evyke 9310

2007.nyara.Egy 16 éves lány vajon miről álmodozhat? Vajon miért éppen most? Ez a kérdés már sokszor megfogalmazódott bennem, míg a világ legjóképűbb és legkedvesebb emberén gondolkoztam, Alexen. Számomra ő többet jelentett, mint egy barát, de nem tudtam ő hogy érez, és persze ott volt az a négy év is, amit  nem verhettem ki a fejemből csak úgy. Mindegy-gondoltam. Nyár van a szerelem évszaka, most bármi megtörténhet.

-Szandi ,Szandi! -szólt apukám barátnője, Laura.

-Tessék!- ébredtem fel az álomból.

-Gyere már! Már háromszor szóltam .Gyere kimegyünk fürödni a medencébe.- szólalt meg türelmetlenül.

Felvettem a fürdőruhámat ,és utána siettem. Nagy iramban rohantam ki a medencéhez, mikor megtorpantam. Akkor észrevettem, hogy Alex kocsija áll az udvarban. Már késő volt, Alex a hátam mögé lopózott és megijesztett.

-Szia! Hova? Hova?- szólalt meg kedves hangon.

-Csak a medencébe. Gyere te is!- tettem fel neki az ajánlatot.

Ezután sokat beszélgettünk. Locsáltuk egymást .Aztán elment, mint mindig. Így ment ez, mint mindig , kijön elrabolja a szívem, majd elmegy.

De egyszer csak eljött az ősz. És  valami változás következett be az életembe. Nagy-nagy  változás.

2007.novemberében járunk. Jó pár hónappal a nyár után. Ezen a napon egy álmom vált valóra, amit sosem felejtek el. A névnapokat, születésnapokat ünnepeltük a családdal. Apunak és Laurának segítettem. Mikor  előpakoltunk, utána megérkeztek a vendégek, leültettem őket az asztalhoz, majd mikor végeztünk,  előkerült  a szó a fiúkról.

-És Szandi! Volt már barátod?- kérdezte Alex, akibe már régóta szerelmes voltam.

- Hát nem.- mondtam kissé zavartan.

-És nem is szeretnél?- kérdezte tovább.

-Nem, még csak 16 vagyok még felesleges.- mondtam már kicsit biztosabban.

Akkor Alex, akinek rövid, fekete haja és barna szeme volt, kiment levegőzni a teraszra. Kicsit később én is kimentem, hogy hozok fel üdítőt a pincéből, de csak akartam volna, mert mikor kimentem Alex kezemet fogva megállított.

-Komolyam mondtad, hogy nem akarsz még pasit?- kérdezte reménykedve.

-Nem! De miért kérdezed?- valahogy sejtettem a választ, hiszen mikor megláttam mindig görcsölni kezdett a hasam, és izzadt a tenyerem. Meg persze a lábaim is remegtek. Reméltem, hogy valami olyat mond, amire én is számítok.

-Hát csak arra gondoltam, hogy mi lenne, ha elmennénk valahova együtt?

-És mi lesz a barátnőddel, Dominikával?- kérdeztem kissé furcsán.

-Ő nem számít- közben megfogta a kezemet.- Csak te!

-Tényleg?- kérdeztem vissza.

-Neked sosem hazudnék!- és én nem is kételkedtem szavában.

-Szerintem menjünk be, nehogy rájöjjenek valamire.- javasoltam.

-Rendben! Akkor majd még beszélünk. Majd hívlak. Szeretlek.

-Én is!

Nos hát visszamentünk, és egyből kérdezték is , hogy hol voltunk.

-Mit csináltatok kint?- kérdezte Dominika gyanakodva.

-Csak megkértem Alexet, hogy írjon ki nekem egy cd-t.

-Aha- mondta hűvösem.

 Aztán még kicsit beszélgettünk, majd elindultak haza , de előbb elbúcsúztunk egymástól. Ezután elrakodtunk és nem sokkal később kaptam egy levelet Alextól.

