Fecni-kosár

engem a jó szavak

repülni tanítanak

 

mártózni az égben

szerelemre tűzben

 

tisztulni kék tóban

kristálytiszta vízben

 

megnyugodni fák között

erdő hűvösében

 

újjászületni majd

lágy derengő fényben

 

csillagként ragyogni

titkos küldetésben

lassan kinyílik hajnalunk

derengő rózsaszín virág

félálomban szendereg

a lustán nyújtózó világ

 

a halkuló tündérkacajba

belecsörren a zord valóság

nincs mese most már kelni kell

várnak a megszokott csaták

hollók járnak szemeket vájnak

itt nemrég vitézek csatáztak

és a hősök - bár már csak árnyak -

életet adnak: dögmadárnak

bogaraknak, mikrobáknak

A szó sziszegve visszaszúr

ló bokrosodik vadul

fűszál csendben meglapul

toll forogva földre hull

(Champollion előtt)

e jelek

fejletlenek:

megfejthetetlenek