45 éves óvónő levele

ezaz•  2016. augusztus 24. 05:12

/kis magyar szociológia/


45 éves, elvált óvónő vagyok, akinek az egyetlen gyermeke, tegnapelőtt távozott Angliába, hogy csatlakozzon ahhoz a félmillió magyar fiatalhoz, akik már kint dolgoznak nyugaton.

Én azóta az összes könnyemet kisírtam, pedig tudom, hogy a sorsnak végsősoron hálásnak kell lennem, mert a lányom él és egészséges. Mi próbáltunk megélni is. Én dolgoztam, ő elvégezte az egyetemet és el is helyezkedett egy multiban árufeltöltő pénztárosként minimálbérért és mellette feketén angolt tanított két évig. És most elege lett. Úgy tűnik számunkra nem nyíltak perspektívák, vagy csak nem elég hatékonyan kerestük. Azt mondja, ha már ilyen nehéz munka jutott neki, legalább legyen érte megfizetve. És ez csak tőlünk nyugatra tűnik lehetségesnek.

Másnap a rádióban a magyar miniszterelnök azt nyilatkozta, ő biztos abban, hogy néhány év múlva a magyar fiatalok tömegesen fognak visszajönni Magyarországra. Én egyszerű asszony vagyok, politikához és gazdasághoz nem sokat értek /talán ugyanúgy, ahogy azok sem, akik irányítják/, de vajon mi a szándéka a magyar kormánynak a tömegesen visszatérő, mosogatásban, pincérkedésben, anyagmozgatásban harcedzett fiatalokkal? Vagy nem rájuk gondoltak? Csak azokat a szerencséseket várják haza, akik ebből a bűvkörből kiszakadva, egy magasabb szinten tudták önmegvalósítani magukat? Az én lányom vajon közéjük fog tartozni? És vajon azok a szerencsések tényleg akarnak-e hazajönni, ide a magyar ugarra? Én nem vagyok akkora hazafi, mint akik ezt az országot megosztó és ostoba politikájukkal a csőd szélére vezették, mindegy, hogy piros, vagy narancs szívűekről van-e szó, még mindig csak a széthúzás gerjesztésében, bűnbakkeresésben, saját pénztárcájuk kitömésében lelik kedvüket, ahelyett, hogy nem feledve, de megbékélve és megbocsájtva /ugye keresztények?/ az összefogás és összetartozás felé vinnék népünket, ezekben a nehéz időkben, hogy kikecmereghessünk ebből a mély válságból és szegénységből, hogy legyen értelme és lehetősége annak, hogy gyermekeink hazatérjenek. Mert különben így lesznek e ma még jeles, száz év múlva jeltelen hazafiak, nemzetünk árulói.

És sírva, zokogva, de azt kívánom az én lányomnak és a többi ötszázezernek, hogy próbáljanak beilleszkedni ott, ahova a sorsuk vezette őket, találják meg ott a számításukat és legyenek boldogok ott ahol még lehet boldognak lenni. Vigyázzatok ti mai vezetők, hatalmasságok, mert hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak és azokat az átkokat és szitokszókat olvassák a fejetekre, mint a történelem ítéletét, amiket mi, kitépett szívű nagyanyák és dédnagymamák tanítunk nekik. Angolul.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!