Ernő blogja

Úgy érzem el kell indulni. Süt a nap. Meleg van. Repedezik a föld.

Leülhetnék én itt a puszta közepén. De mégis menni kell. Ha nem máshova,

hát „befelé. „ Elcsendesesedik a környezet, valahogy a hőség is alábbhagy.

Induljunk hát, megszólítalak. S kérdezem : Velem tartasz?

Lóg az idő a faágakon. Süt a nap. Meleg van. Repedezik a föld.

Lassú-lassú léptek, mögöttem elkopnak a nyomok.

Így maradozik hátra sokak és sok minden.

Elől tornyosulnak a felhők.  Egybehajol az ég és  a föld.

Megelőzlek, de lehet megelőztél.  Utazás és találkozás.

Ez az élet. Gyerünk hát!

Benned

Fellobbanó

Ellobbanó

Érzés

Fényes

Sötétség

Harc.

A mulandó történés

Érzelem-halmazat

   Összesség.

Neked csak neked

    Lennék

Mint a semmi

   Hajtása

Közelgő tavasszal

Bonzai-kertté változnék.

Leszáll  az est.

Neonfények csendje

szeli át az álmokat.

Valami dereng  már az égen

Új csillag, vagy a hajnal jön?

Nem tudom, csak várok!

Az éj átlódul a holtpontján

A tájat átszövi a fény

S  szétomlik  a nehéz sötét

Rosszabb nem lehet már.

Így várlak, eljössz talán.

Fénytest vagy.  

Átvágsz a létező téren.

Ismeretlen sima hómező, messziségek.

Újjáteremtenélek én szavak erejével

Láthatatlan térben, valahol  túl, a napfényben.

Gondolat-színtéren.  Részecskék elektromos töltésében.

Fogalmommá mered így a magány és a véges létező.

Áttetsző lesz, és tükröző.  

Elmúlik így minden létező.

S lesz örök  jel, rezgésszám, információ.

Változatlan emlék :  „szerető”, cselekvő.

Áttetsző galamb vagy te nékem

Fent ott azon a nagy  Álom-kupola téren

Elringat lassan ez a hatalmas tenger

Álmodj csak te is !

Kint csak egy ág rebben.

Nyugalom van

Csend és Béke.

Megérint a melegséged

Képzelt álom-tudatos éber

Felhágod egy Csillagbércre

Körbenézek

Magány-tenger

Be-kukkantok

Ide mélyre

s keresem

parány-Léted.