„Szakítottam Dominikával”- írta le sms-ben. Erre visszaírtam neki, hogy Szeretlek!.

Ezután  a családommal tévéztünk, és körülbelül olyan 10 óra fele lefeküdtem aludni.

Hajnali 4 órakor felriadtam, arra ébredtem , hogy valami szörnyűséget álmodtam. Álmomban láttam, ahogy Alex ül egy padon és valamilyen gombot nyomott meg, hirtelen a pad a föld alá bukott. Láttam azt is , hogy bántják és azt ahogy szenved. Kétségbeesetten  a telefonért nyúltam és hívtam.

Először foglalt, másodszor megint, harmadszor felvette.

-Szia! Hol vagy? És jól vagy?- kérdeztem aggódva.

-Igen! Jól vagyok! De mié………..-itt a vonal megszakadt.- Most már nagyon féltem.  Nagyon nehezen vette föl, ez furcsa, nagyon furcsa.

-Hello! Alex? Ott vagy?- kérdeztem félve, mivel attól tartottam, hogy valami nagy baj van.

-Megöltük.- szólt bele egy tompa hang.

-Mi? Mi?- és ebben a pillanatban kicsúszott  a telefon a kezemből és csak sírtam és sírtam. Nem tudtam mit tegyek. Lementem apáékhoz, majd visszafordultam. Mi van, ha ez csak egy vicc, egy kitaláció. Talán csak vaklárma, amit csak az egyik barátja űz velem. Várok reggelig majd megint megpróbálom felhívni. Az egész este nagyon- nagyon lassan telt. De végre eljött a reggel. Az első hívásom megint sikertelen volt, de a másodszorra felvette.

-Hello!- szóltam bele a telefonba.

- Ha valakinek szólni mersz, te is meghalsz.- szólt bele megint egy tompa hang.

Na most már elég, aki megölte Alexet, annak meg kell fizetnie érte. Lerohantam, amilyen gyorsan csak lehetett. Apu és barátnője egyből látták rajtam, hogy valami nagyon bánt.

-Mi a baj?- kérdezték rögtön.

-Felhívtam Alexet este és most reggel is és…és azt mondta valaki a telefonba, hogy megölték.

-Szandra, ezt gyorsan fejezd be!- mondta Laura szigorú arckifejezéssel.

-De hát nem hazudok, nem vagyok bolond, hogy ilyesmivel kapcsolatban hazudjak.- mondtam védekezően.

-Jól van. Akkor jobb lesz, ha mindegyikünk megnyugszik, és megkérdezzünk Alex szüleit, hogy ők sem látták-e őt mostanában.- ajánlotta apukám.

-Rendben, de siessünk.- mondtam sürgetően.

-Mást nem mondtak, csak ezt?- kérdezte apu.

-Nem mást nem.- válaszoltam gyorsan, nehogy feltűnjön a hangomon, hogy hazudok.

Aznap nem mentem iskolába, hanem apuval felhívattam Andiékat, és azt mondták, hogy nem látták. Ezután felhívtuk a rendőrséget,(bár mondjuk, nagyon féltem, hogy engem is megölnek, de ez nem érdekelt.)és behívattak az őrsre. Elvittek kihallgatni egy szobába, és ezeket kérdezték.

-Mikor beszélt utoljára az áldozattal?- kérdezte a rendőrfőkapitány.

-Még nem tudni, hogy meghalt. Kérem, ne hívják áldozatnak!- kértem meg illedelmesem a kapitányt, és így folytattam.- Tegnap este beszéltem vele utoljára, nem sokat beszéltünk, mert megszakadt a vonal. Ezután újra próbálkoztam, és akkor már más szólt bele, egy ismeretlen, valószínűleg egy olyan hang, amit eltorzítottak. És akkor azt mondták, hogy megölték. Aztán reggel újra próbálkoztam.- mondtam miközben könnyek gördültek le az arcomon. Szörnyű volt visszaemlékezni a történtekre, de muszáj volt.

