firkák

Valami hiányzik belőlem,
Nem hagy nyugton.
Valami... kerget, majd
Aztán visszahúz és leláncol.
Néha... biztat, hogy tovább
Aztán rám morog, hogy inkább ne.
Majd megüt, de ugyanakkor
Törli könnyeim.
Van... hogy hozzám szól,
Kedves szavakkal,
De aztán üvölt mint egy örült.
Majd... felemelően boldoggá tesz,
Szárnyakat ad, de aztán
levágja s a mélybe hullok.
Néha... lemossa a testem,
Minden fájdalomtól,
De végül a szenvedés mocsarába dob.
Van úgy... érzem szeret,
De végül fanyarul ellök.
Néha... érzem másnak minden van,

S nekem semmi sem jut.

Te tudtad milyen a csend?

Simogató lágy lehelet,
a gondolatok szárnyakat növelnek,
ablakon át el rebdesnek.
hol magasra, hol mélybe szállnak,
kis tükrei a nagy világnak.



Te tudtad milyen egyedül?
Tested egy kopott széken ül,
hangokat halsz, megrémülsz,
kerget a világ de nem menekülsz,
félelem lánca köt erősen,
kiáltanál de nincs hangod sem.



Te tudtad milyen a fájdalom?
Sóhajba merülő vak álom,
tövis virág pusztítja lelked,
ágas, bogas gyom kerted,
suhan millió kés és lándzsa,
örömöd s reményed bántsa.



Te tudtad milyen szeretni?
Tiltott gyümölcsöt óhajtani,
szíved tüzét elfojtani,
álmaidban fölkeresni,
csókjaiban elmerülni,
mindig csak álomban élni.

Padon ülök a parkban
Egyed Emese verses kötetét olvasva,
Csak én ülök, csak én maradok
Érzem körülöttem minden kavarog
Kocsik futnak szelet kavarva
Levelet kerget a szél az utca kövén
Veréb fürdik pocsolyában
Olvasok tovább, néha fölpillantva
Nő ül velem szemben, rövid hajjal
Homlokát ráncolva tekint a rózsákra
Cigarettát szív, füstjét messze fúja...
Olvasok tovább, néha fölpillantva
Odébb egy másik padon
Cigánygyerek kiflit majszol
Lábait himbálva, galambot kerget
Apja csókot nyom orcájára...
Olvasok tovább, néha fölpillantva
Öreg ember ül le mellém
Papírzacskót szorongatva
Morzsát kotor elő
S galambok közé hinti...
Olvasok tovább, néha fölpillantva
Egy rongyosan öltözött kislány
Rózsaszínruhában, zsebre dugott kézzel
Énekelve végigszalad...
Olvasok tovább, néha fölpillantva
Itt ülök mozdulatlan
Nem tudom mennyi az idő
De csak ülök...és ülök...