„Némely metafizikai szóképet igazán különösen hatásosnak találtam. […] a ritmikai eszközök is érdekesek, ahogy jól érzékelhetően ellenpontozták a metaforák szürrealizmusát, melyek a szerző könyörületes lelkéből fakadó vogonitásra alapozódnak, és átszövik az egész versstruktúra gyökét, itt szublimálva, ott transzcendentálisa n, összességében pedig összhangra törekedve a másik alapvető kettősségével, míg az olvasó kifejező és életteli betekintést nyer a költemény mondanivalójába!" A blogot szerkeszti:
fclay
|
fclay blogjaEgyéb
|
|
|
Búcsú Látod?
Ide jutottunk…
Kár volt eldobnunk a holnapunk.
Sajnáljuk?
Még tehetjük…
Ha a múltban vájkálunk..
Most?
Üres, s válasz nincsen…
Eltemetve minden kincsem…
Jövő?
Együtt, vagy külön..
Szépreményű múltfakadó öröm..
Vége?
Bármikor.. ha kell, igen…
De nem feledlek.. halld:
Hogy
Dobog még a szívem,
Neked.
|
|
|
|
|
Megtalálod-e magad;
a szeretetet,
ha a kandalló melegét,
átérzed csontodban, ha kint kemény a fagy
S átjárja-e szeretet- tested andalgó lelkét
Ott belül, ,
S szereted-e magad, most ahogy vagy?
Fogadod-e a meleget, mit ad a tűz,
Elveted-e, eldobod.
Mert hiú vagy,
Vagy túl erős a láng, túl messze űz,
s inkább marad a hó, a jég, s a fagy
Ebben élsz, lakozol.
Vagy. Kihunyt a tűz?
Kérdezed, vagy kérdezem,
mindegy, egyre megy,
Nekem,
Neked egyetlen válasz,
egyenlőtlen, lehet nálam, de más nálad,,
Sima, olcsó és száraz,
Számító, olcsó, kis rohadó arcú
Végtelen pofátlan aljas kis álarc. Vagy. |
|
|
|
|
|
Esős randi után
Ott áltál magas sarkú kis cipődben,
Zivatar hullott alá a pocsolyába,
Hozzám bújva madárfióka- reszketően
A cseppek, s város csendes zaja,
Dallammá állt össze, felszaggatva
Öles darabra a macskakövet marva
Aranyló fény a tócsákban a lámpák,
Megcsillannak fent-lent éjszakai ábrák,
Kabátom most válladon pihen,
Átölelt percek, órák, vagy végtelen.
|
|
|
|
|
|
Miközben úgy gondolom, hogy megy az élet velem, egyenes folyamban, zakatol a sínen a vonat, mindig csak előre, kattognak a talpfák a kerekek alatt, néha mégis csak elsuhan mellettem egy-egy állomás, ahol csak keresztülhaladok. Nem áll meg a szerelvény, csak kitekintek, s elzúg tőlem jobbra a kép. Mégis, valahogy megmarad bennem a kis állomás, ha elsuhant is. Hogy leszállni ott volna jó, talán mások ott az emberek, talán, engem is másnak látnak majd. Hol nem ismer senki, ott én is csak magam adhatom. Csak úgy ítélnek, ahogy Te magad talán már sosem látod, mert rádrakódott a millió benyomás hozta szürke por, vagy csillám. Elszakdni a múlttól egy kis időre, megpihenni, rájönni arra amit eddig is tudtál, csak ki sosem mondtál.
Utazás. Hogy hová, azt senki sem tudja, emberek jönnek mennek, a kupéban egy kis időre megrekednek, hol beszélgetsz velük, hol barátság, hol szerelem, hol gyűlölet születik egy kis időre. Közben újabb állomás suhan el, kitekintesz megint, vajon ki, kik lehetnek ott. Cikázó gondolatok ezek, egyrészt figyelned kell arra ami a vonatban zajlik, másrészt nem akarod elmulasztani a külvilágot sem, mégha néha elérhetetlennek tűnik is.
Ha megáll a vonat egy-egy állomáson, megint új emberek szállnak fel, és le, de néha fontosabb, hogy kit hagysz a peronon, ki az akit szemed sarkából megfigyelsz, és tudod- soha nem látod viszont- mint az aki felszáll melléd, s leül a kopottas műbőr ülésre.
Rángat néha a mozdony, nehezen húz előre, valami visszatartja, bár szemeddel a vészféket pásztázod, nem te vagy ki lassítja, nem is tudod, még nem is akarod, mégis, mintha a gondolatod varázsolna némi időhúzást, hogy esélyt adjon Neked leugrani, s vidáman szemébe húzni a bakternak a sapkáját, kinevetni az egész világot. Jó volna.
|
|
|
|
|
Ezt még az előbbi versem után írtam a rögtönzések topicba a fórumon, de gondoltam ide is berakom, hogy gyűljön valami a blogon is. Van benn pár dolog ami nem tetszik, meg úúúgy meg bírnám kritizálni, de inkább arra hagyom aki elolvass, és kommenteli. A találatról értesítés, a nyertesnek nyeremény. :) Nézzünk felhőket!
Légy egy csöppet velem,
Hallgasd, hogy szólók,
Ne a hangom figyeld,
Nem vagyok egy szónok,
Légy egy kicsit nekem,
Értsd, amit most közlök,
A szóvirág, csak terem,
Én most Neked rögtönzök,
Maradj egy kicsit még,
Nézd velem a felhőt,
Mit az ég kicsipkéz,
S érezd át a szellőt,
Egy kicsit ölelj meg,
Ha szeretsz még, és érzel,
Csókoddal jelölj meg,
Érints finom kézzel,
Arcodat emeld fel,
Nézzünk fel a napra,
Apró kis jelekkel,
Ösztönözz kalandra
Ne ámulj az esőn,
Velem együtt jött meg,
Nem maradtunk későn,
Csak hajnali köd lett.
Maradj még, van még pár óra,
Bár, egy nap volt az élet,
Nem mondtam ki soha,
Hogy Szerettelek Téged. |
|
|
|
|
|
|
Egyéb