 -És még mit mondtak, mikor másodszorra hívta őket?- kérdezte komolyan a rendőrfőnök.

-Azt, hogyha szólni merek a rendőrségnek, akkor…akkor megölnek.

-Jó, köszönöm a segítséget, ha gondolja, akkor elküldök két rendőrt, hogy nehogy valami baj történjen. Rendben?- kérdezte a rendőr.

-Köszönöm, az jól jönne.- mondtam hálásan.

-Viszontlátásra!- köszöntem el.

-Viszontlátásra! Köszönjük, hogy segített.- ekkor a két rendőr kikísért és hazavitt, vagyis hazavitt volna, mert mikor beszálltam a kocsiba, és pár métert menvén, furcsa dologra lettem figyelmes, míg én a hátsó ülésen üldögéltem a két rendőr közül az egyik pisztolyt fogott társára, majd lelőtte, ezután engem is elkábított valamivel.

Mikor felébredtem egy olyan helyen ébredtem, ami nagyon sötét, nedves és hideg volt. Valószínűleg egy pince lehetett. Felálltam, és a sötétben tapogatóztam, mikor valaki felkapcsolta a villanyt. Egy nő lépett be.

-Szia! Te kis önfeláldozó kislány! Tudtam, hogy nem fogod tudni megállni azt, hogy ne szólj a rendőröknek.- mondta lekezelően a nő.

-Én nem szóltam nekik!- mondtam neki határozottan.

-Lehallgattuk a telefonbeszélgetésedet, és tudjuk, hogy jelentetted a rendőröknek Alex eltűnését. De nem baj, így most elérted azt, hogy a barátod meg fog halni, és neked végig kell majd nézned.- a nő kárörvendően nevetett.

-Ne! Kérem ne tegye, mindent visszavonok a rendőrségen, és azt mondom, hogy hazudtam.- könyörögtem.

-Már késő!- mondta a nő vihogva.

-Ne!- de a nő addigra már kiment a pincéből.

Eközben a szüleim, megtudták a rendőrfőnöktől, hogy mi történt a kocsiban, mikor vittek hazafele. A rendőrség semmit nyomot nem talált eltűnésemmel kapcsolatban. Semmi nem vezetett, arra a helyre, ahova engem bezártak. Így, apuék csalódottan, meggyötörten tértek haza. Hazafelé menet az autópályán mentek, Laura kinézett az ablakon, és egy holttestet látott az autópálya szélénél. Megálltak, és nem volt elég az a szörnyűség, amit velem kapcsolatban éltek át, még kellett valami, ami még nyomasztóbbá teszi a napjukat. A holttest nem másé volt, mint Alex volt barátnőjének, Dominikának a hullája. Apuék azonnal hívták a rendőrséget.

-Jó napot! Szeretnék bejelenteni még valamit, a lányom eltűnésével kapcsolatban.- mondta apukám egy rendőrnek.

-Mit? Uram, mi történt már megint?- kérdezte a rendőr sajnálkozva.

-A fiú, aki eltűnt, neki a barátnőjét megölték. Itt találtuk meg a 24 mérföldkőnél az m1-es autópályán.- mondta apa zaklatottan.

-Rögtön ott leszünk, nyugodjanak meg, amennyire csak lehet.- mondta a rendőr.

A rendőrség kijött, de előtte lezárták az utat. Elkezdték a helyszínelést, elvitték a holttestet, majd mikor végeztek, odamentek apuhoz és Laurához.

-Úgy gondoljuk, hogy ez is összefüggésben van a lányuk eltűnésével. Amint megtudunk valami újat, szólunk. És most menjenek haza, és pihenjenek le, hisz elég kimerítő napjuk volt.

- Köszönjük.- azzal hazamentek.

