erzsebet10 blogja
GondolatokJövő
Elfáradtam nincs több panasz
az életem messze szaladt.
Ne félek attól mi eljő,
féltem azt ki itt majd felnő.
Lesz e nekik boldog élet,
vidám kacaj gyermekévek?
Mi vár arra ki még gyerek
vajon ők majd felnőnek e?
Vágynak e majd napsütésre,
tavaszt hozó langyos szélre?
Gyümölcstermő forró nyárra,
erdőt festő őszi tájra?
Várják e a téli havat
rajzolnak hó angyalokat?
Vagy az atom és a gépek
megölik a jövő képet...
Őszi magány
sötét ködös hajnal utcai lámpák fénye jelzésszerű
járdán fagyos avar csillan néhány kémény pipál
köd nyomja le fojtón a nyújtózó ködparipát
sötét ablakok mint nagy szemek
mögöttük itt-ott vackában fázik a magány
s a néma fagyos éjben szeretetért kiált
ám a hang elszáll köd sem akadály
nem hallja senki sem e fájó imát
csend felel mint minden éjszakán
lassan az égen fény dereng beindul az élet
reccsen az avar gyors léptek alatt
ablakok mögött fények oszlik a köd
s a füstparipák szabadon szállnak az égbe
csendesül a magány míg van feladat
úgy érzi tartozik valahová...
Múló idő
A napod már a horizont alján ragyog,
néha felrémlenek életedből lapok.
Sokat tapasztaltál átgondolod újra.
Vajon mai eszemmel hogyan is volna?
Változni nem fog az, ami már elmúlt,
de ha tanultál Te változtál, akkor.
Mindegy hogyan történt, ami már elszaladt
tanítód volt egykor, mint az iskolapad.
Szabadságvágy
Lidércek táncolnak, életek lapjain
kegyetlen fényükkel égetik napjaik.
Kóborló szellemek köröttük egy tucat
sötétbe keresnek a kivezető utat.
Tündérek szenvednek szívek börtönében
régen volt életek kérnek menedéket.
Kígyók hada kúszik álmaik mélyében
börtön falak állnak gondolat elébe.
Cipelni a terhet vajon meddig lehet
mikor lesz, ki kiáll, mondja,- elég legyen!-.
Egy helyről jövünk, egy felé megyünk,
jogunk van hozzá hogy boldogok legyünk!
Mikor jön, jobb világ a régi helyére
mikor tűnnek, el kik csak henyélnek?
Karmaiktól meddig vérzünk e kelepcében
meddig várunk még ember vagy Isten jelére?
Sok új gazdag tapos szegénység lelkébe
pedig rajtuk lépdelt még a célt elérte.
Kivágni a dudvát a légkisebb gyökérig
tudják meg jobb, ha a népet félik!
Elengedni mindent szakadék mélyébe
hulljon, le a sok seb törjön össze végre!
Lehullik a béklyó szabad lesz a lélek,
felrepül, mint sas szikla peremére.
Vármegyék
Homályos délibáb hullámzó fényben
köszönt egy tábla az új vármegyében.
Dolmányos varjú büszkén feszít, rajta
ő lehet, az ispán van dolmánya lesz rangja.
Fekete varjak jobbágyokká lesznek,
ugráltatja őket a vetésen rendre.
Szép ruhájában a királynak bókol,
nem lehet, itt rangja ki be nem hódol.
Így megyünk majd vissza bele a múltba
vármegye házára hull a páva tolla.
A palotákban öntelt király feszeng,
van udvari bolondja sok ezer nem egy.
Újdonsült földesúr járja a vidéket
frissen vett kutyabőr szárad a zsebében.
Semmibe nem került e gyors gazdagsága,
hiszen ez jár a király kincstárnokának.
A nép csak bámul, mint birka az akolban
hisz józan PARASZTI ésszel ez felfoghatatlan...!