozik.(Mondjuk így elméletileg akkor őt találják el)Láttam az arcát...utáltam magam...láttam amint elhajt...utáltam magam.Éreztem ahogy távolodik tőlem...éreztem ahogy kettészakad a szívem.Bántam..borzalmasan bántam és láttam,hogy fáj mindkettönknek,pedig szerelmesek vagyunk....Megmondta:látni sem akar soha többé,beszélni sem akar soha többé.Szenvedtem.Jogosan.El akartam magam pusztítani,autó elé lökni magam,de tudtam még mindig fájna neki,és így is elég a fájdalma.Pár órát töltöttünk egymás nélkül,de éveknek tűnt.(nekem legalábbis)Miért tettem?Féltem,hogy nem lesz értelme együtt maradnunk ha elmegy...féltem,hogy egyszer ugyis elveszítem,hát az legyen most.Önző voltam...Talán ez majd erősít minket.Talán erősebb lesz a kötelék is.Bármit mondhat bárki nem tudok elszakadni tőle.Már az életem része...vagy inkább maga az életem.Fájdalmas volt hallani azokat amiket mondott de neki is fájdalmas lehetett azt hallani amit én mondtam.Sokat álmodozok róla, hogy vele öregszem meg...mint a filmekben..úgy,hogy lesznek gyerekeink, házunk,unokánk,de félek,hogy mással fogja ezt átélni..mások lesznek a terveink,hisz fiatalok vagyunk.Próbálok úgy élni,hogy csak a holnapra tervezek.Távolabbra nem.Nem akarom tudni,hogy mi lesz...És talán így napról napra közelebb kerülök ahhoz a házhoz,a gyerekekhez,unokákhoz...ahol ott ülünk ketten őszülő hajjal,kicsit nagyot hallva a kanapén,de a kezünk ott is összekulcsolva van.Hiszem,hogy van ilyen...de ha nem én vagyok az az öregnéni remélem legalább annyira mosolyog mellete a bácsi...mint mellettem tenné.Én meg majd máshol leszek öregedve a macskáimmal és gondolok arra aki életem legcsodálatosabb része volt és mégis elvesztettem.Én akkor is szeretni fogom,ha ő gyűlölni...én akkor is szeretni fogom ha mással leszünk,öregszünk.Ha meghalok is,figyelemmel kísérem minden lépését,mert szerelmes vagyok...mint még senkibe.:)

Már megint veszekszünk.Féltékeny,pedig nincs rá oka,hisz ő az én mindenem.(kétlem,hogy azt felül lehetne múlni.)És most? Most pedig nem figyel rám.Százszor is elmondhatom ugyanazt a mondatot, de nem figyel,mert meccset néz, vagy mást csinál.Üzenetekre sem figyel.Minek?-Elegem van,csináljon amit akar!-Utána pedig egymás szemére hányjuk kevésbé fényes dolgainkat...Van ilyenkor egy pont amikor becsuknám  az ajtót és magam mögött hagynám azt a nagyon-nagyon makacs embert a szobában.De túlságosan is kiismert.Tudja mi jár a fejemben és mielött léphetnék,karon ragad és magához ölel,fülembe súgja,hogy sajnálja és,hogy mennyire szeret,ne veszekedjünk.Mégjobban magamhoz szorítom,mert tudom énis hibás vagyok ezekért a dolgokért.Eltelik akár így félóra,egyetlen szó nélkül...és ez így van jól.Ilyenkor mondjuk úgy,érezzük a másikat.Érezzük,hogy ott van,hogy csak veled van.Az ajtó becsukásos sztori már teljesen kiment a fejemből,helyébe más gondolatok röppentek.Mi lenne velem nélküle?:)Visszaemlékeztem arra az időre amikor magamra hagyott.Mély depresszió,mintha meghalt volna Ő,ezért úgy éreztem meghaltam énis,csak a testem ragadt ezen a nyomorult világon.Úgy éreztem...a testemnek is mennie kell.A napok a szivárvány színeiből úgy csaptak át szürkébe,mint ahogy a villám hasítja ketté a védtelen fákat...Gyorsan,és fájdalmasan.Nem mosolyogtam többet,ha rá gondoltam.Próbáltam kitörölni a fejemből,de hiába ha a szívem kellős közepén üldögélt.A fényképektől,és kedves üzenetektől megváltam.Fájt,ha látnom kellet,hogy mégis létezik.Létezik,de nélkülem.Már nem reméltem a holnaptól,már nem éreztem,hogy bármi célja lenne velem a világnak.Csak egy ostoba kis pont voltam a hatalamas mindenségnek,pedig vele...úgy éreztem,néha mi vagyunk a mindenség.Majd egy nap egy színes fénycsóvát láttam a fejem felett.Újra beszélgettünk.:)A szürke és komor lány ismét régi fényében ragyogott.A szerelem visszatalált hozzá."Újraéledtem."Soha többé nem akartunk egymástól távol lenni,ezért azóta is ha veszekszünk...ha nem értünk egyet.Az az időszak mindig elém tárul amikor "meghaltam."Tudom...egyszerűen képtelen lennék elviselni egy életet,ahol kettönk létezése nem forr eggyé.

Néha elbizonytalanodok.Tényleg rendíthetetlenül szeretem?Néha megbizonyosodom.Igen,kell nekem!Néha van köztünk egy vékony fal,mert magunk köré húzzuk,de szerencsére nagyon vékony...és könnyen ketté lehet törni.Nem tudom meddig lesz velem,mikor fogja a táskát és áll odébb.Nem tudom,lehet én pakolok...Ezek a dolgok olyan furcsák..megmagyarázhatatlanok.Szerelmes vagy, vagy a megszokás uralkodik rajtad?Épp a minap mondta nővérem,hogy a szerelem nem tart soká egy kapcsolatban.Bizonyos idő után megszokásssá válik,és azért nem tudod elhagyni a másikat ,mert annyira ragaszkodsz hozzá...annyira nem tudnád elképzelni nélküle a napjaidat.Hogy többé nem mentek el kézen fogva a tópartra,nem lesznek közös beszélgetések,és megszűnik a varázs.Azt kérdezem szerelem-e az amit érzek?Nem tudom,lehet.Most úgy érzem az.De nem szeretnék megszokásban élni vele...Most  kettönk között elkezdtem valamit érezni.Rájöttem mi is ez...Kötödés.Ez más mint a megszokás.Ma éreztem minta egy láthatalan kötéllel össze lenne a két lélek fogva.Költőin hangzik de így van...így éreztem.Kötődöm hozzá.Teljesen magához láncolt,mondhatni "kiegészített."Mivel eddig hiányoltam a "másik énemet ,a másik felemet".Most megvan.Így hát lényegtelenné válik az elbizonytalanodás,hiszen akármennyiszer húzhatjuk magunk köré a falat,ha összevagyunk kötve...az még a falon is át megy.Erősebb,mint a fal,erősebb a makacsságunknál,erősebb ez kötél mindennél.Csak is...kizárólag Ő, vagy én vághatjuk szét.