Eközben, én abban a sötét helységben üldögéltem, ahova bezártak, ameddig jött két férfi, és  egy folyosón keresztül egy másik, egy cellához hasonló helyre vittek át. Kinyitották  az ajtót, majd bementem. Ekkor észrevettem, hogy Alex ott gubbaszt a sarokban. Odarohantam hozzá. Amit megláttam arcát, könnyek gördültek le arcomon. Pont, mint álmomban. A kínzás nyomai látszottak testén. Szólni akartam neki, de elaludt, olyan békésen aludt, mintha egy angyal, de hamar felkelt, mert megérezte jelenlétem.

-Jézusom! Te élsz, nekem azt mondták, meghaltál.- mondta Alex.

-Nekem is. Jól vagy?- kérdeztem, de tudtam, hogy nincs és nem is lesz, mert nem sok idő múlva megölik.

-Persze! Hiszen tudom, hogy mégsem haltál meg!- ekkor olyan szorosan megölelt, hogy azt hittem ennek a csodás pillanatnak sosem lesz vége, de csalódnom kellett, mert hirtelen belépett az a nő, akit ki nem állhattam.

-Na elbúcsúztatok?- kérdezte a nő egy gúnyos kacajjal.

-Ne! Kérem, ne tegye.- kérleltem, de hiába. Alexet, addigra már elvitték, és engem is az eredeti helyiségbe, ahol voltam. Láttam, ahogy viszik, és tudtam, hogy semmit nem tudok tenni ellene. Ekkor egy csuklyás férfi jelent meg a zárkám előtt, aki kinyitotta az ajtóm.

-Gyere, de siess!- súgta halkan.

- Ki maga?- kérdeztem reménykedve.

-Hát nem ismersz meg? Én vagyok az, Balázs.

-De jó, már azt hittem, nincs remény. Most hova megyünk?- kérdeztem

-Alexért megyünk, kiszabadítjuk. Most már nem lesz baj. Ne félj!- nyugtatott, és szememben a remény fénye csillant meg.

Mikor arra a helyre értünk, amit Balázs mondott, úgy éreztem magam, mintha valami csatatéren lennék, a nő pisztolyt szegezve Alex fejének, a rendőrséggel szemben állt.

-Azonnal engedje el!- kiabálta a rendőrség.

Minden egyes porcikám remegett, a kezem remegett, és azért imádkoztam, hogy pont most ne történjen semmi, pont akkor, mikor már majdnem vége. A nő megszólalt.

-Ha közelebb jön lelövöm.- és egy pisztolylövést hallottam. Csak arra emlékszem, hogy azt kiáltottam, hogy ne. Aztán odarohantam Alexhoz, aki összeesett.

-Ugye, jól vagy? Nem esett bajod?- kérdeztem.

-Ne aggódj. Nincs semmi bajom.- de azután a szemei lecsukódtak, és én elájultam.

Kis idő múlva egy kórházban ébredtem, azt reméltem, ez az egész csak egy rossz álom volt, de nem. Körbenéztem a szobába, de senkit nem láttam. A sírás kezdett már-már eluralkodni rajtam. Amikor egyszer csak belépett az ajtón Alex.

-Már azt hittem, komolyabb bajod esett, de látom hamar felébredtél.- mondta mosolyogva.

- Én is! Végre, hogy vége! Azt hittem, ez a rémálom sose ér véget.- mondtam

-Most már nem kell félnünk.- mondta Alex.- Szeretlek! És hiányoztál.

-Nekem is nagyon!- és egy csókot nyomott az arcomra.

A család ezt a puszit látta, de aztán nem ellenezték, hogy Alex és én végre egy párt alkottunk.

Így emlékszem vissza a 2007-es évre nyolc év távlatában is. Hála istennek, ez most már csak egy rossz emlék, amire nem jó visszaemlékezni, de ez az emlékem végződhetett volna rosszabbul is. Izgalmas, szomorú, de mégis ebben az évben talált rám az igazi, nagy szerelem, ami még most is tart.